Oliver Naesen: „Pogacar sem edz többet nálam, de ő a kerékpározás istene”

Erről nyilatkozott most Oliver Naesen is, aki egy nehéz tavasz és Tour után sokat tanult és reálisabban látja a helyét a mezőnyben.

Nem mosolyogva, hogy őszinte legyek. Nem volt egy egyszerű tavasz. Nem volt borzalmas sem, de nem olyan, mint vártam. Aztán tartottam egy hosszabb szünetet, hogy felkészüljek a Tourra, de talán túledzettem magam a rajtra. Ráadásul az utolsó hétre beteg is lettem. Remélem, hogy a szezon utolsó harmada jobban megy majd, mert van mit helyretennem.

Ez így van. Ugyanakkor ez nem is olyan meglepő. Elvégre ez a Tour, nem? Nézzük meg, mennyi képernyőidőt kapott van Aert, van der Poel vagy Pogacar, a versenyzőknek az én szintemen azért nem jutott olyan sok. Hiába kaptam előzetesen szabadkezet a csapattól, ez csak papíron hangzott jól.

Már előre megnéztem a roadbookot és láttam, hogy sok babér nekem nem terem. Kinéztem egy-két szakaszt, de amúgy jórészt csak védtem a kapitányomat és… tekertem. Mint a mezőny nagy része amúgy.

Nem könnyű megmagyarázni, több összetevős lehet a történet. Egyrészt talán nem voltam elég friss a klasszikusok kezdetén. Másrészt viszont sokszor hamar fel is adtam. Mára megtanultam, hogy ne hasonlítsam magam van der Poelhoz vagy van Aerthez. A Flandria jó példa erre. Amikor ők Asgreennel eltekertek, én nem tudtam menni velük, onnantól pedig nem érdekelt az egész. Ötödik vagy huszadik, kit érdekel? Nyerni jöttem, de nem voltam a legjobbak között, így elengedtem. Nem ez volt a helyes mentalitás, ebből is tanultam.

Ez igaz. Az előző három évben úgy éreztem, az öt vagy tíz legjobb között vagyok. Bárhol esélyem lehet a dobogóra és akár a győzelemre is. Nem én voltam a legjobb, de ha összeállt volna a dolog, akkor sikerülhetett volna.

Ne aggódj, lesz még időd megnyerni a Flandriát, mondták sokan. Most viszont, évekkel később sem érzem magam ehhez közelebb, ami nem könnyű. A mezőny megváltozott, főleg az utóbbi két évben. Vannak sokkal erősebb srácok. Változtatnom kellett a versenyzési stílusomon, de még a céljaimon is, ami ambiciózus sportolóként nem egyszerű.

Maradjunk annyiban, hogy mentálisan nem ment könnyen és ez új számomra. Korábban, ha kérdeztek, mennyi áldozattal jár a profi élet, azt mondtam, hogy ez nekem nem probléma. Most viszont a Tour alatt úgy éreztem… basszus, ez nagyon kemény. Rendesen edzettem, diétáztam, de semmi eredmény.

Nézzük meg Pogacart példaként. Nem hiszem, hogy többet edz nálam, de sokkal tehetségesebb, és úgy éli az életét, mint a kerékpározás istene. Ha mindent megteszel, a végén pedig megvan a jutalma, akkor az élet szép. Ha a dolgok hirtelen kevésbé mennek jól, akkor a motivációd megcsappan és a nehézségek gyorsan föléd nőnek. Nehéz elvonatkoztatni a pszichológiai hatást az eredményektől. Mondjuk úgy, hogy megtapasztaltam az érme másik oldalát és tanultam belőle. Ilyenkor magadat is jobban megismered.

Még nem. Erre is nyitottnak kell lenni. Néha azonban egyszerűen csak szívás, ha nem vagy olyan jó, mint eddig. Mit lehet ilyenkor tenni? Seggbe rúgom magam és megyek tovább, nem reklamálok túl sokat.

Persze, ott a Benelux kör és a Roubaix egyebek mellett. És még reménykedem a világbajnoki kerettagságban is. Ez is más, mint eddig. Tavaly már öt hónapra előre biztos volt a helyem, most nem vagyok a szövetségi kapitány öt tuti neve között.

Reálisan, ha megyek is, segítő leszek. Ami nem gond, korábbi vb-ken is ez volt. Mosolyogva, de közben kést szorítva a fogaim között küzdöttem a kapitányainkért. Viszont tudom, hogy előtte mutatnom kell valamit, hogy erre most esélyem legyen.

Forrás: Wielerflits