Vas Blanka van der Poelnak örülne, Peák Barna a „sajátjaiban” bízik, Valter Atinál Sagan a meglepetésember
Publikálva 19/03/2022 - 08:38 GMT+1
Folyamatosan veszítjük el a jobbnál jobb neveket, de azért még így is maradt jó pár olyan versenyző, aki nagy esélyese a Milánó-Sanremónak. A rajt előtt arra kértük a magyar profikat, hogy tippeljék meg a dobogósokat, és írjanak egy versenyzőt, akinek nagyon tudnának örülni.
Jasper Stuyven - Milánó-Sanremo 2021.
Fotó: AFP
Eljött a nap, végre itt az év első nagy egynaposa, a Milánó-Sanremo. Bár ezen a héten sok esélyest veszítettünk (betegség miatt Alaphilippe, Ewan, Colbrelli és Stuyven sem lesz ott a rajtnál), azért bőven maradt nagy név a mezőnyben.
A magyar profikat arra kértük, hogy tippeljék meg, szerintük kik lehetnek ott a dobogón (senki nem sorrendet írt), és mondjanak egy versenyzőt, akinek nagyon tudnának örülni.
Apró érdekesség, hogy az Eolo-Kometa két kerékpárosa, Dina Marci és Fetter Erik, egymástól függetlenül írta ugyanazt a három nevet a dobogóra, így náluk - akárcsak Valter Attila eredeti tippjében - ott szerepelt Caleb Ewan. Ezt utólag módosították, így most csak olyan versenyző szerepel a válaszok között, aki tényleg ott is lesz a rajtnál.
Vas Blanka (SD Worx)
Akinek örülnék: van der Poel
Dina Marci (Eolo-Kometa)
Akinek örülnék: Stybar, Matthews és Swift
Fetter Erik (Eolo-Kometa)
Akinek örülnék: Albanese
Peák Barna (Intermarché-Wanty-Gobert)
Akinek örülnék: bárkinek tőlünk :)
Filutás Viktor (Adria Mobil)
Akinek örülnék: Eekhoff
Valter Attila (Groupama-FDJ)
Akinek örülnék („meglepinek”): Sagan
A 113. Milánó-Sanremo szombaton 9.50-kor kezdődik, a rendes rajt 10.10-kor lesz. A közvetítésünk picivel korábban, 9.30-kor indul. A mezőny várhatóan 15.45 magasságában ér az első emelkedőkhöz (Capo Mele, Cervo, Berta), a Cipressát szűk egy óra múlva, a Poggiót pedig várhatóan picivel délután öt előtt kezdik. Negyvenegyes átlaggal számolva, a befutó 17.10 körül várható.
Az év első nagy egynaposát szombaton 9.30-tól közvetítjük az Eurosport 2-n, az Eurosport Playeren, és az Eurosport App-on. Ha lemaradsz az élő adásról, mindent visszanézhetsz a Playeren, az első ismétlés pedig 17.55-kor lesz az Eurosport 1-en.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés