Mark Cavendish imád kerékpározni. Bármikor, bárhol, bárhogyan. Talán ezért is tudott visszatérni a pokol legsötétebb, legeldugottabb zugából is.

Legtöbben úgy gondoljuk, hogy a profi kerékpár a szenvedésről szól. Cav azonban saját tapasztalatból tudja, hogy a nyeregben megélt összes kín együttvéve sem fogható ahhoz a gyötrelemhez, amikor nem tekerhet egyáltalán.
Több, mint egy évtizede már, hogy feltűnt a kerékpársportban. Nyert nagy klasszikusokat, mint a Sanremo, meg világbajnok is lett 2011-ben, az igazán komoly elismerést azonban a Touron aratott győzelmei hoztak a számára. 2008 és 2016 között összesen 30 szakaszt nyert a világ legnépszerűbb körversenyén.
Kerékpár
Mark Cavendish hatalmasat bukott, két bordája eltört, pár napig kórházban kell maradnia
23/11/2021 15:38
„Annak idején úgy éreztem, akkor nyerek, amikor csak akarok” – mesélte Cavendish. „Ilyen szinten domináltuk a mezőnyt.”
Aztán 2017-től kezdve, amikor hanyatlani kezdett a pályafutása, úgy tűnt, az ő története véget ért, vele többé nem kell számolni.
Neki azonban más tervei voltak. Idén nyáron, 36 évesen, eléggé valószínűtlen körülmények között, de visszatért a Tourra, nyert négy szakaszt, amivel beállította Eddy Merckx 34 győzelmet számláló rekordját.
Ez már önmagában sem akármi. Vegyük azonban hozzá, hogy a visszatérésig vezető út során kőkemény küzdelmet vívott a klinikai depressziójával, ami iszonyatos módon legyengítette őt. A közvélemény pedig, amely leírta és elpártolt tőle, megtapsolhatta minden idők egyik legbrutálisabb visszatérését.
A fiatal Cav nyilván nem volt olyan érett és sokat próbált, mint a mostani, ettől függetlenül azonban talán a legtöbben félreismerték őt. Ez persze nem meglepő, ha kalkulálunk a média torzító hatásaival is. Az emberek egy brutáljó kerékpárost láttak benne, de nem egy olyan valakit, akivel szívesen megittak volna mondjuk egy kávét.
„Képzeljünk el engem 20 évesen. Senki nem készített fel a médiaszereplésekre, egyszerre csak ott voltam a reflektorfényben. De aztán felnőttem, feleségem lett, gyerekeim, ami megváltoztatja az embert. Az életnek új aspektusai nyíltak meg előttem. Megtanultam értékelni azt, amim van.”

Mark Cavendish a 2008-as Touron

Fotó: Getty Images

Persze van olyan is, ami nem változott. Az ördögi mosoly, a folyton analizáló elme, az, hogy komoly kérdésekre igyekszik őszinte választ adni, és hogy képtelen tolerálni az értelmetlen süketelést.
Az idő és a megélt küzdelmek azonban nyomott hagytak a személyiségén. Feleségül vette Peta Todd topmodellt, született három gyermekük, úgyhogy nem csoda, hogy felelősségteljesebb emberré érett. Nemcsak a szeretteivel, hanem szeretett sportágával kapcsolatban is.
Az idei sikereit a rajongók természetesen végtelen tisztelettel fogadták, másrészt pedig őszinte szeretettel is fordultak a felé az ember felé, aki a poklot is megjárva ért fel újra a csúcsra. Cav nem is nagyon tudja mindezt hová tenni.
„Nehéz, mert nem vártam semmit. Örülök neki persze, hisz egész pályafutásom során, ha valami jól sikerült, csak annyit kaptam, hogy ’szép munka’. Ehhez képest most az emberek azt mondják, ’köszönöm’. Nekem köszönnek valamit, basszus? Ez azért eléggé megérintett.”
A Cavvel történtekre azért reagálnak sokan ilyen érzékenyen, mert olyan dolgokon ment keresztül, amikkel sokan közülünk is szembesülnek: betegség, önbizalomhiány, a gyötrő érzés, hogy a legjobb éveink már mögöttünk vannak.
„Onnan indult minden, hogy nem tudtam kimenni a slozira, nem tudtam felmenni a lépcsőn. Az, hogy teljesíteni kell egy kemény hegyi szakaszt, smafu ahhoz az úthoz képest, amit végigjártam, és aminek a végén újra eljutottam a Tourra. Megtanultam, mi a valódi szenvedés.”

Mark Cavendish a 2009-es Tour de France-on / Pascal Pavani: AFP

Fotó: AFP

De kezdjük az elején, menjünk vissza 2017 első hónapjaihoz, amikor Cav szokatlan kimerültséget tapasztalt edzés közben. Epstein-Barr-vírust diagnosztizáltak nála, ami mirigylázat is okoz, és ami újra és újra hetekre ágynak döntötte őt.
„Vannak, akik sosem lesznek jobban. Nekem két-három évbe tellett, mire végleg magam mögött tudhattam. Ez egy gyáva betegség. Akkor támad, amikor stresszes vagy és kimerült.”
Cavre pedig mindkettő igaz volt. Egyre inkább meglett ugyanis az ára annak, hogy folyamatosan ott volt a világ legjobbjai között. Ráadásul hónapokon keresztül félrediagnosztizálták.
„Közölték, hogy orvosilag rendben vagyok, újra edzhetek. De közben egyáltalán nem voltam rendben. A vírus még mindig ott volt a szervezetemben, amire az egyetlen gyógyír a pihenés lett volna, a teljes pihenés. Én meg ugye épp az ellenkezőjét csináltam, hisz az orvosok azt mondták, hogy nyugodtan terhelhetem magam.”
„Aztán abbahagytam az evést, mert hát ugye nem szabad, hogy felszaladjanak a kilók, ami aztán hozzájárult a további káros következményekhez. Kialakult nálam a klasszikus klinikai depresszió.”
Jött tehát az újabb kihívás. A történethez hozzátartozik, hogy Cav korábban mindig csak kifogáskeresést látott azok mögött a nyilatkozatok mögött, melyekben a sportolók mentális problémákra hivatkoztak. Szerinte ők csak kifogást kerestek az eredménytelenségre.
„Korábban nem vettem komolyan a depressziót. Kifogásnak gondoltam. ’Szedd már össze magad’, ezt mondtam mindenkinek, aki ilyesmivel jött. Ezért is beszélek most erről ilyen szenvedélyesen. Pedig ez a mondat nem, hogy nem segít, csak még mélyebbre taszítja az illetőt.”

Mark Cavendish a 2016-os Touron

Fotó: AFP

„A depresszió sokféleképpen megnyilvánulhat. Én iszonyú gyenge lettem, és teljesen illogikusan gondolkodtam. Nem tudtam kontrollálni a dolgot. És nem volt más, csak üresség. Nem tudom képileg leírni, ugyanis a dolog ellentéte mindannak, ami képileg megjeleníthető. A családi életem rottyon volt, a karrierem szintén. Alig kaptam szerződést. A srácok még kicsik voltak, hogy értsék, mi történik. Petának viszont iszonyú nehéz volt, az tuti.”
Minden szétesett körülötte. 2019-ben egyetlen szakaszt sem nyert, és nem került be a DD Tour-sorába sem. Kőkemény leckét kapott abból, milyen kegyetlen is a kerékpársport.
„Borzalmas. A szívem szakadt bele, miközben rájöttem, mennyi aljas és alávaló ember van jelen ebben a sportban. És úgy a világban általában.”
2020 végén úgy nézett ki, elfogyott az út előtte. A Bahrain nem hosszabbított vele szerződést, és megint győzelem nélkül zárt. Még a legelkötelezettebb támogatói is elkezdtek kihátrálni mögüle. Azt mondták neki, hagyja a fenébe az egészet és sétáljon szépen el.
„A telefon egyre ritkábban csörrent meg. Jött még néhány jókívánság, de egyre kevesebb. Ez volt a legnehezebb.”
Ekkor jött a Quick-Step és Patrick Lefevere, aki mentőövet dobott neki. Igaz, minimum-fizetést kapott, és neki kellett szponzort hoznia. Arról nem beszélve, hogy a csapatban ott tekert egy óriási sprintertehetség, Sam Bennett, akivel egyre komolyabban számolt a csapat.

Mark Cavendish az idei Touron

Fotó: Getty Images

Jöttek a kis versenyek, olcsó hotelek, fapados gépek. Semmi vörös szőnyeg, semmi csillogás, semmi Tour. Ő azonban nem bánta. Örült, hogy újra kerékpáron ülhet.
Lassan elkezdte megmutatni, hogy alakul a forma. Győzelmek a Török körön, jó teljesítmény Belgiumban. Igaz, valamirevaló sprintert ekkor még nem sikerült legyőznie. Aztán jött Bennett térdsérülése, és egy váratlan Tour-indulás. Ahol, tegyük hozzá, senki nem várt tőle semmit.
Illetve egy valaki azért igen.
„Én tudtam, hogy visszatértem. Éreztem, hogy visszatért a régi önmagam. Tudtam, hogy újra a legjobb lehetek.”
Cav ’Tour de Force’ címmel írt egy könyvet, mely részletesen taglalja a visszatérését, de érdekes részleteket árul el a mezőnyről, a rivalizálásokról, a taktikáról is, és arról, hogy egy horrorbukás lehetősége bizony mindig ott lebeg a versenyzők feje felett.
Cav mindenre emlékszik az idei Tourról, a verseny minden egyes részletére. A győzelmeire pláne, melyek közül az első, melyet a negyedik szakaszon szerzett, brutálisan erős érzelmeket hozott ki belőle.
„Elképesztő teher tűnt el rólam, hihetetlen érzelmek szabadultak el bennem, és egyszerűen nem tudtam abbahagyni a sírást. Az elmúlt évek összes gyötrelme kiszakadt belőlem.”
Aztán jött még három győzelem, amivel beállította Merckx rekordját. Megdöntenie azonban nem sikerült, mert a Champs-Elysées-n ketten megverték.

Megjárta a poklot Mark Cavendish / Tim De Waele: AFP

Fotó: AFP

Akárhogy is nézzük, a visszatérése hatalmas dolog. Persze, volt benne mázli is, de mázli mindig van.
Én tudom, milyen borzasztóan beteg voltam. Én tudom, honnan jöttem vissza. Aláírtam a minimum fizut, találtam szponzort a csapatnak. A csillagok nem maguktól álltak szerencsésen, én állítottam őket úgy, hogy nekem jó legyen.
És Cavet végre nem csak csodálták és tisztelték, hanem szerették is az emberek. Bár neki ez nem számít olyan sokat.
„Nem számít, hogy szeretnek, vagy sem. A sportban van egy karaktered, egy stílusod, de ennek semmi köze ahhoz, hogy amúgy milyen ember vagy. Kamuzni is lehet. Sokan úgy tesznek, mintha fasza gyerekek lennének, pedig igazából seggfejek. Én inkább fordítva csinálom. Inkább arra a srácra vagyok büszke, aki a tükörből néz vissza, mint arra, akit a tévében látok.”
Gondolt rá, hogy visszavonul, de aztán úgy volt vele, hogy ha a teste bírja, miért ne folytatná?! De azt mondja, nem Merckx rekordja miatt, a számok őt sosem érdekelték. A sérelmei pedig már nem mozgatják. Neki talán elhihetjük, hogy így van.

Mark Cavendish

Fotó: Getty Images

„Már nincs meg bennem az, hogy bizonyítsam az embereknek, hogy tévednek.”
Hogy akkor mégis miért csinálja még mindig? A kerékpár miatt. A sebesség miatt. A szél és az országút miatt.
„A kerékpár a szabadságot jelenti. Nem korlátoz semmi. Akármikor foghatod magad és elindulhatsz tekerni. Bármennyi ideig, bármilyen gyorsan és bármilyen hosszú távra. Akár egy társsal, akár egyedül.”
„Emiatt az érzés miatt kezdtem el. És ez az érzés még mindig itt van bennem.”
Via The Guardian
Kerékpár
Cavendish és a többiek: Top5 átigazolás az idei szezonból
15/11/2021 09:03
Kerékpár
Lefevere szerint Cavendish túlértékeli magát és még nagyobb pénzt akar szakítani
16/09/2021 17:16