Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Azt hitte, olimpiai bajnok lett a második helyen célba érő kerékpáros

Lantos András

Publikálva 25/07/2021 - 14:04 GMT+2

Nagyon sok szempontból hozott páratlan, döbbenetes versenyt a női országúti mezőnyverseny.

Van Vleuten tévesen ünnepel

Fotó: AFP

Vasárnap olyan történt Tokióban, amire valószínűleg senki sem számított, hazaért egy szökevény, amivel ellopta az olimpiai bajnoki címet a sportág nagy sztárjai elől. És nem ez volt a legdrámaibb pillanat.

Tokió olimpiai bajnoka az az osztrák Anna Kiesenhofer lett, akinek 2017 óta még csapata sincs, és szinte egyáltalán nem indult nagy versenyeken.
A harminc éves kerékpáros a 130 kilométeres, 2700 méter szintkülönbséget felvonultató szakasz elején látszólag önként ment a vágóhídra: vállalta, hogy részt vesz a nap szökésében. Többnapos versenyeken előfordul, hogy ha az esélyesek érdeke úgy kívánja, hazaengedik az elmenést. Egynaposon soha.
Aki olimpián vagy világbajnokságon már az elején szökik, az kis túlzással neonfénnyel írja ki magára: nincs keresnivalóm az esélyesek között. De legalább csinálok valamit, mutat a TV, az is jobb, mint ülni a mezőnyben, és várni az elkerülhetetlen leszakadást.
Valami ilyesmi járhatott Kiesenhofer fejében is, amikor szinte egyből a rajt után néhány társával meglépett. A világsztárok sorát felvonultatómezőny kényelmesre vette az elejét, több mint tíz perc fórt adott az elmenésnek, ám a hajrában jelentősen nőtt hátul a tempó, és gyorsan olvadni kezdett az előny.
Még több mint 40 kilométer volt hátra, amikor Kiesenhofer minden korábbi útitársától megszabadult, és onnantól egyedül tartotta a frontot a klasszisok ellen. A többi szökevényt szép lassan begyűjtötte a mezőny, az osztrák lány előnye viszont csak nem akart fogyni.
Mire megérkeztek az 1976-os legendás Niki Lauda – James Hunt (amiről a Rush című film is szól) csata helyszínére, a Fuji Speedway-re, már világossá vált, Kiesenhofert csak a célban látják majd legközelebb.
picture

Olimpiai bajnoknak hitte magát a másodikként célba érő kerékpáros

Az osztrák, akitől senki nem várt semmilyen számottevő eredményt, olimpiai bajnok lett, ám már a befutónál feltűnő volt, hogy a második helyre érkező Annemiek van Vleuten gyanúsan lelkesen ünnepelt. Szinte könnyek között borult az edzője nyakába, ám picivel később már komor tekintettel meredt maga elé.
Akkor még csak sejteni lehetett, néhány órával később viszont kiderült: a főmezőny nem volt tisztában vele, hogy Kiesenhofer még előttük van. A háromszoros világbajnok Van Vleuten abban a tudatban jött át a célon, hogy olimpiai bajnok lett, életében először.
Döbbenetes, hogy a 21. század információs Niagarája alatt állva megtörténhet ilyen, de gyorsan tegyük hozzá, a nagy országúti versenyekkel ellentétben az olimpián tilos a rádió használata, és úgy tűnt, a szervezők sem végeztek jó munkát a különbségek közlésében. Ez mind hozzájárulhatott ahhoz a drámához, amit soha nem felejt majd el a világ sportszerető közönsége.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés