Vas Kata Blanka ötödikként zárta a terepkerékpáros (cyclocross) világkupa-sorozatot, amelyben az U23-asok között az élen végzett.

Vas az első állomáson, a csehországi Táborban november végén a negyedik helyen végzett, majd decemberben a belgiumi Namurban ötödik, Dendermondéban hetedik lett. Január elején Hulstban ismét ötödikként ért célba, így a vk-rangsor negyedik helyéről várta a vasárnapi záró megméretést a szakágban, amelynek viadalait néhány kilométer hosszú körpályákon rendezik, a versenyzők földutakon, füves területeken és aszfalton haladnak különböző mesterséges és látványos akadályokon keresztül.
A belgiumi Overijsében rendezett futamon kilencedik helyen tekert be a 19 éves magyar bajnok, ezzel összetettben az ötödik helyet szerezte meg a nemzetközi szövetség (UCI) eredményközlése alapján.
Kerékpár
Kattognak a fogaskerekek a Jumbónál: hogyan győzhetik le Pogacart?
2 ÓRÁJA
A magyar szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint így az U23-asok különversenyében az élen zárt, és "valódi esélyesként áll rajthoz" a jövő hétvégi belgiumi világbajnokságon.
Vas három szakágban is a legjobbak közé tartozik korosztályában: tavaly a terepkerékpár mellett hegyikerékpárban is vb-ezüstérmes volt az U23-asok között. A 2020-as év legjobb magyar női kerékpárosa a felnőtt mezőnyben is rendre bizonyít, a cyclocross mellett az országúti mezőnyversenyben és hegyikerékpárban is ő a felnőtt magyar bajnok.
Princzinger Péter, az MKSZ elnöke szerint az idei év áttörést hozhat a magyar kerékpározásban, hiszen a "fiatal magyar versenyzők, mint Vas Kata Blanka, Valter Attila, vagy Peák Barnabás felértek a világelithez", a sportág rekordszámú, három olimpiai és két paralimpiai kvótával számol Tokióban, a szponzorok pedig kezdenek felfigyelni a tehetséges utánpótlásversenyzőkre is.
MTI
Olympic Games
Döbbenetes utolsó körös fordítás az aranyért, és bukással eldőlő bronzmeccs a pályakerékpárosoknál
10 ÓRÁJA
Olympic Games
Ráfutott csapattársára, csúnyát bukott az új-zélandi
10 ÓRÁJA