John Degenkolb tényleg visszatért

Nagyon régóta üldözte a korábban látott jó formáját, és egy ilyen minőségi győzelmet. Tegnap előtt megnyerte az idei Tour eddigi legdurvább szakaszát, majd - nem véletlenül - a könnyeivel küszködve értékelt.

"Sokan mondták rólam, hogy elfogytam, és nem térek már vissza arra a szintre, ahol a balesetem előtt tekertem. Én folyamatosan keményen dolgoztam, és végig hittem benne, hogy újra esélyem lehet a legjobbak ellen. Ez a győzelem az édesapám gyerekkori barátjáé Jörgé, aki tavaly októberben hunyt el, és rengeteget köszönhetek neki. Gyerekkoromban ő volt az, aki mindenben támogatott. Együtt utaztuk végig Európát, a különböző utánpótlás versenyek miatt. A téli felkészülés közben, folyamatosan ő járt a fejemben. Már csak miatta is meg kellett csinálnom."

Ha már tél és baleset, azt a 2016 januárjában történt alicantei napot ne felejtsük el. Hisz egyrészt Degenkolb majdnem elveszítette a bal kezén lévő mutatóujját, másrészt gyakorlatilag onnantól kezdve kereste a korábbi önmagát.

"Attól a pillanattól kezdve, hogy az autó felénk tartott, nem emlékeszem semmire. Tíz-tizenöt perc teljesen kiesett. Az első emlékem az, hogy fekszünk az út szélén és várjuk a mentőt. Ránéztem a kezemre, az ujjamat alig tartotta valami. Körbenéztem és egyből beugrott, hogy basszus, ez rosszabb is lehetett volna. A legdurvább talán a kórházban volt, amikor egész nap feküdtem, és azon gondolkoztam, hogy lesz ebből visszatérés. Vagy tekerhetek-e még egyáltalán? Most utólag azt mondom, akkor kellett erősnek lenni. Nem volt szükségem sportpszichológusra, de a családomnak és a barátoknak sokat köszönhetek.Velük rengeteget beszélgettem."

Degenkolb a 2016-os balesete után, egészen május elejéig nem versenyezhetett. A fél szezont kihagyta, de a Touron már ott volt. Az Arctic Race-en pedig megnyerte az első szakaszát. Utólag már látja, akkor kissé elsiette a visszatérést.

"A balesetem után mindent megtettem azért, hogy a leggyorsabban visszatérjek. Talán kicsit elsiettem a dolgokat, és túl keményen vetettem bele magam a munkába. Minden mindennel összefügg. Lehet, hogy a folyamatos betegeskedés is ennek volt a következménye. De soha nem volt rajtam nyomás a csapat részéről. Ha valakinek vannak elvárásai Jogn Degenkolbbal szemben, akkor az pont én vagyok."

A tavalyi évet megint Alicantéban kezdte, de mint mondja, a korábbi gázolásos baleset ellenére, nem volt gondja a visszatéréssel.

"Semmi különös érzés nem volt bennem azokon az utakon. Egy olyan szituról beszélünk, ami bármikor, bárhol megtörténhet. Akkor sokkal inkább az új csapatra, az új szezonra koncentráltam. De ameddig nem tudtam tekerni, minden versenyt megnéztem a tv-ben. Már csak tapasztalatszerzésből is. Miután elfogadtam a helyzetet, könnyebb volt. Imádom ezeket az egynaposokat, úgyhogy természetesen követtem őket, még, ha fájt is egy kicsit belül, hogy nem lehetek ott."

Tavaly nagyon korán kiszállt a Vueltáról, betegsége miatt a bergeni vb-t is kihagyta, a legutóbbi telet viszont gond nélkül végigdolgozta. Mint hallottuk, megvolt benne a kellő motiváció.

De kinek köszönhetjük egyáltalán azt, hogy John Degenkolb profi lett? És azt hogy az országúti kerékpárt választotta? Talán két szóval lehet a legegyszerűbben válaszolni: Jan Ullrich és T-Mobile.

Édesapja, Frank mellett nekik köszönhetjük azt, hogy John Degenkolb profi lett.

Nagyjából nyolc éves korában, a Németországban tomboló T-Mobile őrület idején kezdett tekerni, de a Sanremót és a Roubaix-t már korábban is mindig megnézte a tv-ben. Az apukája korábban profiként tekert, így nem volt meglepő, amikor kijelentette: "Az én fiamból nem lesz focista!"

A kis John élete első - mindössze 2 km hosszú - versenyét egyből megnyerte. Az első éveiben, folyamatosan az említett, családi jó baráttól kölcsönkapott kerékpárral tekert.