Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Julian Alaphilippe: Szakasz és pöttyös

Eurosport
Eurosport

Frissítve 17/07/2018 - 20:58 GMT+2

Van Avermaet is óriásit ment, és megtartotta a sárga trikót.

Julian Alaphilippe (Quick-Step Floors), sur les chemins empiérrés du Plateau des Glières, lors de la 10e étape du Tour de France 2018

Fotó: Getty Images

Fokozott várakozás előzte meg az idei Tour első komoly hegyi szakaszát. Túl voltunk vasárnap a brutális kockaköves részen, ami már önmagában is megtizedelte a mezőnyt. Majd jött egy amúgy jól megérdemelt pihenőnap, ami szintén alkalmas szokott lenni arra, hogy megkavarja az erőviszonyokat. Ezek után kellett ma teljesíteni a három első, valamint az egy kiemelt kategóriás emelkedővel tarkított első Alpok-béli szakaszt. Mivel a nagyok közül mindenki nyugisan tekert a főmezőnyben, így a szökés hazaért. Pontosabban Julian Alaphilippe, aki ma a legkeményebb volt, óriásit küzdött és megnyerte a szakaszt, Greg Van Avermaet pedig megtartotta a sárga trikót.
picture

Greg Van Avermaet

Fotó: Getty Images

Ez történt
Némi helyezkedést követően hamar kialakult egy nagy létszámú, ráadásul komoly hegyi-menőkkel is megerősített szökevénycsoport, soraiban a sárga trikós Greg Van Avermaet-val. Közben a főmezőny élén a Sky diktálta a tempót, Luke Rowe vezetésével.
Az élcsoportból sorra szakadoztak le a versenyzők, nem úgy Van Avermaet, aki az idei Tour első kiemelt kategóriás hegyén is remekül tartotta magát. Olyannyira, hogy hat és fél perccel is vezette már a virtuális összetettet. A hegyet egyébként Julian Alaphilippe vitte el, miközben a főmezőny viszonylagos nyugiban ért fel. Leszámítva Chris Froome defektjét a murvás részen, ám ez lényegesen nem befolyásolta a verseny alakulását, valamint egy BMX-est, aki elegánsan átrepült a mezőny fölött.
Tour de France : A BMX jumps above the riders
Lejtmenetben tovább nőtt Greg virtuális előnye, leginkább azért, mert hátul az összetett esélyesek csapatai nem igazán szorgalmazták a tempómenést. Bő ötvennel, és két komoly heggyel a vége előtt realitás lett, hogy Van Avermaet megtartsa a sárga trikót, noha ez a nap elején még szinte elképzelhetetlennek tűnt.
A főmezőny elkezdett közelebb férkőzni az elöl lévőkhöz, az Astana pedig megérkezett a Sky mellé tempót menni. Warren Barguil gurult el a mezőnytől, és próbálta gyorsabb ütemben utolérni a szökevényeket, de hamar ki is pukkadt. A szökevények közül pedig Rein Taaramae indult meg, majd csatlakozott hozzá Alaphilippe is, aki kis idő múltán ott is hagyta az észtet, és behúzta ezt a hegyet is. Közben a Rigoberto Urannak, Bob Jungelsnek és Ilnur Zakarinnak gondjai voltak, és a főmezőny végén küzdöttek azért, hogy valahogy le ne szakadjanak.
picture

Chris Froome auf der 10. Etappe der Tour de France

Fotó: Getty Images

Lefelé Alaphilippe olyan irdatlan tempót diktált, hogy még a motorost is leszakította. A főmezőny az utolsó hegyen sem tudta érdemben közelíteni őt; Greg esélyei pedig egyre jobbak voltak arra, hogy megőrizze a sárgát. Úgy tűnt, ez a felállás ezen a napon a hátul lévőknek is megfelel, így aztán a nagyok közül senki sem erőltette igazán az akcózást. Leszámítva talán egy Dan Martin-támadást a végén. Bauke Mollema, Rafal Majka, Jungels, Zakarin és Uran az emelkedő utolsó méterein elvesztették a kontaktot a főmezőnyhöz, és ezt lejtmenetben sem tudták ledolgozni.
Alaphilippe megint iszonyatos sebességgel ment lefelé is, és simán megnyerte a szakaszt egy olyan napon, mely előzetesen nem neki állt. Van Avermaet tökéletesen osztotta be az erejét, és nem csupán megtartotta az összetett első helyét, hanem még növelte is az előnyét. Ráadásul ő lett a nap legagresszívebb versenyzője is.
A szakasz végeredménye: ITT
Az összetett állása: ITT
A szakaszgyőztes - Julian Alaphilippe (Quick-Step)
Óriási éve van a franciának. Ez már a hatodik győzelme idén, melyek közt ott van egy fontos klasszikus, a Fléche Wallonne is, és most már a Tour-on is szakaszgyőztesnek mondhatja magát.
A nap száma - 50
Alaphilippe szerezte idén az 50. győzelmet a brutális szezont futó Quick-Step számára. A sikerekből maga a francia is alaposan kivette a részét. Persze ez az ötvenes szám nem az egyéni dolgokról, hanem a csapatról szól. Arról a kivételes összetartásról és bajtársiasságról, ami igazán naggyá teszi őket.
picture

Philippe Gilbert et Julian Alaphilippe (Quick Step)

Fotó: AFP

A nap nyilatkozata
"Nincsenek szavaim, még fel sem fogtam. Rengeteg érzelem van bennem, a családom jár a fejemben. Két éve már közel jártam a győzelemhez, és most végre sikerült. A Mur de Bretagne-on elért negyedik helyem után csalódott voltam, ez volt a tökéletes válasz arra a napra." - (Julian Alaphilippe)
Ez jön
Szerdán a versenyzők tovább róják majd az Alpok útjait. Egy rövid, ám a keddihez eléggé hasonló karakterisztikájú szakasz vár majd a mezőnyre, azzal a különbséggel, hogy ezúttal hegyi befutóval zárják a napot.
Szintrajz:
Tour de France : Preview Stage 11 - IS
TV: 13.50 Eurosport, esti összefoglaló: 19.00
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés