Pedersen: „Előre megmondtam, hogy Evenepoel hosszú szökés után lesz világbajnok”

Mindig élmény olvasni a Mads Pedersennel készült interjúkat, most például megbántott pár olasz szurkolót és elárulta, hogy miért imádja azt a versenyt, ahol az elmúlt két évben célba sem tudott érni. Ja és kiderült, hogy megjósolta Remco Evenepoel világbajnoki címét.

Megvan a három szakaszgyőzelem, Pedersen betartotta az ígéretét

Videó forrása: Eurosport

Ha múltkor Thomas De Gendt kapcsán azt írtuk, hogy ő az egyik legextrább és legérdekesebb figurája a mezőnynek, akkor ez Mads Pedersenre is igaz.
Mindig élmény olvasni a vele készült interjúkat, mert biztos mond valami megdöbbentőt vagy egészen különlegeset (emlékezzünk csak a tetoválós fogadására Stuyvennel), és előszeretettel káromkodik. Még akkor is, ha épp egy külföldi újságnak nyilatkozik.
Legutóbb arról mesélt, hogy az emberek mai napig sokszor betalálják a „nem megérdemelt” világbajnoki címe miatt.
Kétszáz millió alkalommal kaptam meg a kérdést, mert az emberek szerint nem érdemeltem meg a világbajnoki címet. De a szivárványszínű csíkok rohadtul ott lesznek a mezemen életem végéig. Sokan egész karrierjükben ezért küzdenek, de nem jön össze nekik. Büszke vagyok magamra, és folyton emlékeztet, hogy valójában mennyi mindent el lehet érni.”
Pedersen a legutóbbi vele készült interjúban elárulta, hogy miért utálja a Milánó-Sanremót, de közben miért imádja azt a versenyt, ahol az elmúlt két évben célba sem tudott érni. Ja és kiderült, hogy jósnak sem rossz.
Kilenc győzelem és ponttrikó a Vueltán. Rendben volt az előző szezon?
Én elégedett vagyok vele. Eddig mindig voltak hullámvölgyeim év közben, de azzal magyaráztuk, hogy még fiatal vagyok. Na, mivel már 27 múltam, ideje volt egyenletesen teljesíteni. És igazából más mentalitással is versenyzek. Egy év eleji kis egynapos ugyanolyan fontos nekem, mint egy Tour szakasz.
Idén a Giro mellett a Touron is rajthoz állsz, akárcsak Jasper Stuyven. Ennek mi az oka?
Egy ideje már téma volt a csapaton belül, hogy mennünk kellene. Illetve amennyiben nyernék a Girón, akkor egy éven belül meglenne mindhárom GT, ami azért elég extra. Egyébként a szakaszgyőzelem mellett a pontversenyt is megcélozzuk.
A Touron és a Vueltán egyaránt a tizenharmadik szakaszt nyerted. Megnézted már, hogy milyen lesz a Giro 13. szakasza?
Nem, de ha azt is behúzom, akkor a hátamra tetováltatom a 13-as számot .
Megint ott leszel a Sanremón, ahol tavaly Stuyven helyetteseként lettél hatodik.
Úgy, hogy nem is készültem rá. Egy pici felkészüléssel még jobb lehetek.
Tavaly indultál először, pedig a Sanremo pont egy olyan egynapos, ami jónak tűnik neked.
Őszinte leszek, nem szeretem. Sőt, egészen pontosan utálom. Tudom, hogy néhány olasz most marha dühös lesz rám, de a Sanremo annyira kibaszottul unalmas, hogy azt el sem tudom mondani. Öt órán keresztül nem csinálsz semmit, aztán másfél órán át mindenki megőrül. Tudom, hogy éppen ezért jó nézni, de letekerni más. Szerencsére tavaly jó idő és hátszél volt, így eléggé haladtunk. Ez jó, mert különben soha nem mennék vissza.
picture

Mads Pedersen (fotó: Trek-Segafredo Press)

Fotó: Other Agency

De a Sanremo mellett lesz Roubaix is tavasszal, amit juniorként egyszer megnyertél. Viszont az elmúlt két évben meg célba sem értél.
Ne is mondd, a mai napig nem tudom az okát. Sokak szerint hibáztam a helyezkedéssel, de nem vagyok benne biztos. Mondjuk volt, hogy hátrébb csúsztam, előzgetnem kellett, aztán összehoztam egy hülye bukást. Az elmúlt években a Roubaix úgy bánt velem, mint egy darab szarral, de ettől még imádom. Amúgy, ha valaha megnyerném, szerintem azonnal abba is hagyhatnám.
A Trek-Segafredo nem erősítette meg különösebben a klasszikus csapatát. Ez zavar?
Mi az, hogy nem erősítette meg? Jasper és én aláírtuk a szerződésünket, vagy nem? Amúgy a mag együtt maradt, és ez jó. Talán a kisebb egynaposokra jól jönne egy plusz ember, de a komoly versenyekre szerintem megvagyunk.
Nem érzed úgy, hogy a Quick-Step vagy a Jumbo-Visma komolyabb sorral támadhat, mint ti?
Amikor ezek a csapatok jobb eredményeket érnek el nálunk, én elsősorban a saját teljesítményemet kérdőjelezem meg, és magamban keresem az okokat. Néha a verseny elején nem ott vagyok, ahol lennem kellene, lehetnék okosabb vagy akár vékonyabb. Először ezekkel a dolgokkal foglalkozom, mielőtt ujjal mutogatnék másokra.
Igaz, hogy Svájcba költöztél? Azt hittük, örök hűséget fogadtál Dániának.
Én is ez hittem, de húztunk egy vártalant a feleségemmel. Még nincs gyerekünk, szóval most kellett lépni. Meg hát - és ugye ebbe sok versenyző nem áll bele – Svájcban az adózás is kedvezőbb.
Mindig azt mondtad, hogy közel akarsz maradni a családodhoz.
Persze. Svájcból most 11 óra az út haza, Monacóból vagy Andorrából több, mint 20 óra lett volna. Szóval ez nem is volt opció.
Jobb lesz ott edzeni?
Talán változatosabb, de nem hiszem, hogy ennek óriási kihatása lenne a pályafutásomra.
Az új házadban találtál már helyet annak a zöld Forma-1-es gumiabroncsnak, amit tavaly kaptál ajándékba a Vuelta után?
Szépen elfér a garázsban, megvan a helye. Nagy F1-rajongó vagyok, szóval kifejezetten örültem, mert ez egy elég extra ajándék. Már jelentkezett is nálam egy gyűjtő, aki 25.000 eurót adott volna érte. De nem vettem fel a telefont .
picture

Mads Pedersen (fotó: Trek-Segafredo Press)

Fotó: Other Agency

Tavaly 3 Vuelta szakaszgyőzelem után nem mentél el a vb-re. Hiba volt?
Ó, egyáltalán nem bántam meg. Egy héttel a Vuelta után megmondtam a többieknek, hogy Evenepoel szökésből fog nyerni. Akkor meg minek utazzak 10 órát, ha legjobb esetben ezüstérmes lehetek?
Honnan tudtad, hogy megnyeri?
Látszott rajta a Vueltán. Ott volt mellette Van Aert, biztos voltam benne, hogy távolról fog próbálkozni.
Evenepoellal hamarosan találkoztok a Girón is.
Igen. Olvastam, hogy kapott néhány megjegyzést a közösségi médiában, mert nem megy a Tourra, de szerintem a Giro okos döntés. Annyira erős, hogy mindenképpen a győzelemért fog versenyezni. Addig is van idő arra, hogy csapatot építsenek köré.
Tavasszal és nyáron viszont Van Aert ellen tekerhetsz. Rossz most olyan típusú versenyzőnek lenni, mint ő?
A Jumbo-Visma a Touron mindent fel tudott borítani. Korábban, ha előre megnéztél egy szakaszt, tudtad, hogy itt lesz egy szökés, ami aztán haza is ér. A Jumbo miatt viszont ez már nincs így, és bármi megtörténhet. De megértem őket, Wout akár 15 szakaszt is be tud húzni a Touron, akkor meg miért ne mennének rá?
Tavaly kijött rólad egy könyv, de saját söröd is van. Melyiket ajánlanád inkább?
A kettőnek volt köze egymáshoz, mert a sör a könyvem bemutatójára készült. De azt hiszem, csak pár üveggel csináltak belőle, nem kezdtük el gyártani. És nem is kóstoltam, mert nem igazán vagyok sörös. Inkább iszom helyette egy kólát. Amúgy jó pár pozitív visszajelzést kaptam a könyvre, mert elég sok mindent leírtam arról, hogy jutottunk el idáig Soren Kragh Andersennel, és milyen nehézségeken mentem keresztül. Volt benne mindenből valamennyi, de leginkább persze egy csomó vicces szarság .
forrás: nieuwsblad.be
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés