Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Nibalitól kevés egyetlen Sanremo-győzelem

Eurosport
Eurosport

Frissítve 04/12/2018 - 10:36 GMT+1

Ugyan nyert egy klasszikust, de Nibali idényét alapvetően meghatározta a touros bukás.

Vincenzo Nibali

Fotó: Getty Images

Egy Sanremo-győzelem hatalmas dolog, főleg ha az ember úgy hozza össze, ahogy neki sikerült. Szökésből, meglepve Sagant és a sprintereket, egy poggiós-támadás után, ennél olasz kerékpárosként nem sok szebb dolog létezik.
Mégis, Vincenzo Nibalitól egy győzelem kevés. Akkor is, ha az történetesen a Sanremo volt. És ezt nem mi mondjuk, hanem a 34. születésnapját nemrég ünneplő olasz versenyző.
Vincenzo Nibali à Milan-San Remo 2018
"Sokan a mezőnyből talán azt mondanák, hogy a Milano-Sanremo megmentette a szezonomat, de én nem gondolom így. Ott van a touros bukás, ami tönkretette az évemet."
Az Alp d'Huezen történt csigolyatörés miatt nem csak a sárga trikós álmok úsztak el, hanem a szezon második fele is. Egy felkészülésként használt Vuelta, majd a világbajnokság, ahol Nibali szemmel láthatóan nem volt csúcsformában.
"A sérülésem már a múlté, semmiben nem zavar. Elkezdtem az edzéseket, már járok edzőterembe, és mindent meg tudok csinálni. De az a bukás... nagyon bánt. Teljesen egyértelmű volt a helyzet: egyszerűen nem voltunk biztonságban a hegyen. Az átlagosnál is több kordon volt, de nem elég. Mint ahogy biztonsági emberből is lehetett volna több. A Tour volt a fő célom, és tök jól éreztem magam a versenyen, egészen addig a pillanatig. Arról már nem is beszélek, hogy a sérülés az évem második felére is kihatással volt. Nem tudtam rendesen felkészülni Innsbruckra. De legalább Valverde nyert, aki egy hatalmas versenyző."
Vincenzo Nibali - 2018
A "mi lett volna ha" kezdetű mondatoknak itt sincs semmi értelmük, így inkább tegyük fel azt a kérdést, hisz-e még Nibali az újabb sárga trikóban?
"Hiszek, ezzel nincs baj, de talán a mostani évben lett volna rá a legnagyobb esélyem."
És mi a helyzet a Giróval?
"Idén nem indultam, hiányzik is a hangulata. Az útvonal szép, kifejezetten tetszik a jövő évi verseny. De ott vannak az egynaposok is. A Sanremót például jó párszor visszanéztem már, és mindig mosolygok magamban. Verseny közben ugyanis nagyon sokáig nem hittem el, hogy hazaérhetek. Persze az is igaz, hogy ha nem vagy a fő esélyesek között, mindig egy kicsit könnyebb a helyzeted."
A sanremós duplára azért kevés az esély, de mi lesz a Liéggel? Hisz az köztudomásúan Nibali egyik kedvenc versenye.
"2012-ben lettem második, egy világ tört össze bennem, amikor Iglinskiy utolért. Ő aztán lebukott, de a győzelmét nem vették el. Nem tudom mi lenne a helyes döntés, de arra például tisztán emlékszem, hogy a befutó után nem volt doppingellenőrzés. Furcsálltam is. Másodikként mentem volna reflexből, de közölték velem, hogy ezúttal elmarad."
A Roubaix pedig kimarad majd Nibali jövő évi programjából, az olasz versenyző ugyanis annak ellenére, hogy idén megpróbálta magát a kockaköves klasszikuson, nem tervezi a visszatérést.
"Nemrég múltam harmincnégy éves, de tényleg nem érzem magam öregnek. A tokiói olimpiáig mindenféleképpen szeretném folytatni, aztán a többit majd meglátjuk. A mai napig fáj az, ahogy a bukás miatt elbuktam a riói jó szereplés lehetőségét."
(Forrás: La Stampa)
Vincenzo Nibali
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés