Valter Attila: „Szeretném meglepni magam, de már az nagy büszkeség, hogy itt lehetek az olimpián”

Valter Attila az időfutam után szombaton nekivág a mezőnyversenynek, egy hosszú, 272 kilométeres pályán, ahol alig lesz sík szakasz és folyamatosan hullámzik az út.

Vagyis egy igazi egynapos verseny vár ránk, meglepően kis létszámú, mindössze 90 fős mezőnyben, ami a profiknál azért nagyon megszokott. Valter nyilván szeretne jól menni, de nem fogalmazott meg egy konkrét helyezési számot, ami szeretne elérni. Úgy van vele, hogy jó lenne meglepni saját magát.

A szombati mezőnyverseny egyetlen magyar indulójával a pálya és az olimpiai falu érdekességei mellett arról is beszélgettünk, hogy miért reagált Késely Ajna kifejezetten érdekes gondolataira a közösségi oldalán.

Kedden költöztünk be Blankáékkal együtt és szuper az egész. Én nagyon élem, nagyon élvezem az olimpiai falut. Kettesével vagyunk egy szobában, itt nincs arra lehetőséged, hogy egyedül legyél. Nem mondom, hogy rosszak a körülmények, de nyilván nem is luxusról beszélünk, én azért párszor jártam ezerszer rosszabb szálláson. Csak ugye érdekes a helyzet, mert feelinges bent lenni a faluban, de ez mégiscsak egy olimpia, ahol minden apróság számít. Ott az ágy: egy újrahasznosított műanyagból készült matracon alszol, ami vagy nagyon puha, vagy teljesen kemény, de legalább mindenkinek ugyanazok a feltételei. Maga a falu nekem bejön, a kaja meglepően jó, lehet normális kávét inni, van kézműves pékség, élmény itt sétálgatni és a magyar ház is tök jó helyre került. Kapunk masszázst, ha kell, tudnak külön kaját intézni, szóval az ellátás hibátlan.

Csütörtök reggel például Simone Biles állt sorba velünk együtt kávéért, de nem zavarta senki, miközben korábban Djokovic körül elég nagy tömeg volt. Őt azért rendesen körberajongták. Plusz van bent egy érdekes szokás, ami nekem teljesen új volt, a kitűzőcserélgetés. Mindenki kap jó pár darabot és az a lényeg, hogy az olimpia végére minél több más országbeli kitűzőt szerezz meg. Emléknek jó, de én azért nem ástam bele magam túlságosan, mert nálam ezek a dolgok úgyis a szekrény mélyén végzik.

Teljesen bejártam a pályát, ismerem végig, csütörtökön lezárták az útvonalat és megnézhettük a kis, belvárosi kört is. Az időfutam másnapján volt egy hosszú, hatórás endurance edzésem, megnéztem Blankát a montin, másnap pihenő, aztán kis résztáv, és pénteken még finoman átmozgattunk. Amúgy pihenek és próbálom kiélvezni az olimpia hangulatát.

Kifejezetten tetszik, de azt nyilván nem mondanám, hogy „valteres”, mert ez a szó nem létezik. Maximum a Strade Bianche lehetne ilyen verseny, ez a pálya sokkal inkább Van der Poelé vagy Van Aerté. A nagy egynaposokon ugye kulcskérdés a helyezkedés, de itt kis mezőny lesz, szóval ez könnyebbséget jelenthet. Viszont alig van sík a pályán, folyamatosan hullámzik az út, mész 3-4 kilométert és biztosan jön egy emelkedő.

Szeretnék jól menni, jól is érzem magam, de az nem segít sokat, ha bemondok egy számot meg helyezést, amit szeretnék elérni. Ha kihajtom magam és leszek mondjuk harmincnegyedik, akkor belül úgyis érezni fogom, hogy csalódottság vagy elégedettség van bennem. Ettől még persze egy szép eredményért jöttem, de elvárás nincs, meg belengetni sem fogok semmit, hogy milyen helyezést lenne jó elérni. Kipihentem magam, sokkal frissebb vagyok, mint az országos bajnokság után voltam, de nyilván nem vagyok esélyes. Egyedül leszek, kemény a pálya, a frissítést is okosan kel megoldani, de ettől még egy ilyen kis mezőnyben, egynapos versenyen könnyen jöhet a meglepetés. Bizakodó vagyok, jó lenne meglepni saját magam.

Még nem ismerem személyesen, de nagyon jót írt, szerintem tökéletesen megfogalmazta a lényeget. Az időfutam előtt korán kimentem pályát járni, de mivel messze volt a szállásunk, már nem tudtunk visszamenni, így egész nap ott voltam a melegítősátorban. Pihentem, pörgettem a híreket és ott jött szembe a nyilatkozata.

Teljesen igaza van, az emberek beharangoznak ennek meg annak és még ők várják el, hogy hányadik legyél. Aztán ha mondjuk 10. helyen zársz, azonnal jönnek a kritikák. Én nem is értem, miért kell ilyen rosszindulatúnak lenni. Próbáljon meg valaki a saját szakmájában a világ tíz legjobbja közé kerülni, biztos nem lesz egyszerű dolga.

Én is elégedett vagyok azzal, hogy kijutottam ide és az olimpián versenyezhetek. Nem akarok még plusz terhet rakni magamra. Szerintem nagyon érdekes, hogy amikor belépsz egy elzárt helyiségbe, a biztonsági őr felnéz rád, mondván te egy versenyző, egy olimpikon vagy. Szóval én ezt az érzést szeretném magammal vinni, igenis büszke lehetek arra, hogy kijutottam. Nem kell mindenkinek olimpiai bajnoknak lenni, nyilván nem is mindenki lehet az, de szerintem már az egy nagy büszkeség, hogy itt lehetünk.