Közönséges átverésnek indult, sikergyáros szupercsapat lett belőle - A Mapei-sztori, I. rész
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-303c4420-3b62-4acb-a519-a4223b019c15-68-310-310.jpeg)
Publikálva 18/06/2020 - 17:34 GMT+2
Az olasz bejegyzésű Mapei majd' egy évtizeden át uralta a kerékpársportot, ám az indulás korántsem volt zökkenőmentes. A legendás csapat történetét most maguk a főszereplők mesélik el.
Fotó: Eurosport
Egy építőipari óriás, amely építési ragasztókat, tömítőanyagokat és habarcsot árusít. Nem pont így indul egy tipikus olasz történet, igaz? Mégis, a káoszban született csapat néhány éven belül a kerékpársport egyik legnagyobbjává nőtte ki magát; az ikonikus, tarka mezük örökre beleégett a szurkolók emlékezetébe. Dominálták az egynaposokat, nyertek háromheteseket, halmozták a győzelmeket a sprintekben is. Hogy mi lehetett a titok a Mapei sikere mögött, azt most maguk a főszereplők, bajnokok és csapatvezetők mesélik el.
Marco Giovanetti: „Ez egy fájdalmas történet. Elméletben megtervezel valamit, teljes mértékig elkötelezed magad az ügy mellett, majd idővel rájössz, hogy minden balul sült el.
1992-ben olasz bajnoki címet szereztem, nyertem egy szakaszt a Girón, az összetettben pedig a negyedik helyen zártam, akárcsak később a Vueltán. Valaki meggyőzött arról, hogy alapítsak egy új kerékpáros csapatot, gondolva a visszavonulásom utáni időszakra. Fabio Galletti volt az a valaki. Azt mondta, hogy hoz szponzorokat, ha én minden mást elintézek amolyan szakmai igazgatóként.
Megbíztam benne, hogy talál támogatókat; el is hitette velem, hogy tényleg megegyezett velük. Ám a valóságban senkivel sem egyezett meg. Csúnyán átvert, pedig én már addigra leszerződtettem versenyzőket, masszőröket, szerelőket és sportigazgatókat is. Szóval elég kínos helyzetbe kerültem, hiszen el kellett mondanom ezeknek az embereknek, hogy még sincs pénz.
Az Eldor név szerepelt a mezünkön; azt hiszem, számítógép-alkatrészeket gyártanak. De az Eldor sosem létezett mint szponzor, egyetlen lírát sem kaptunk tőlük. Ezt mind Galletti találta ki. Az Eldor főnöke semmit sem tudott az egészről, ők senkivel sem kötöttek szerződést. És ez volt a fő probléma. Mindezt úgy próbáltam megoldani, hogy közben magam is versenyeztem; ügyvédeket kellett szereznem, hogy bíróság elé vigyem az ügyet.
Mindezek ellenére viszonylag jó tavaszt zártunk: Luca Gelf második lett a Milánó-Sanremón. Éppen kijöttünk abból a pénzből, amit a Viner, a másodlagos szponzorunk biztosított, de ez nem tartott ki az év végéig.
Az olasz kerékpáros liga egyik megbeszélésén a korábbi nagy bajnok, Ercole Baldini [1958-ban Giro-győztes és világbajnok – a szerk.], azt mondta nekem: ’Marco, én tudok valakit, aki segíthet megoldani a problémát’. A barátját, a mapei-es Squinzit ajánlotta. Így hát elmentem, hogy találkozzak vele Milánóban. Erre 1993. május 18-án került sor, Squinzi épp akkor ünnepelte az 50. születésnapját, de a parti előtt még szakított ránk időt.
Eltévedtünk, késve érkeztünk, úgyhogy azt gondoltam, ’Ó, ne, ennek lőttek’. De még ott volt. Elmondtam neki, mi a probléma, mire ő csak annyit kérdezett: ’Mennyi pénzről lenne szó? Nekem csupán egy kérésem van: én szeretném megtervezni a mezt.’ Hát persze, ahogy akarod, ezen már igazán nem veszünk össze!”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/12/3044076.jpg)
mapei-viner-team-photo-1993
Fotó: Eurosport
Dottore Giorgio Squinzi: „Gyerekkorom óta rajongok a kerékpározásért. 1988-ban már tettünk egy kísérletet, akkor a Malvor-Bottecchia csapat mögé álltunk be szponzorként, különösebb eredmények nélkül. Ezt a döntést két-három nap alatt hoztuk meg.”
Giovanetti: „Biztosította nekünk a pénzügyi hátteret, így mindenkit azonnal ki tudtunk fizetni. Mindez öt nappal az 1993-as Giro rajtja előtt történt. A Parentini legyártotta az új mezt, amit az egyik szerelőnk szállított le a csapatnak a nyitószakasz éjjelén. Az a Giro már Mapei-Vinerként kissé laposra sikeredett, bár szereztem egy szakasz második helyet.
Úgy döntöttem, még egy évig folytatom a versenyzést. Ha nagyon nem jönnek az eredmények, legfeljebb főállású sportigazgató leszek. Segítettem összeállítani a csapatot az 1994-es szezonra. Squinzi szerette volna leszerződtetni Franco Ballerinit, és nekem sikerült rábeszélnem, hogy hozzánk igazoljon. Senki sem ismerte még a Mapei-t, így a versenyzők kissé bizonytalanok voltak, érdemes-e egyáltalán idejönni. Állítólag Mario Cipollinit is megkörnyékezték, de végül nem tudtak megegyezni. Az én közbenjárásomra írt alá Gianluca Bortolami és Andrea Tafi is, utóbbinak akkoriban nem ment annyira jól, és úgy tűnt, nem lesz csapata a jövő évre.”
Andrea Tafi: „Szóval így kezdődött a sikertörténetünk. De ez még közel sem az a Mapei volt, amit később mindenki megismerhetett. Egy nagy családként indultunk el ezen a fantasztikus úton, nem szupercsapatként. Meglepett, hogy egy olyan komoly üzletemberrel találkoztam, aki apánk helyett is apánk volt a csapatnál. Squinzi mindig azt éreztette velünk, hogy otthon vagyunk.”
Squinzi: „Az ambícióink évről-évre egyre nagyobbak lettek; különösen azután, hogy '94-ben egyesültünk a Classzal – a fúzió Ernesto Colnago érdeme, aki a spanyol csapat kerékpárbeszállítója volt. Ekkor csatlakozott hozzánk Tony Rominger, akivel megcéloztuk a háromheteseket – 1994-ben előbb a Vueltát, 1995-ben pedig a Girót is megnyerte.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/12/3044078.jpg)
tony-rominger-1994-vuelta
Fotó: Eurosport
A marketing osztály, élén a feleségemmel, Adriana Spazzolival álmodta meg az ikonikus Mapei-mez dizájnját. Nem is olyan régen láttam, hogy a Tour egyik szakaszának befutójánál a szurkolók még mindig ezt viselik. Emlékszem, hogy azok a színes, mintás alsók milyen nagy hírverést kaptak '94-ben. Rominger eleinte nem is akarta viselni őket, mert hozzászokott a fekete nadrágokhoz. De ma már ez általánosnak számít; divatot teremtettünk.”
Giovanetti: „Squinzi nem elégedett meg egy olyan csapattal, ami idővel válik meghatározó erővé, ő azonnal akarta a sikert. Anélkül egyesítette a Mapei-t a spanyol Classzal, hogy igazi csapattá gyúrta volta őket. Ez hiba volt.”
Rövidre fogva a történetet, a ’94-es Girón eltörtem egy csigolyámat, miután már elmaradtak az eredmények, így a visszavonulás mellett döntöttem. A probléma az volt, hogy amikor ez ügyben felkerestem Dottore Squinzit, leendő sportigazgatóból hirtelen egy senki lettem. Már rég betöltötték azokat a pozíciókat. Az összes barát, akiket anno én csalogattam a csapathoz… nem tudom, kik javasolták Squinzinek, hogy változtasson a tervein, mindenesetre velem már nem számoltak mint sportigazgatóval, csak mint sajtófelelőssel 1995-re. De ez nagyon nem az én asztalom, úgyhogy hat hónap után kiszálltam...
Szó mi szó, nehéz szülés volt. Amikor még minden komplikáltnak tűnt, a bizalmi körön belül voltam, amint viszont könnyebben mentek a dolgok, félredobtak. Elhintettem a magokat, de mások aratták le a babérokat [nevet]. Squinzi sosem árulta el az okát, igaz, nem is kérdeztem. Ilyen a személyiségem. És ezzel végeztem is a kerékpársporttal.”
Patrick Lefevere: „1994-ben a GM-MG-nél dolgoztam. Az olasz Ariostea még az előző szezon végén megszűnt, a csapatigazgatójuk, Giancarlo Ferretti pedig a hátam mögött paktált le az MG főnökével. Olyan neveket hozott át hozzánk, mint [Rolf] Sörensen vagy Davide Cassani, én pedig egyszer csak már nem voltam menedzser, lefokoztak sportigazgatóvá. Nagyon sikeresek voltunk, és ekkor keresett meg Waldemaro Bartolozzi [mapei-es sportigazgató – a szerk.], hogy csatlakozzak a Mapei-hez.
Nemet mondtam, mivel nem tudtam arról, hogy Ferretti az MG-hez igazolt. Becsaptak. De, ami azt illeti, Ferretti igazi profi volt, a csapatszellem megteremtésével és kitartással új szintre emelte a versenyzőit.
A második alkalommal, amikor Bartolozzi megkeresett, igent mondtam. Ingyen érkeztem a Mapei-hez, mivel kiváló klasszikus versenyzőket – Museeuw-t, Peeterst, Bomanst, Willemst – és két új szponzort (GB, Latexco) is hoztam magammal a csapathoz, így külön nem kerültünk pénzbe. A spanyol klikk nem volt valami boldog, azt kérdezgették, ’Mégis mi a francot csinál ez itt?’ De Dr. Squinzi azon munkálkodott, hogy minden összeálljon; azt mondta, ha már alapítok egy csapatot, azt akarom, hogy a legjobb legyen. Szóval, így jött létre a második fúzió; előbb volt az Eldor, aztán lett Mapei-Clas, most pedig Mapei-GB. Fantasztikus csapatunk volt ’95-96-ban. Ott volt Olano és Rominger mint háromhetes menők, és én szerettem volna összerakni egy bivalyerős klasszikus sort is.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/12/3044079.jpg)
peeters-museeuw-flanders-1995
Fotó: Eurosport
Dr. Yvan Vanmol: „Valami már a kezdetektől fogva klappolt a belga és az olasz versenyzők között. Ez az egyesülés sokkalta gördülékenyebben ment, mint az előző a spanyol és olasz-belga kerékpárosok között, mert a spanyolokra jellemző, hogy mindig kisebb csapatot alkotnak a csapaton belül.”
Wilfried Peeters: „Szeretek külföldiekkel dolgozni. Számomra nem fontos a nemzetiség. Minden nációnak megvan a maga mentalitása és nekem ez tetszik. Mindig tanulunk egymástól és ez a Mapei egyik legnagyobb erénye – igaz, én főként a klasszikus sorral utaztam, de a Tourt is többször teljesítettem, Bartolit, Bettinit és Olanót segítve.”
Lefevere: „Nem akarok álszentnek tűnni: pénz nélkül nem lehet jó csapatot építeni. Ha szűkös a büdzsé, nem fogod tudni felépíteni az álomcsapatodat. Én nemcsak sportigazgatói fejjel gondolkodom, képzett könyvelő vagyok. Tehát figyelembe vettem a szponzorok igényeit, hogy nekik is megérje. És ez a hozzáállás tetszett Dottore Squinzinek is, kedvelte a flamand mentalitást. Minden szezon előtt megkérdezte tőlem, ’Mit nyerünk idén?’ Én azt feleltem, ’Főnök, ne kérdezzen ilyet. Nem tudok számot mondani, de minden tőlünk telhetőt megteszünk majd’.”
Tafi: „Nagy öröm volt megnyerni az 1995-ös Girót Romingerrel. Ez a verseny sosem könnyű. Emlékszem, volt egy szakasz, amikor felmentünk a San Pellegrinóra, Toszkánában és a Ciocco nevű emelkedőn volt a befutó. Már addig is rengeteget melóztam Romingerért. Ő volt az egyetlen olyan kapitány, akiért az utolsó leheletemig is kész voltam dolgozni.
Azt mondta, kicsit szakadjak le a San Pellegrinón, ezt meg is tettem, de tovább küzdöttem. Jó is, hogy a közelben voltam, mert Tony defektet kapott a lejtmenet alján. Mivel szorosan mögötte érkeztem, szerencsére észrevettem, és egész a Cioccóig dolgoztam, így megtartottuk a rózsaszín trikót.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/12/3044081.jpg)
tony-rominger-1995-giro
Fotó: Eurosport
Az utolsó téttel bíró etap előtt Rominger szólt, hogy beteg, és lehet, hogy rajthoz sem áll másnap. Mi mind próbáltuk marasztalni, hogy ’Ne, Tony, ne aggódj, inkább menj és aludd ki magad!’ Végül is egész jól lett és folytatta, úgyhogy a második szakasztól a legvégéig, Milánóig sikerült megőrizni a rózsaszínt. Az egyik legpuccosabb milánói hotelben ünnepeltük a győzelmet. Láttam Dottore Squinzi szemeiben a felhőtlen boldogságot; a hetedik mennyországban érezte magát.”
***
A Mapei egyszem 1993-ban szerzett győzelme a Trofeo Melindáról származott, Stefano Della Santa jóvoltából. Ám a Classzal való egybeolvadást követően nagyot fordult velük a világ, köszönhetően az új igazolásoknak. Gianluca Bortolami lett a feltuningolt csapat vezéregyénisége, aki megnyerte a '94-es UCI-világkupa-sorozatot. Mindeközben - feledtetve a katasztrofális Tour-szereplést - Tony Rominger győzött a spanyol körversenyen, majd megdöntötte az egyórás világcsúcsot.
A Mapei-Clas az UCI-pontverseny élén zárta az idényt, és a tél során egyesült a Lefevere-féle GB-vel. 1995-ben, kiegészülve a klasszikus specialistákkal, a nemzetközivé bővülő együttes rátett még egy lapáttal: Franco Ballerini megszerezte az első Roubaix-trófeát, Johan Museeuw pedig Flandria-győzelmet és egy újabb világkupa-elsőséget szállított. Rominger magabiztos fölénnyel hódította el a rózsaszín trikót, míg a baszk Abraham Olano bezsebelte a szivárványos mezt a kolumbiai vb-n.
Győzelmi statisztika
| 1993 | 1 |
| 1994 | 58 |
| 1995 | 81 |
folytatjuk...
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés