Jasper Stuyven, akinél senki nem ismeri jobban a világbajnoki pályát

Szűk utak, kockakövek, összesen 42 emelkedő, koncentrálós, rövid lejtmenetek, vagyis igazi flamand pálya. 265 kilométer, 2500 méternyi szintkülönbséggel. A világbajnokság „hazatér”, 100. alkalommal a sportág egyik őshazája, Belgium (pontosabban Flandria) rendezi a vb-t. De milyen pályán? Egyáltalán ezt a vasárnapi versenyt tényleg egy az egyben Wout van Aertnak tervezték?

„Háromszáz méterre a céltól nőttem fel, elég jól ismerem a befutót. Pontosan tudom, hol kell majd elengedni Woutot a sprintre” – mondja a leuveni születésű Jasper Stuyven, aki bemutatja nekünk a körpályák legfontosabb részeit.

Hiába ez a pálya egyik legikonikusabb emelkedője, a vb nem itt fog eldőlni. Aki megpróbál mindent beletenni egy támadásba, könnyen elpazarolhatja az energiáját. Ennek ellenére szét lehet kapni a sort, mert maga a mászás elég megterhelő. Az úttal nem lesz baj, hiába kockaköves, épp az év elején újítottak fel. Ezen kívül a pályán még egy ilyen útszakaszunk lesz, a Bekestraat Eizerben. Alapesetben mindig a szélén, a vízelvezetőben tekerek, de most le lesz zárva, szóval mindenkinek marad a kockakő. Pedig milyen jó kis meccsek szoktak menni azért a szűk sávért.

Nekem a 16%-os rész miatt ez a legdurvább emelkedője a pályának, a Moskesstraat mellett itt sem nagytányéron fogunk közlekedni. Ha 10 kilométerre tették volna a céltól, ideális terep lehetne Alaphilippe számára, de innen még túl sok van a célig. Neki az lenne a jó forgatókönyv, ha egy kisebb csoportból kellene majd ellépnie. Aki itt akciózik, nem hiszem, hogy tényező lehet a sprintben. Az emelkedő tetejétől kezdve Neerijse és Leuven között, egy hullámos, 15 kilométeres szakasz következik, ahol a főmezőny előnyben lehet egy-egy szökevénnyel szemben.

Az útminőség jó, a helikopterből biztos nagyon szép képeket fogunk látni. Ennek a falnak a tetejére festették fel Wout, Lotte Kopecky és az én arcképemet. Tényleg gyönyörűek lettek, köszönet érte a ‘Le Puncheur’ csapatának.

Tizenöt kilométeres lesz a leuveni kör, tele kanyarokkal, itt aztán nem lesz egyszerű szervezetten, összeállva tekerni. Dombra fel, dombra le, nincs idő a pihenésre, ráadásul házfalak között, szűk utakon megyünk.

A Wijnpers a maga 360 méterével és 8 százalékos meredekségével a körpálya legnehezebb emelkedője. Egész széles az út, de közvetlenül a lába előtt van egy szűk kanyar, amire ha nem tudsz lendületből, tehát a sor elején rámenni, akkor szinte megállsz, és kezdheted meg a fájdalmas felzárkózást. A körözés utolsó nehézsége a Sint-Antoniusberg. Nem a legkeményebb, de szűk az út, épp ezért nem is engednek oda nézőket. Furcsa is lesz tíz másodpercig teljes csendben tekerni.

A négy leuveni fal mindegyikét vagy százszor megmásztam. Különösen a Keizersberget használtam mostanság szinte minden edzésemen. Ennek ellenére szerintem hazai versenyzőként előnyöm csak a kanyarokban lesz. Ismerek minden járdaszegélyt, és ismerem az íveket. Ez talán lehetővé teszi, hogy egy kicsit később fékezzek és megelőzzem a többieket anélkül, hogy ez plusz energiába kerülne.

Azt hiszem, arra van a legnagyobb esély ezen a pályán, hogy egy kb. 30 fős csoport sprinteljen a győzelemért. Talán csak a franciák nem érdekeltek ebben, Alaphilippe-nek jobban jönne egy támadó szellemű versenyzés. Colbrellinek vagy Cortnak viszont simán jó a kis csoportos mezőnyhajrá. Onnan nehezebb is ellépni, mint egy pár fős sorból.

Egy 30 fős főmezőny esetén Woutnak az lenne a legjobb, ha hárman lennének még mellette. Ideális esetben a sprintet úgy vezetném fel, hogy Yves közvetlenül előttem van az utolsó kilométeren. Mondjuk még soha nem mentem tempót Woutnak egy éles versenyen, de gyakran teszi Pedersenre a kereket, így szerintem tökéletesen tudja, mit csinálok egy-egy felvezetés során.

A cél előtti 250 méter amúgy sík, de az előtte lévő rész emelkedik. Így ha az utolsó kilométeres kapu után nagy a tempó, akkor az egy-két sprinternek rosszul eshet. Bár az a rész akár támadási felület is lehet egy korai nyitásra. Ahol emelkedni kezd az út, ott van egy zebra, na onnan kis túlzással belátok a volt lakásunkba. Sokszor jöttem erre, de még soha nem hajráztam ezen az úton. Főleg nem egy közel 260 kilométeres verseny végén.

Ja és még valami: a frissítőzóna egy lejtős úton lesz, a célvonal után. Kíváncsi vagyok, nagy sebesség mellett ki miként tudja majd felvenni a kulacsát.

Wout minden helyzetből képes nyerni, neki nagyon fekszik az útvonal. Számára mindegy, hogy egy nagyobb, vagy egészen kis sorból kell sprintelnie. Mondjuk ugyanez vonatkozik Van der Poelra is, de ő a hátfájdalmai miatt nálam most egy szinttel lejjebb van.

Felmerülhet a kérdés, hogy én miként lehetnék világbajnok? Igazából csak egy olyan szökésből, ahol nem vagyunk sokan, és alig vezetek valamit a Wout miatt. De erre a forgatókönyvre kevés az esély, én fejben nem is készülök ilyesmire, hisz van egy kapitányunk, és érte kell melózni. Nincs ezzel baj, Wout a barátom, öröm lesz érte tekerni.

Tök jó lenne, ha az én segítségemmel lenne hazai pályán világbajnok. Például nyerhetne egy olyan sprintben, melynek során pont a korábbi bejárati ajtónk előtt borít ki a szélárnyékomból.

Forrás: Het Nieuwsblad