Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

„Evenepoelnak le kellene innia magát, és egy időre elfelejteni mindent”

Kálmán Laci

Frissítve 27/07/2021 - 19:02 GMT+2

Csapatfőnöke szerint a fiatal belga lehet, hogy a semmiért dolgozott kőkeményen két hónapig.

Remco Evenepoel

Fotó: AFP

Remco Evenepoel felkészülése jól sikerült, kellőképp motivált is, az olimpia mezőnyversenyében mégis csalódást okozott. Patrick Lefevere értékelt a szerdai időfutam előtt.

Mit gondolsz a mezőnyversenyről?
Mégis mit gondolhatnék? Nem volt jó. Nem volt elég jó.
Mi lehetett a gond?
Beszéltem az edzőjével, aki kinn van Tokióban. Remco először azt mondta neki, hogy jók a lábai, de 5 óra múltán már nem tudta azokat a wattokat hozni, amiket egyébként szokott. Itt vége is lett a történetnek. Hiába, ami nem működik, az nem működik.
Mi állhat a háttérben?
Szerintem az, hogy a télen ugye nem tudta azt az alapozást elvégezni, amit kellett volna, így aztán az időjárás visszaütött. Csak futott a pénze után.
Tom Boonen szerint minden kerékpárosnak vannak ilyen lyukas napjai a pályafutása során. Ő úgy gondolja, nála most ez volt.
Annyiban igaza van Tomnak, hogy szerintem sem kell pánikolni. De nem tudom, hogy lehet-e a hőséggel mit kezdeni. Ő maga nem panaszkodott rá, de láttam az elgyötört arcát a tévében a célba érkezés után. Meglátjuk, mire mehet az időfutamban. Remélem, tud regenerálódni.
Van Aert és Evenepoel
Miután feladta a Girót, volt két hónapja, hogy felkészüljön az olimpiára. Minden belefért, még egy magaslati edzőtábor is. Ennek fényében még fájdalmasabb a mezőnyverseny eredménye?
Nem tagadom, ez így még nagyobb gyomros nekünk. Mentálisan ez elég kemény, mert sokat várt a szezontól és az olimpiától.
Feltűnt, hogy akik szombaton jól mentek, mind ott voltak a Touron?
Semmi kétség, a Tour volt a legjobb felkészülés. Mindenki a jet lag-től félt, és hogy lesz-e elég idő az akklimatizációra, de kiderült, hogy ez nem volt probléma. Hárman voltak, akik viszonylag elöl jöttek meg, és nem mentek Tourt: Bettiol, Yates és Schachmann. De a végét egyikük sem bírta igazán.
Leülsz beszélni Remcóval, ha hazajön?
Mindenképp. De nem leszek szigorú vele, nincs értelme. Más lenne a helyzet, ha azt látnám, hogy nem akarja igazán. Pont ellenkezőleg, nagyon is komolyan veszi. Mondtam már, hogy szerintem egyszer durván le kéne innia magát, és egy időre elfelejteni mindent. De ő nem iszik alkoholt, én pedig nem fogom kényszeríteni.
Mik a kilátások a szezonra nézve?
Muszáj realistának lennünk, szerintem küzdős lesz a következő néhány hónap. Megpróbáljuk kihozni belőle a legtöbbet, talán összejön egy szép győzelem is, de utána nyomnunk kell egy reset gombot. A télen mindent elölről kell kezdenünk.
picture

Evenepoel és Van Aert

Fotó: AFP

Mik a tervek?
A Druivenkoers in Overijse, a Brüsszel Classic, meg talán a BinckBank.
A Vuelta nem opció?
Nem, és nem lesz edzőtábor sem. Jobb, ha inkább versenyez, lehetőleg nem messze az otthonától.
via HLN

Aki szeretne az olimpia alatt is a cikkeinkről és a híreinkről első kézből tájékozódni, itt tud feliratkozni a hírlevelünkre!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés