Bár vannak rutinos World Tour versenyzők, akik még 2021-es szezonra sem találtak magunknak csapatot, egyes sorok már a jövő évi keretüket tervezik. A legújabb pletykák szerint az Ineos kinézte magának Wout van Aertot, a világbajnok Julian Alaphilippe-et pedig az újjáalakult AG2R vinné.


Persze, könnyen lehet, hogy az unalmas, kerékpár nélküli napokra egy-két újságnak jól jött bedobni valami extra pletykát, de ettől még Wout Van Aert és Julian Alaphilippe szerződése tényleg lejár az idei szezon végén. Ez tény, vagyis szabaddá válnak, így bárkivel leülhetnek tárgyalni. Mivel már sorozatban másodszor futottak kimagaslóan jó szezont, ennek megfelelően az áruk és a fizetési igényük is kellően magas. 

Ha ők ott vannak a csapatban, a győzelem garantált


Kerékpár
Kattognak a fogaskerekek a Jumbónál: hogyan győzhetik le Pogacart?
12 ÓRÁJA
Wout Van Aert a tavaszi leállás után egy hét alatt Strade Bianchét és Sanremót nyert, majd jött a Dauphiné, ahonnan egy szakasszal és a ponttrikóval utazott haza. A Touron elképesztően nagyot ment, ha kellett egy komoly hegyen kapta a szét a mezőnyt, ha kellett, sprintet nyert Sagan előtt. A vb-n az időfutamban és országúton is ezüstérmet szerzett, a szezon végi Flandrián pedig nem sokkal kapott ki van der Poel-tól.
Összesen hét győzelemmel zárta a 2020-as szezont, ahol Roglic és Pogacar mellett sokaknál ő volt az év versenyzője. Vagyis nem lehet kérdés, hogy rengeteget emelkedett az értéke, és mára az egyik legnépszerűbb kerékpáros a mezőnyben. Aki nem mellesleg a cyclo-crossban is sztárnak számít, szóval a téli időszakban is szállítja a győzelmeket. 
Julian Alaphilippe ugyan egy látványos bukással zárta a szezont, de 2019-ben két hétig vezette a Tourt, tavaly meg világbajnok lett, szóval egyértelműen ő napjaink első számú francia versenyzője.

000_1WD750.jpg

Fotó: Eurosport

Nem mellesleg az utóbbi időszakban az egyetlen kerékpáros, akiért Patrick Lefevere hajlandó volt komoly összeget kifizetni, ami azért pontosan mutatja az értékét és a csapaton belüli megbecsültségét. Alaphilippe 2.3 millió eurót keres a Quick-Stepnél, amivel jelenleg a hetedik legjobban fizetett versenyző az egész mezőnyben.

Mennyit számít a még jobb fizetés?


Az ettől az évtől kezdve AG2R Citroën néven futó francia csapat menedzsere Vincent Lavenu elmondta, az új szponzornak köszönhetően komoly versenyzők megszerzésén is elkezdhetnek gondolkodni. Mivel Alaphilippe szerinte is a világ egyik legjobbja, így nyilván ha lesz lehetőség a megszerzésére, nem szeretnék visszafogni magukat.
Az viszont már érdekesebb kérdés, hogy jöhet egyáltalán szóba Wout Van Aert kapcsán az Ineos? Hisz a belga versenyző az idény során többször elmondta, kiválóan érzi magát a Jumbónál, miközben a brit csapatnál hemzsegnek a nagy nevek, bár a egynapos soruknál kétségkívül van erősebb a mezőnyben. Dave Brailsfordot ez nagyon nem zavarta az elmúlt évek során, hisz folyamatosan jöttek a GT-győzelmek.
De miért váltana Van Aert, aki már most is kiválóan keres, ráadásul olyan sornál teker, ahol egyértelműen kimondták: szeretnék megdönteni az Ineos egyeduralmát. Azaz Richard Plugge a mezőny legerősebb csapatnak felépítésén dolgozik, és ehhez egyre több pénz áll rendelkezésére (csak tavaly 5 millió euróval emelkedett a költségvetésük, amely azért még így jelentősen elmarad az Ineos bő 40 milliójától).

000_1WD6IQ.jpg

Fotó: Eurosport

Meddig mehet el a Jumbo-Visma?


Tom Dumoulin, Primoz Roglic, Steven Kruijswijk és Dylan Groenewegen. Egyikőjük sem olcsó versenyző, viszont velük legalább még nem kell foglalkozni az esetleges hosszabbítás miatt. 
Roglic meg Dumoulin együtt elvisznek 5 milliót a Jumbo költségvetéséből, és ha Plugge szeretné megtartani Van Aert-ot, valamennyit biztosan emelnie kell a fizetésén. Ha szigorúan az eredményeiből és a piaci értékéből indulunk ki, simán elképzelhető a duplázás. Vagyis könnyen 2 millió eurót felett írhat alá.
Az (el)igazolás kapcsán azonban meglepő lenne, ha szigorúan a pénz jelentené a fő motivációt. Hisz Van Aertnak egyrészt már most van egy elég jó alapfizetése a Jumbonál (bő 1 millió euró), személyes szponzora a Red Bull (akárcsak Tom Pidcocknak), ráadásul egy hazai cyclo-coross versenyen való indulásért 9-10.000 euró között kap alkalmanként.

És ha Pidcock jövőre berobban?

Ennek ellenére igaz, hogy az elmúlt két idényben mutatott teljesítménye alapján a jelenlegi fizetése dupláját is megkereshetné. É ezt nem sok sor tudná megadni neki, de ezek között lehet az Ineos. És persze a Jumbo-Visma. Mert ha Plugge tényleg Tourt szeretne nyerni a közeljövőben, akkor egy ilyen versenyzőt egyszerűen nem engedhet el. Van Aert ráadásul bármelyik nagy egynaposon győzelmi eséllyel indul, és szépen lassan a zöld trikót is célba veheti.
De mi van akkor, ha az Ineos által megszerzett Tom Pidcock jövőre berobban? Akkor Dave Brailsford máris házon belül, egy fiatal brit versenyzővel oldotta meg az egynaposok kérdését. És egyszerűen nem lesz szüksége Van Aert-ra. Akit 2018-ban egyszer már megkörnyékezett, de akkor a belga versenyző még nemet mondott az országútra.

000_1WD6SB.jpg

Fotó: Eurosport

Az első tárgyalás már rég megvolt

Ennek ellenére - ha a holland sajtóban megjelent hír igaz -, akkor Van Aert a Tour ideje alatt már tárgyalt Brailsforddal. Hogy ott mi hangzott el, azt senki nem tudja. A beszélgetés hírét egyébként a belga versenyző menedzsere, Jef Van den Bosch sem cáfolta. Igaz, azt sem mondta ki egyértelműen, hogy a tárgyalásra sor került. Szóval ha egy ilyen hír kijön, akkor bátran gondoljunk arra, hogy az első kapcsolatfelvétel már tényleg megvolt. 
Ennek ellenére Dave Brailsford nyilván gondolkodhat úgy, hogy neki Tom Pidcock mellett egyszerűen szüksége van Wout Van Aert-ra. 
Ha 2022-ben is ennyire komoly költségvetésből dolgozhat, akkor ehhez el sem kell engednie senkit. Ráadásul Froome távozása miatt pár millió euró még fel is szabadult.
Ezt kell majd okosan elkölteni. De ezzel az Ineos-t ismerve nem lesz probléma.
Olympic Games
Döbbenetes utolsó körös fordítás az aranyért, és bukással eldőlő bronzmeccs a pályakerékpárosoknál
20 ÓRÁJA
Olympic Games
Ráfutott csapattársára, csúnyát bukott az új-zélandi
20 ÓRÁJA