Fetter Erik: egy idő után azt vettem észre, hogy Evenepoel keresi a kerekem a mezőnyben
Bár nem fejezte be a 274 kilométeres világbajnoki mezőnyversenyt, mégis büszke lehet a teljesítményére Fetter Erik, aki jó egy órán keresztül szinte minden támadásban benne volt, majd később az idén két olimpiai és egy világbajnoki aranyat nyerő Remco Evenepoel figyelmét is felkeltette. A Polti Kometa versenyzőjével elemeztük a zürichi vb-t, és egy kicsit a jövő is szóba került.
Dina Marci, Fetter Erik és Valter Ati (Fotó: BringaSport)
Fotó: From Official Website
Három magyar versenyző indult Svájcban a világbajnokság férfi mezőnyversenyén, és közülük Fetter Eriknek jutott az a feladat, hogy próbáljon meg belekerülni a nap szökésébe.
A Polti Kometa 24 éves kerékpárosa mindent meg is tett ezért, és talán élete egyik legjobbját nyújtotta, hiszen közel egy órán keresztül szinte folyamatosan a mezőny elejében kerékpározott, és majdnem minden támadásban benne volt.
Ilyenkor legtöbbször azt látjuk, hogy egy versenyző támad, majd 5-10 percre eltűnik a mezőnyben, hiszen megpróbálja összeszedni magát a komoly erőkifejtés után. Ezzel szemben Erik szinte megállás nélkül elöl maradt, és egymás után jöttek tőle a próbálkozások.
„Előzetesen az volt a taktika, hogy megpróbálok bekerülni a szökésbe, de ha esetleg nem sikerül, akkor is igyekszem elöl maradni, ameddig csak bírok. Rengeteget voltam a spiccen, gondolom folyamatosan látszódtam, sok támadásba sikerült belekerülnöm, és többször volt, hogy én indítottam a támadást” – mesélte Erik az Eurosportnak.
„Számomra nagyon jól ment a verseny, de ez egy kétélű fegyver. Vagy sikerül belekerülnöd a szökésbe, vagy ha nem, akkor is beletetted ezt az óriási energiát, amiért később megfizetsz. Az első másfél órában annyi energiát használtam fel, hogy amikor elöl beindult a verseny, már nem tudtam ott maradni.”
Feltűnt, hogy nem csak egy-egy próbálkozásod volt, hanem szinte folyamatosan minden támadással tudtál menni.
„Igen, talán én volt az egyetlen, akinek ez sikerült. Láttam, hogy a többi nemzetből kiknek volt hasonló feladata, és a lengyelek vagy a csehek például benne voltak az első pár próbálkozásban, aztán soha többet nem láttam őket.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/10/01/image-9e55ee2f-61ca-4f1e-8766-af5d9e7ddf08.jpeg)
Országúti világbajnokság 2024 - férfi mezőnyverseny (Erik valahol ott van a mezőnyben :D)
Fotó: Getty Images
„A világbajnokságon nem könnyű folyamatosan az első 30-ban tekerni, főleg legelöl menni, nekem viszont most sikerült az első egy órában végig ott lenni, és szinte minden támadásban benne voltam, úgyhogy nagyon rendben volt a formám.”
„Már az előző napokban is éreztem, jól mennek az edzések, jók voltak a számok, és nagyon élveztem, hogy együtt lehetek a magyar csapattal. Nekem fontos, hogy jó hangulat legyen; azt tapasztalom, hogy a teljesítményemre ez nagy hatással van."
A verseny elején volt egy csoport, amelyikkel sikerült elszakadnod, tele jó emberekkel. Akkor benned is ott volt a gondolat, hogy talán ez lesz a nap szökése, és sikerült?
„Igen, bennem is megfordult, de szerintem túl sokan mentünk el, talán 20-25-en is voltunk, és minden nagy nemzetből tekert ott valaki. Az egy tökéletes szökés lett volna, és bíztam benne, hogy sikerül ellépnünk, mert onnan talán valami szép eredményt is el lehetett volna érni. De sajnos egy ilyen nagy és erős szökést ennyire hamar nem szívesen engednek el.”
Ezen kívül több ígéretes próbálkozásod is volt, de végül pont abba nem sikerült bekerülnöd, amelyiket elengedték.
„Igen, sajnos azokat is leszerelték. Aztán mivel már majdnem egy órája próbálkoztam, arra gondoltam, szusszanok egy kicsit. Erre pont egy olyan helyen sikerült elmennie a szökésnek, amire nem számítottam. Egy viszonylag egyszerűbb, síkabb részen, amikor visszaértünk a rajt környékére.”
Annak ellenére, hogy nem sikerült könnyen belekerülnöd a világbajnoki szökésbe, büszke lehetsz arra, amilyen erős voltál az elején.
„Igen, brutálisan büszke vagyok arra, ahogy versenyeztem, és hogy mennyire könnyed ott tudtam lenni az elejében. Sőt, utána sem engedtem el, még vagy két órán keresztül tekertem az első 50-ben.”
A verseny ezen szakaszában talált egymásra Erik és Evenepoel a mezőnyben. Egy ideig a magyar kerékpáros próbált a belga világklasszis közelében kerékpározni, majd egy idő után fordult a kocka, és a történelmi dupla-duplára (olimpiai és világbajnoki söprés) hajtó Remco kereste Erik kerekét.
„Igyekeztem Remcót követni, mivel láttam, hogy rá van állítva folyamatosan két csapattárs, és arra gondoltam, ha bármi történik elöl, és mi leszakadnánk, akkor is vissza fogunk érni, mert van két segítője.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/10/01/image-08498251-4823-4c40-8ff3-72d07d203156.jpeg)
Remco Evenepoel
Fotó: Getty Images
„Vicces volt, mert utólag Valter Ati mesélte, hogy látta, ahogy folyamatosan próbálok Remco közelében lenni, majd egy idő után feltűnt neki, hogy már Remco is próbált velem maradni. De nekem is feltűnt, hogy elkezdett engem lekövetni. Éreztem is, hogy mindig ott van mögöttem, mert amikor elmentünk egy nagyobb szurkolói csoport mellett, hallottam, hogy üvöltenek neki.”
„Sokszor elengedtem, meg előzékeny voltam vele, és ő is többször elengedett maga mellett, szóval jól megvoltunk a mezőnyben.”
Szerinted mi lehetett ennek az oka?
„Szerintem az, hogy én viszonylag hatékonyan mozgok a mezőnyben. Keveset fékezek és gyorsítok, inkább mindig megkeresem a mezőnyben azokat a réseket, amiknek köszönhetően minimális lassítással, kevés energiabefektetéssel tudok jó helyen maradni. Szerintem ez az én egyik erősségem.”
„Emiatt nem rossz engem követni a mezőnyben, hiszen nem az történik, hogy folyamatosan satufék, kigyorsítás, aztán újra satu fék, hanem elég egyenletesen közlekedek. Talán ez tetszett neki, de az is lehet, hogy csak véletlenül alakult így.”
Azért persze nem csak Evenepoelnak, de a magyar csapat esélyesének, Valter Atinak is próbált segíteni, ameddig az ereje kitartott. Legalábbis ez volt a terv előzetesen.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/29/4046388-82065408-2560-1440.jpg)
Ötvenegy kilométeres szóló a vb-n, Pogacar megcsinálta a triplát - összefoglaló
Videó forrása: Eurosport
„Pont ebben a pozícionálásban kellett segítenem Atinak; emelkedők előtt előre vinni őt, vagy a fontos helyeken elöl tartani. Ebben állapodtunk meg előzetesen, de aztán lehet, hogy Remcoék lehallgatták ezt a beszélgetést, és inkább ő volt mögöttem, Ati és Dina Marci pedig inkább hátrébb helyezkedett.”
Milyen visszajelzéseket kaptál a vb után?
„Jött dicséret, Dér Zsolt szövetségi kapitány nagyon elégedett volt, de eljött a menedzserem is, és neki is tetszett, ahogy versenyeztem. Szerencsére ezt most jó sokan látták, és pozitívan értékelték.”
Milyen volt újra magyarokkal együtt versenyezni, ráadásul olyanokkal, akikkel jó barátságban vagytok?
„Nagyon jó, szerintem mind a hárman nagyon szeretjük a válogatott versenyeket, amikor így összekerülünk. És nem csak mi, hanem ott van Blanka meg a fiatalok; magyar segítők, magyar masszőr, magyar szerelő, magyar sportigazgató. Az egész csapat együtt vacsorázik, vagy elmegy egyet kávézni, kicsit körbenézünk a hotel körül, és már ez sokat ad.”
„Együtt kelünk, együtt edzünk, sokat viccelődünk, és jó, hogy tudunk a saját nyelvünkön beszélni.”
Közeledik az év vége, így nehéz megkerülni a jövődet illető kérdéseket, és mondtad, hogy a menedzsered is ott volt a vb-n. Hogy áll most a helyzet? A Polti Kométánál maradáson dolgoztok, vagy a csapatváltás is felmerül?
„Most nem annyira a poltis vonal pörög, hanem inkább a váltás. Remélem, ez egy-két héten belül ki fog derülni, és biztossá válik a jövőm. Most arra látok nagyobb esélyt, hogy egy másik csapathoz kerülök, de ez még nem dőlt el.”
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)