Csak egy hét volt hátra a 2016-os Giróból, amikor egy vörös hajú, szeplős holland srác kisebb meglepetésre átvette a rózsaszín trikót. Az akkor 29 éves Steven Kruijswijk másodikként zárt Esteban Chaves mögött a hegyibefutós 14. szakaszon, megelőzve összetettben a legnagyobb favoritokat: Vincenzo Nibalit és Alejandro Valverdét.
Steven Kruijswijket már messziről ki lehetett szúrni széles, szögletes, leginkább ruhaállványra hasonlító vállairól – Hollandiában rá is aggatták a találó “Kleerhanger”, azaz a 'Vállfa' becenevet –, de egyébként sem ő, sem csapata, a LottoNL-Jumbo nem volt igazán reflektorfényben azelőtt.
A híres-hírhedt Rabobank poraiból támadtak fel, amely 2012-ben ment csődbe két évtizednyi kiköltekezés és egyéb botrányok után. De a feltámadás nem is a megfelelő kifejezés, hiszen ha így is történt, csak kevesek vették észre.
Kerékpár
Van Aert: „Soha nem lesz belőlem háromhetes-menő”
TEGNAP - 20:22
Az akkoriban viselt, visszafogott és fakó fehér-sárga mezükhöz hasonlóan a 2016-ban felmutatott teljesítményük is szerény és halovány volt. És mindez elmondható az előző három évükre is – úgy tűnt, hogy képtelenek kilábalni a Rabobank távozását követő válságból.
2014-ben egy holland tévéstáb végigkísérte a csapatot a Tour de France-on, dokumentálva fejlődésüket. Ugyan Laurens ten Dam és Bauke Mollema személyében abban az évben két versenyzőt is adtak a top10-be –, az erről készült sorozat nem vetett rájuk túl jó fényt. Sőt, Hollandiában egyenesen nevetség tárgyává váltak.
Nem csoda, hogy a támogatók évekig csak jöttek-mentek. Olyannnyira, hogy 2013-ban (többek között a Lance Armstrong-féle USADA-nyomozásnak köszönhetően), szponzor nélkül maradtak.
A Rabonank akkoriban annyira ki akart szállni a sportágból, hogy a serződésben foglaltak szerint egy évig állták a csapat költségvetését. De a nevüknek el kellett tünnie a mezről.
Így lett a csapat átmenetileg Team Blanco. Majd nagy csinnadrattával, a Tour de France rajtja előtt megérkezett a Belkin, akik hosszabb távú együttműködést ígértek, ám alig 12 hónappal később, 2014-ben kiszálltak a sportból.

Steven Kruijswijk

Fotó: AFP

Ekkor a csapat még azt is meghúzta, hogy nyilvánosan, a holland szurkolóktól kért anyagi támogatását a fiatal tehetségek leigazolására.
Ezzel a lépéssel is mintha azt sugallták volna, hogy hiába ők Hollandia de facto nemzeti csapata, ebben az állapotukban nem számítanak túl jó befektetésnek.
A holland Lottó és a Jumbo szupermarket-lánc mégis lehetőséget látott bennük, talán éppen a nemzeti csapat-jelleg miatt, így a következő szezonnak már LottoNL-Jumbóként, egészen stabil anyagi háttérrel (15 milliós költségvetés) vághattak neki.
Így jutunk el 2016 májusáig, amikor Steven Kruijswijk nagyon kötel került a rózsaszín trikó megszerzéséhez. Az egykor világverő, ám évek óta küszködő csapat hirtelen hatalmas siker küszöbére került: Hollandia 1980 óta várt az újabb háromhetes-győzelemre.
A kiváló időfutamot teljesítő Kruijswijk nem mutatta a gyengeség legapróbb jelét sem, uralta a versenyt, még a nagy esélyes, Vincenzo Nibali is messze volt tőle. A holland versenyző öt perccel vezetett összetettben, kis túlzással csak egy feladata volt az utolsó két hegyi szakaszra: maradjon talpon, és ne sérüljön meg.
Mindannyian jól emlékszünk, Kruijswijknek pont ezt nem sikerült megoldania: a Colle dell’Agnello lejtmenetében Nibali óriási nyomást helyezett rá, már fölfelé is a limiten tekert, mielőtt besokallt és beleszállt volna a hófalba.
A bordatörése ellenére Kruijswijk nem adta fel, végül azonban lecsúszott a dobogóról, negyedikként végzett. A Girót ugyan elbukta, de a csapat mégis sokat nyert ezzel.
Most már ő maga is belátja, hogy 'majdnem-győzelme' elindított valamit, ráterelve őket a helyes útra. Ez a kudarc is kellett ahhoz, hogy a Jumbo-Visma mára ott tartson, ahol tart – a jelenlegi mezőny legsokoldalúbb, legdominánsabb csapatává nőtték ki magukat, alig öt év leforgása alatt.

Steven Kruijswijk

Fotó: AFP

Az ember a siker mögött Richard Plugge, egy korábbi újságíró és lapkiadó, aki kezdetben a csapat kommunikációs osztályán dolgozott, amikor azt még Rabobanknak hívták. Nem sokkal azt követően, hogy odakerült, a holland bank távozott, a vezetés pedig Pluggét kérte fel a csapat irányítására.
Plugge első dolga az volt, hogy felvázoljon egy ötéves tervet – listába szedte a rövid- és hosszú távú célkitűzéseket, amit elmondása szerint minden évben megújít. Ám a prioritás eleinte nem is lehetett más, mint támogatókat találni, és a 2013-as Tour előtt csatlakozó Belkinnel úgy tűnt, megütötte a főnyereményt.
“Ma már mindenki lebecsüli a Belkint, mondván akkor érkeztek, amikor nagyon mélyen voltunk, de nem ez volt a helyzet” – mondta Plugge.
“Valójában rengeteg pénzt öltek a csapatba, és csak nekik köszönhetjük, hogy életben maradtunk. A Belkin nélkül a csapat 2013 végére jó eséllyel megszűnt volna.”
A Belkin másfél év múlva mégis kiszállt, ami semmi jót nem jelentett, bár Plugge azt állította, hogy a cég paradox módon a saját sikere áldozatává vált: az amerikai vállalat, amely a világ egyik legjelentősebb elektronikai kiegészítő-gyártója, olyan mértékű nyilvánosságot ért el az első 12 hónap során, hogy számukra már nem érte volna meg tovább folytatni. De a távozásukban az is közrejátszott, hogy a csapat teljes átalakuláson ment keresztül.
Az új, poszt-Rabobank érában ugyanis gyökeres változtatásokra volt szükség, fel kellett számolni a korábbi kultúra utolsó nyomait is. Plugge pontosan tudta, hogy a holland bank miért dobbantott – a csapat érintett volt az Amerikai Doppingellenes Ügynökség (USADA) Lance Armstrong, illetve a kerékpársportban elterjedt doppingkultúra kapcsán hozott, bizonyítékokkal alátámasztott határozatában. Másrészt elkerülhetetlen volt egy gazdasági reform.
“A Rabobank volt az egyik legnagyobb csapat valaha, ha a költségvetést nézzük. Sok versenyző hozzászokott egyfajta életszínvonalhoz és fizetéshez. Viszont ezt többé már nem engedhettük meg magunknak, amit szerencsére néhány versenyző, mint például Gesink és Kruijswijk el is fogadott.”
Ebből sejthető, hogy mások nem, így ők távoztak a csapattól.
Gesink, akárcsak Kruijswijk, olyan mentalitással rendelkezik, ami Plugge szerint kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy a csapat előrelépjen. Az idei Vueltán a piros trikót is viselő Robert Gesink tősgyökeres rabobankos, a hűség mintaképe: 2006-ban érkezett, és azóta egyszer sem fordult meg a fejében, hogy távozzon.
„Ez a csapat lett az otthonom, szóval nem is igazán vetődött fel, hogy elmehetnék máshová” – mondta Gesink. „A lehető legjobbkor tudtam a legjobbamat nyújtani; talán a 2015-ös év volt a legnehezebb a csapat számára, de nekem pont ez volt a legerősebb szezonom: hatodik lettem a Touron. Mindig is úgy éreztem, hogy a Jumbo a második családom, szóval sosem gondolkodtam a váltásban.”

Robert Gesink

Fotó: AFP

Gesink számára az utóbbi években az jelentette a legnagyobb változást, hogy feláldozza az egyéni céljait.
“Talán évekkel ezelőtt még képes lettem volna top10-es eredményeket hozni a háromheteseken, de már nincsenek ilyen ambícióim. Egy ideje már a csapat sikeréért dolgozom a hegyekben. Ha vannak ilyen típusú embereid – Kwiatkowski is jó példa erre –, velük GT-győzelemhez segítheted a kapitányodat.”
De vajon mennyire volt meghatározó Richard Plugge személye a csapat fejlődésében? Gesinkéket az ötéves terv motiválta volna?
“Az igazat megvallva, nekem Merijn Zeeman volt az a srác, aki a legnagyobb különbséget jelentette. Mivel ő az, akivel a versenyzők nap, mint nap együtt dolgoznak.”
Zeeman a Giant-Shimanótól (ex-Sunweb) érkezett 2013-ban, de eleinte tehetetlennek érezte magát, méghozzá a keret gyengesége miatt.
“A 2015-ös szezon rettenetes volt. Kissé kifogytunk a tehetségekből, úgyhogy szinte a nulláról kellett felépíteni egy új csapatot.”
Plugge és Zeeman szavaiból egyértelműen kiolvasható, hogy a 2016-os Giro d’Italia fordulópontot jelentett a csapat életében. Azonban ez még nem Plugge ötéves tervének gyümölcse, vagy Zeeman szakmai munkájának eredménye volt: Kruijswijk menetelésével egyszerre demonstrálta saját erősségeit és világított rá a csapat gyengeségeire.
“Meg kellett erősítenünk a második vonalat, mivel azt láttuk, hogy noha az olyan versenyzőink, mint Steven, képesek lehetnek a GT-győzelemre, vagy legalábbis közel lehetnek hozzá, ám tudtuk, hogy akkor még nem voltak kellően erős segítőik a hegyekre. Azon a Girón beláttuk, hogy a csapatunk nem elég felkészült” – mesélte Plugge.
“Az utolsó héten rendkívül izgatottá váltunk, hogy háromhetest nyerhetünk, de túl gyorsan történtek a dolgok. Én azt vallom, hogy minden csapatnak és vállalkozásnak egyenletesen kell fejlődnie, és minden egyes lépés fontos – nem ugorhatsz át egyszerre három-négy lépcsőfokot. Persze, nagyon boldogok lettünk volna, ha megnyerjük a Girót, de visszatekintve, ez hasznos tapasztalat volt számunkra, amiből sokat tanulhattunk.”
A Plugge által emlegetett „második vonal” pedig alaposan megerősödött az elmúlt évek során. A három kiemelt emberen kívül olyan versenyzőket csábítottak a csapathoz, mint a 2020-as Tour de France MVP-je, Sepp Kuss, a l’Avenir-győztes és időfutam-világbajnok Tobias Foss, Sam Oomen, vagy a 2020-as Girón második helyen záró Wilco Kelderman.

A LottoNL-Jumbo védi Kruijswijket

Fotó: AFP

És akkor még nem is beszéltünk az olyan 'jolly joker'-versenyzőkről, mint amilyen a négyszeres időfutam-világbajnok Tony Martin volt, aki tavaly vonult vissza a csapattól, vagy a kétszeres vb-aranyérmes Rohan Dennis, aki az összetett-menőiknek is aranyat érhet.
A legkomolyabb vétel persze Wout van Aert volt, aki napjaink legnagyobb és legsokoldalúbb sztárja – kis túlzással nincs olyan terep, ahol ő nem menne jól.
A 2016-os Giro d’Italia egyébiránt nemcsak Steven Kruijswijk szárnyalása és bukása miatt volt mérföldkő: ez volt az első GT-indulása egy akkor még ismeretlen szlovén srácnak – egy korábbi síugrónak, aki abban az évben igazolt a csapathoz.
Primož Roglič második lett Dumoulin mögött az apeldoorni prológon, majd megnyerte a 9. szakaszon rendezett 40 kilométeres egyéni időfutamot – ezekkel az eredményekkel robbant be a köztudatba.
Habár Rogličot azóta már a világ legjobb háromhetes-menői közé soroljuk, Kruijswijk mégis meghatározóbb figura maradt a csapaton belül. Zárkózott, csendes személyisége ellenére is jelentős befolyással bír, köszönhetően főképp legendás profizmusának.
Zeeman “svájci óraműhoz” hasonlítja Kruijswijket precizitása és a legapróbb részletekre is kiterjedő figyelme miatt – pedig kezdetben nem volt ennyire összeszedett és felkészült.
2010-ben, első profi szezonjában Kruijswijk volt az első számú tartalék a Giróra, amikor is a Rabobank egyik kiemelt embere, Óscar Freire az utolsó pillanatban megsérült.
“Azt mondták, hogy készítsem össze a bőröndjeimet a Giróra. Amszterdamból indult a verseny, szóval nekem nem okozott nagy gondot eljutni oda, de azt üzenték, szerdán hoznak végleges döntést. Aztán azt, hogy csütörtökön. Végül csak pénteken szóltak, hogy ugorjak be, egy nappal a rajt előtt. Egész héten készenlétben voltam és a hívásra vártam. De talán jobb is volt ez így. Nem volt időm rágörcsölni a versenyre.”
Kruijswijk az idő előrehaladtával lendült egyre jobb formába, végül a 23. helyen zárt összetettben – egy 22 éves, újonc beugrótól nem is olyan rossz. Ám hat további évnek kellett eltelnie, hogy úgy igazából beinduljon a háromhetes karrierje; a 2016-os Giro hozta meg a rég várt áttörést.

Primoz Roglic

Fotó: AFP

A hófalas bukás és a rózsaszín trikó elvesztése megviselte, de meg is edzette fejben: a 2018-as Tour de France-on feledtette a csalódást – egyedül támadott az Alpe d’Huez lábánál, ráhozva a frászt a Skyra. A következő szezonban aztán kiegyensúlyozott teljesítményével fel is állhatott a párizsi dobogóra, Bernal és Thomas mellé.
Sikere nagy elégedettséggel töltötte el Pluggét és Zeemant – beérni látszott az ötéves terv. Roglič szerezte meg az első Grand Tour-győzelmüket a 2019-es Vueltán, Kruijswijk Tour-dobogója azonban minimum olyan sokat jelentett a csapatvezetés számára, hiszen a holland versenyző afféle „talizmán” volt a Jumbo-Visma hosszú távú projektjében, mely során versenyző és csapat kéz a kézben fejlődött.
“Ha megnézitek, honnan indultunk, és milyen mélyen voltunk 2013-2015 között, ez nem akármilyen előrelépés” – mondta Kruijswijk.
“Őszintén úgy érzem, hogy aktív részese, beindítója voltam annak a folyamatnak, hogy végül idáig jutottunk. A csapat az én karrieremmel párhuzamosan ívelt fölfelé.”
“Nekem és a csapatnak is voltak hullámvölgyei, miután mindent újra kellett kezdenünk. De bíztam a körülöttem lévő emberekben, és hálás vagyok nekik, amiért ők is bíztak bennem. Büszke vagyok arra, hogy részese lehetek annak, amit felépítettünk.”
Steven Kruijswijk kiemeli, a Jumbo-Visma sikertörténetének egyik legpozitívabb aspektusa, hogy – más csapatokkal ellentétben – nem kizárólag a pénzen alapul.
“Kifejezetten jó látni, hogy nem csak úgy lehet sikereket elérni ebben a sportágban, hogy egy szponzor csillagászati összegeket áldoz egy csapatra. Megfelelő emberekre van szükség, megfelelő hozzáállással és tervekkel.”
Az Ineos-Grenadiers közel 50 millió eurós éves költségvetése mellett persze minden WorldTour-csapat relatíve szegénynek tűnik – nem mintha teljességgel átlátnánk a gazdasági működésüket.

Vingegaard és Van Aert

Fotó: AFP

Az EF-et vezető Jonathan Vaughters 2020 nyarán adott nyilatkozata („a Jumbo akkora pénzből gazdálkodhat, mint az Ineos”) azonban némileg árnyalta a képet, hogy Valter Ati új sora talán mára nincs is annyira lemaradva.
Mindenesetre 2019-ben a holland csapat még a (!) második legszerényebb költségvetéssel gazdálkodott a nyilvánosságra hozott adatok szerint.
“Szűkebb stábbal dolgozunk, így a költségünk is kevesebb. A mi tőkénk a kerékpáron van” – mondta akkoriban Zeeman.
„Nem mi kínáljuk a legjobb fizetéseket, de a versenyzők így is jól keresnek. Kevesebbet, mint amennyit máshol, gazdagabb csapatoknál kereshetnének, mégis hűségesek maradtak ehhez a projekthez. A pénz nem minden. A versenyzőknek az is fontos szempont, hol tudnak tovább fejlődni, és ezért hajlandóak lemondani egy talán komolyabb fizuról.”
Persze félteni azért nem kell a közel 200 alkalmazottal, köztük majdnem húszfős szerelői stábbal dolgozó Jumbo-Vismát, ahol a három legnagyobb név (Vingegaard, Roglič, Van Aert) fizetésére majdnem biztosan elmegy évente 8 millió euró.
Azok alapján, amekkora változáson keresztülmentek az elmúlt 2-3 évben, teljesen egyértelmű, hogy Valter Attila a lehető legjobb helyre került.
(részben: cyclist.co.uk)
Kerékpár
Roglič óvatos, de a nagy kérdésre még nem tudja a választ
28/11/2022 - 18:16
Kerékpár
Pogačar: „Nagyon jó lenne újra Bernal ellen versenyezni”
25/11/2022 - 17:30