Nyolcvankilenc profi győzelem és kilenc év után teljesen váratlanul döntött úgy, hogy neki ebből elég volt. Marcel Kittel 2019 májusában jelentette be a visszavonulását, ami legalább olyan meglepőnek számított, mint Tom Dumoulin közelmúltbeli döntése.


Korosztálya egyik, ha nem a legjobb sprintere volt, 14 szakaszt nyert a Touron, 4-et a Girón, és talán nem túlzás kijelenteni, hogy futott olyan időszakot, amikor a mezőnyhajrákban érinthetetlennek tűnt. Például a 2017-es Touron, amikor öt szakaszt nyert és a zöld trikóhoz is kifejezetten közel került.
Tom Dumoulin döntése kapcsán nem árt odafigyelni a véleményére, hiszen ha valaki, ő igazán meg tudja érteni a volt csapattársa döntését.
Olympic Games
Evenepoel a mai nap után nem indítaná magát az időfutam vb-n
10 ÓRÁJA
Mit csinálsz a visszavonulásod óta? Hogy telnek a napjaid?
Kiválóan. Itthon vagyok, főállású férjként és apukaként. Lex nemrég múlt 14 hónapos, Tess-szel meg az esküvőt tervezzük. Ha a vírushelyzet engedi, idén megtartjuk. És várjuk a második kisbabánkat, aki tavasszal érkezik.
Semmi tekerés vagy tanulás?
De, tekerni szoktam, bár mostanság a hó miatt nem nagyot tudtam kimenni. Még mindig örömmel megyek bicózni, ebből nem szerettem ki. És tanulok is, közgazdaságot hallgatok a kostanzi egyetemen. Illetve pár márka megkért arra, hogy legyek a reklámarcuk.
A legfontosabb kérdés: mit szólsz Dumoulin bejelentéséhez?
Hosszú évekig volt a Sunwebnél és annak jogelődjében, aztán eligazolt, ami annak lehetett az első jele, hogy változást akar. Ahogy hallom, a tavaszi karantén betett neki, csak növelte a benne felmerülő kérdéseket. Most azért lépett hátrébb, hogy megtalálja a válaszokat. Beszéltünk nemrég, rám írt a döntése után, rögtön el is meséltem neki a saját helyzetemet. Nem szépítettem a dolgokat, én boldogabb emberré váltam azok után, hogy kiszálltam a mezőnyből.

075_widak-cyclingt180220_npfOG.jpg

Fotó: Eurosport

És szerinted Tom valaha vissza fog térni?
Ez egy annyira személyes kérdés, hogy erre nem tudok válaszolni. Az biztos, hogy szünetre van szüksége. De egy valamit ne felejtsünk el: minden karrier véget ér egyszer. valakinek 28 évesen jön el a vége, valakinek sokkal később. Szerintem az a lényeg, hogy legyél felkészülve a civil életre. Okosan át kell gondolni egy ilyen döntést, nagy hiba elsietni a dolgokat.
Ennyi idő után talán elárulhatod, nálad mi volt a fő ok?
Kiégtem. Talán ez a helyes kifejezés. Mentálisan és testileg egyaránt. Nem ismertem magamra, nem élveztem a tekerést. Aztán leültem pár emberrel, és megérett bennem a döntés.
Egyre többen szállnak ki viszonylag korán. Ez akkor egy létező probléma a kerékpársportban, hogy kifejezetten hamar kiéghetsz?
Induljunk az alapoktól. Szerintem az országúti kerékpárnál semmi nem veszi jobban igénybe az embert. Azt is mondhatnám: ez a legfárasztóbb sportág. Mész két háromhetest egy évben, van még 40 egyéb versenynapod, készülsz a hétköznapok során, azt vége az évnek és észreveszed, hogy semmi másra nem maradt időd. Csak sodródsz az árral, esélyed sincs magadról elgondolkodni. Plusz ha sikeres vagy, mindenki téged akar, jönnek a felkérések, és még kevesebb időd marad. Persze, erre mondhatjuk, hogy profi sportoló lettél, te akartad magadnak, de ettől még a stressz felzabál az évek alatt. És aztán mi következik?

139520211_3615805685173413_5602828240177962371_o.jpg

Fotó: Eurosport

Mi?
Bekerülsz a profik közé, valóra válik az álmod, nagy versenyeket tudsz nyerni, vagyis minden szép és jó. Beindul a  centrifuga hatás, hiányzik a körforgás, megszokottá válik a siker, de csinálod, mert csinálni kell. Aztán hamarosan azt veszed észre, hogy a gyerekkori szerelemed simán csak egy jó "munkahellyé" változott.
Bernal, Pogacar, Evenepoel. Fiatalok akik berobbantak és azonnal sokat nyertek. Ők akkor "veszélyben" vannak?
Elképesztően erősek, úgy edzenek, mintha 30 évesek lennének. Simán elképzelhető, hogy az erős kezdés miatt lerövidülnek majd a pályafutások. Ilyen szintű intenzitást hosszú éveken keresztül nem könnyű fentartani.
Említetted a stresszt, pedig a sikereknek köszönhetően nem kevesen élnek jól a kerékpársportból. Akkor te, vagy Dumoulin mitől sokalt be?
Értem a kérdést, de ne felejtsünk el valamit: aki országúti kerékpáros lett, nem azért választotta ezt a sportágat, mert meg akart gazdagodni. Ha euró milliókat szeretnél keresni, akkor menj máshova. Itt az elhivatottság és a lelkesedés miatt leszel profi. Ha fejben nem vagy rendben, nem élvezed a tekerést, akkor tök mindegy, hogy ott áll-e a garázsodban a Ferrari. Attól még nem leszel folyamatosan motivált. Amennyiben nem vagy boldog, akkor a pénz nem válasz semmire.
Gazzetta
Olympic Games
Roglic nyerte az olimpiai időfutamot
17 ÓRÁJA
Olympic Games
Szlovén arany az időfutamon, Roglic egy percet adott Dumoulinnek
17 ÓRÁJA