Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Minden verseny a célvonalig tart – Alaphilippe arról, miért haragszik magára a tavaly Liége miatt

Bodnár Gergő

Frissítve 25/04/2021 - 10:30 GMT+2

Valakivel egy komplett szezon során nem történik annyi minden szivárvány trikóban, mint Julian Alaphilippe-pel történt tavaly ősszel három hét alatt.

Julian Alaphilippe

Fotó: AFP

Kezdésnek ott volt a szóló győzelem Imolában, aztán az első verseny világbajnokként, és a korai ünneplés. Már ez is kellően emlékezetessé tett volna a világbajnok 2020-as évét, de pár nappal később jött a Brabantse Pijl, ahol Alaphilippe egészen hihetetlen módon, megint korán emelte a kezét. De az még pont belefért.
„Nyilván mindenki a sprintemre emlékszik a tavalyi Liege kapcsán, pedig az utolsó pár centit leszámítva tökéletes versenyem volt” - mesélte a 2020-as LBL-ről Julian Alaphilippe, aki szerdán világbajnokit trikóban nyerte a Fléche Wallonne-t.
„Amikor felemeltem a kezem, tényleg azt hittem, hogy megvan. Amikor viszont jött a célvonal, és Roglic betolta elém a kerékpárját, azonnal tudtam, hogy második lettem. Egyből az futott át az agyamon, hogy nem kellett volna ünnepelni. Nem a második hely meg a vereség bántott a Liége után, hanem a tudat, hogy hülyeséget csináltam. Ez egy hiba volt a részemről, méghozzá egy nagyon buta hiba.”
Amibe ezek szerint egy rutinos, világbajnok kerékpáros is bele tud futni. Sőt, Alaphilippe pár nappal később majdnem újra megcsinált valami hasonlót, de akkor a korainak tűnő ünneplése ellenére a Brabantse Pijlt centikkel megnyerte van der Poel előtt.
picture

Liége-Bastogne-Liége 2020

Fotó: AFP

Nyilván sokakkal előfordult már hasonló, nem én vagyok az egyetlen, de ha így kapsz ki szivárványszínű trikóban, azért az sokakban megmarad. Higgyétek el, megtanultam a leckét. És azt is látom, hogy ha világbajnokként csinálsz valamit, azt ezerszeresen felnagyítja a sajtó.
Legyen az pozitív, vagy akár negatív. Bár a harmadik FW-győzelme óta csak felsőfokban lehet beszélni róla. Bár a Liége nagyon más verseny, Primoz Roglic gyorsan kap egy lehetőséget a javításra, mielőtt teljesen „eltűnne” a Tour rajtjáig. De ma ott lesz a mezőnyben egy, a versenyt nagyon jól ismerő Alejandro Valverde is, aki pont kettőjük mögöttük le harmadik szerdán, és ma ünnepli a 41. születésnapját. Az egészben pedig az a legszebb, hogy elnézve a formáját, nem teljesen esélytelen.

107. Liége-Bastogne-Liége – Az ESB esélyesei
⭐⭐⭐ Primoz Roglic, Tadej Pogacar, Julian Alaphilippe
⭐⭐ Alejandro Valverde, Michael Woods, Richard Carapaz, Adam Yates, Marc Hirschi
⭐ David Gaudu, Maximilian Schachmann, Michal Kwiatkowski, Mauri Vansevenant, Joao Almeida, Michael Matthews, Warren Barguil, Jakob Fuglsang, Guillaume Martin, Davide Formolo, Tim Wellens
☝ Esteban Chaves, Lucas Hamilton, Jack Haig, Bauke Mollema, Dylan Teuns, Wilco Kelderman, Tiesj Benoot, Jonas Vingegaard, Benoit Cosnefroy, Enric Mas, Matej Mohoric, Patrick Konrad, Harm Vanhoucke, Pierre Latour, Brandon McNulty, Greg van Avermaet, Alexey Lutsenko, James Knox, Valentin Madouas, Matteo Fabbro
🗺️ Az útvonal
📺 Eurosport 1 - 13.25 (ismétlés: Eurosport 2 - 18.45)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés