Peák Barna: „Egyből éreztem, hogy ennél a csapatnál tényleg le akartak igazolni”

Peák Barna ebben az évben egy amerikai prokonti csapatnál, Human Powered Health-nél versenyzik. Egy év után jött el a Wanty-tól, ahol kifejezetten sokat ment, és gond nélkül teljesítette pályafutása első háromhetesét, a Budapestről rajtoló Girót. Barna most az új csapatáról és az idei céljairól is mesélt.

Peák Barna: „Egyből éreztem, hogy ennél a csapatnál tényleg le akartak igazolni”

Fotó: Eurosport

Egy Wanty-nál töltött szezon után, a Human Powered Health csapatához igazolt Peák Barna. Aki nem csak kifejezetten sokat ment az előző idényben (10.600 versenykilométere volt), hanem egész jó eredményeket hozott.
Még tavasszal második volt a Ronde van Drenthén, top 20-ban zárt a Koksijde Classicon, a nagyobb egynaposok közül pedig rajthoz állt a Harelbekén, a Scheldeprijson, illetve az Eschborn-Frankfurton. Majd májusban, pályafutása során először, részt vehetett a Girón.
Ameddig versenyben volt, Barna a tavasz során Gent-Wevelgemet nyerő Girmay sikeréért dolgozott, majd az eritreai versenyző kiszállása után a 13. helyen jött meg a Sanremo-Cuneo szakaszon.
Peák gond nélkül teljesítette pályafutása első Grand Tourját, a Budapestről rajtoló Girót, majd a magyar bajnokság időfutamán lett második. A mezőnyversenyen szerzett harmadik helye után a pannonhalmai V4-en is dobogós volt, ezt követően megjárta az Európa-bajnokságot, és a Tour du Doubs-on szerzett egy értékes kilencedik helyet.
„Egy évre szerettem volna aláírni, és ez sikerült is. A Wanty teljesítményért felelős menedzsere, Aike Visbeek egyébként szeretett volna megtartani, de a szponzorok főleg belga, francia meg olasz versenyzőkben gondolkodnak. Szóval nem sikerült folytatni a közös munkát, de ennek ellenére nagyon jó hangulatban váltunk el” – mesélte nekünk Barna még szeptemberben.
„Ők is örülnek neki, hogy ennyit tudtam náluk fejlődni, és természetesen én is megköszöntem a csapatnak, hogy elvittek a Giróra. Ami azért az óriási élmény mellett egy tök jó ugródeszka is volt számomra. Nem mellesleg, megmentették a karrieremet.”
Barna tehét egy Wanty-s szezon után aláírt a Human Powered Health csapatához, ahol az elmúlt években olyan versenyzők tekertek, mint Magnus Sheffield, Jason Tesson, Brandon McNulty vagy Sepp Kuss.
Egészen sokáig nem láthattunk rólad új mezes képet, ennek mi volt az oka?
Január elejére készültek el a mezek, és pont most, az algarvei edzőtáborban kaptuk meg őket. Egyelőre csak edzettünk benne, de az első napokban még nem volt fotózásunk.
A mostani csapattársak közül ismertél valakit korábban?
Pár versenyzőt igen, de a keret nagy része azért új volt. Viszont szuper a hangulat, mindenki jó arc, tök kedvesen fogadtak, azonnal éreztem, hogy itt tényleg le akartak igazolni engem. És ez elég fontos.
Érződik bármilyen szinten az amerikai mentalitás?
Erre nehéz válaszolni, mert nem nagyon volt korábban amerikai csapattársam, szóval nem tudok mihez viszonyítani. A csapatnál pont erre az évre változtattak az eredményesség miatt, így tele vagyunk külföldi versenyzővel. A staffban például elég sok a portugál. Aki pedig amerikai, mondjuk Chad Haga, olyan régen él Európában, hogy rajta nem is érezni semmit.
Az mit jelent, hogy erre az évre változtattak?
Volt egy szinte teljes profilváltás a csapatnál, és ők is most próbálgatják, hogy mi működik, vagy mi nem. Én például saját edzővel készülhetek, ezt simán engedik. Ettől az évtől kezdve annál a John Wakefieldnél vagyok, aki dolgozott az UAE-nél, most meg a Boránál van.
Milyen a Felt kerékpár és a többi kiegészítő? Mert tudjuk, hogy neked ez nagyon fontos.
Ez mindenkinek fontos, csak valaki nem tudja és nem látja, hogy ezek a dolgok tényleg különbséget jelentenek. A mostani edzőtáborban mentünk először verseny szettel. Meglepő, de a kerékpárom könnyebb, mint a Cube, amire nem számítottam. A bicóval biztosan nem lesz baj, saját cipővel mehetünk, ezért nekem marad a Bont, de például a csapat által használt nyergen ülök, mert az teljesen jó.
Mi Srammal megyünk, ami már simán ott van a Shimano mellett, szóval rendben van az is. Wahoo pedálunk van, ami nagyon aero, és ennek örülök, mert szerintem jobb is, mint a Look.
picture

Peák Barna

Fotó: Eurosport

Mit lehet tudni a 2023-as programodról?
Mallorcán kezdek, az ötből három versenyen is indulni fogok, utána jön a Valenciana, majd az Ománi kör, de előtte még megyek a Muscat Classic-ra, ami egy új egynapos. Aztán lemegy a belga szezonnyitó hétvége, és utána én a Le Samyn-en indulok. Nagyjából eddig tudom biztosra.
A Human Powered Health amerikai csapat, de előreláthatólag menned kell valamiért az USA-ba?
Vannak ott versenyeink, de azt még nem tudom, hogy én indulok-e rajtuk. De más oka amúgy nem lesz.
Már egy ideje Gironában laksz, és aki követ a közösségi médiában, az láthatta, hogy most nem jöttél haza karácsonyra.
Nekem nagyon bejön Girona, szeretek ott lenni, idén pedig kipróbáltam, hogy milyen kint maradni. Főleg azért, mert elég macerás lett volna hazautazni. Ha viszont megyek Budapestre, akkor a család, a barátok, meg a hideg miatt, valószínűleg nem tudok annyit edzeni, mint itt. Mondjuk úgy, profibb volt most kint maradni. De jó páran így döntöttek, szóval tudtam kivel edzeni. December 24-én volt egy hat órás napom, január 1-én pedig 7 órát mentem.
Van állandó edzéstársad?
Most már jó pár csapattársam, de azok közül akiket ismerhettek, Raphael Parisella. Ő egy kanadai srác, aki a csapat megszűnéséig a B&B Hotels-nél volt.
Van olyan célod az idei szezonban, amit jó lenne elérni? Például egy győzelem, vagy vigyen el újra egy World Tour csapat?
Ilyen távolra még nem tervezek, most inkább arra figyelek, hogy legyen jó a formám, és lemenjek 72 kilóra. Ez januárra még nem lesz meg, mert volt egy vakbélgyulladásom, ami picit hátráltatott. Olyan forma meg súly kellene, mint ami tavaly augusztusban volt, mert akkor nagyon jól mentem. De természetesen ahol van esélyem, ott szeretnék nyerni, ha meg nincs, akkor próbálok segíteni a srácoknak.
Azért a csapatnál is tudják, mire vagyok képes, ezért sprinterként meg egynapos versenyzőként tekintenek rám. Ők is látják, hogy nyolcvannal nem tudok sprintelni, de arra itt van Stan meg Sacha (Stanisław Aniołkowski és Sasha Weemaes). Viszont ha lesz egy olyan helyzet meg verseny, mint a Drenthe vagy a német kör utolsó napján volt, ott lehet velem számolni.
Peák Barna első versenyei a 2023-as szezonban:
Trofeo Calvia (01.25), Trofeo Port D'Alcudia (01.26), Trofeo Palma (01.29), Volta a la Comunitat Valenciana (02.1-5), Muscat Classic (02.09), Tour of Oman (02.10-14).
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés