Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Harminc helyet lépett előre a magyar kerékpársport a világranglistán

Bodnár Gergő

Frissítve 13/04/2023 - 14:52 GMT+2

Öt év alatt több, mint 30 helyet lépett előre Magyarország az országúti világranglistán. 2017-ben még csak a 63. helyen jegyezték a magyar bringasportot, míg az előző évet már a 29. helyen zártuk. A ranglistapontok nagy részét Valter Attila, illetve Fetter Erik, Peák Barna, Karl Ádám, Dina Marci, Drijver Bertold, Szijártó Zétény és Kusztor Péter szállították.

Mäder nyerte az első hegyi befutót, Valter Ati az új éllovas!

Már a világranglistán is jól érzékelhető a magyar kerékpársport fejlődése.
A 124 jegyzett nemzet közül néhány évvel ezelőtt még a középmezőnyben helyezkedtünk el, mára azonban felzárkóztunk az élbolyhoz, megelőzzük a szomszédos Horvátországot, Szlovákiát, Szerbiát, Romániát, de magunk mögött hagytuk Izraelt, az Arab Emirátusokat vagy éppen Kínát is.
Az erősorrendet továbbra is Belgium vezeti, majd Franciaország és Spanyolország következik.
„Ez az előrelépés azt mutatja, hogy a teljes kerékpársport és annak minden szereplője elkötelezett a saját teljesítményét illetően. Dér Zsolt szövetségi kapitány kiváló munkát végez nem csak a felnőtt, de az utánpótlás-válogatottnál is, legyen szó edzés- vagy versenyprogramról, Vízer Barnabás sportigazgató pedig remekül működtet egy 12 szakágból álló, összetett rendszert. Még jócskán előttünk, de már látótávolságon belül vannak a nagy kerékpáros nemzetek, az pedig külön büszkeség, hogy az Epronex-Hungary Cycling Team magyar kontinentális csapat két versenyzője is hozzátett a ranglistapontokhoz”– mondta Dr. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.
Fettek Erik (Eolo-Kometa). aki ezen a héten az Eurosporton követhető Szicíliai körön vesz részt, így reagált a hírre:
„Nagyjából 4-5 éve váltott egy nagyobb generáció országútra a mountainbike szakágról, és a Szövetség segítségével lehetőséget is kaptunk arra, hogy kipróbáljuk magunkat a nemzetközi mezőnyben. Azt hiszem ez volt az alapja az egésznek és azóta tényleg többen is profi csapatban kerékpározunk. Onnantól kezdve szépen lassan lépdeltünk egyre előrébb és ezt a világranglistán elfoglalt helyünk is bizonyítja. Innen egyre nehezebb lesz, de mi mindent meg fogunk tenni, hogy még feljebb kerüljünk.”
„Azt gondolom, hogy ez egy összetett folyamat eredménye, aminek köszönhetően az utóbbi időben a hazai kerékpársport szintet lépett és nagyobb figyelmet kap, mint valaha. Az edzőknek is nagyon sok köszönhető – személy szerint Rusovszki Gábort és Valter Tibort említve –, akik kitartó munkájukkal világélvonalbeli utánpótlást neveltek ki” - mondta Karl Ádám, a Tour de Hongrie-ra is meghívást kapó Epronex-Hungary kerékpárosa.
picture

Valter Attila és Fetter Erik

Fotó: Eurosport

„Egyre több magyar versenyző kapja meg a lehetőséget, hogy külföldi csapatokban bizonyítson és szerezzen tapasztalatot, mindezek mellett itthon is egyre erősebb és jobb csapatok jöttek létre, amelyek ugródeszkaként szolgáltak jó pár versenyző részére. Az Epronex-Hungarynek köszönhetően több magyar versenyző is nemzetközi versenyeken vehet részt, ahol úgyszintén világranglista pontokat tudtunk gyűjteni.”
„A hazai versenyek, mint a Tour de Hongrie és a Gemenc Nagydíj is szintet lépett. Ki kell emelni a Magyar Kerékpáros Szövetség munkáját is, sőt, általuk kínálkozott lehetőség olyan világversenyeken való részvételre, mint a Tour de L'Avenir vagy a Nations Cupok. Nem utolsó sorban a pontok a versenyzők kitartásának és kvalitásának is köszönhetőek” – nyilatkozta a bringasport.hu-nak Karl Ádám.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés