Frissítve! Ullrich közleményben ismerte el az ittas vezetést. A nyilatkozat cikkünk alján olvasható.
Jan Ullrich hétfőn este, a svájci Mattwil közelében (Thurgau kanton) egy kereszteződésben rohant bele egy előtte álló autóba, majd egy másiknak is nekiütközött. A mentők két súlyos sérültet szállítottak kórházba. Ullrich sérülés nélkül úszta meg a balesetet, de mindhárom autó totálkárosra tört.

A baleset helyszíne

Fotó: Eurosport

Olympic Games
Primoz Roglic: „Hülyeség ezt a sikert egy Tour-győzelemhez hasonlítani”
14 ÓRÁJA
A hivatalos rendőrségi jelentés szerint (amely egyébként név szerint nem említi Ullrichot) a helyszíni ittasság-ellenőrzéskor a szonda 1,4 ezrelék alkoholt mutatott ki, ezért a gépjárművezető jogosítványát bevonták, a sofőrt pedig vér- és vizeletvizsgálatra kötelezték. Az csak most került nyilvánosságra, hogy a balesetet Jan Ullrich okozta. A svájci újság természetesen megkereste az egykori profi kerékpárost, aki elismerte, hogy ő okozta a balesetet, először azonban tagadta az ittas vezetést:
„Szörnyen sajnálom. Hála istennek senki nem halt meg. Siettem, egy megbeszélésről szerettem volna minél előbb hazaérni. Alkoholról szó sincs.” – nyilatkozta Ullrich az újságnak. Svájcban egyébként egy pohár sör vagy bor fogyasztása után még szabad vezetni.
Ullrich azt viszont bevallotta, hogy a megengedettnél gyorsabban hajtott (szerinte kb. 20 km/h-val lépte túl a megengedett legnagyobb sebességet): „De hát istenem, ez bárkivel előfordulhat.” – tette hozzá. A németnek nem ez volt az első balesete: 2002-ben a németországi Freiburgban Porschéjával ittasan hajtott keresztül néhány kerékpáron, majd megpróbált elmenekülni a kiérkező rendőrök elől.
Jan Ullrich már hosszú ideje Svájcban él, feleségével és négy gyermekével. A kerékpározás továbbra is szerves része az életének: jótékonysági kerékpárversenyeket és kerékpártáborokat szervez.
Egy órával ezelőtt Ullrich a Facebook rajongói oldalán az alábbi nyilatkozatot tette közzé:
"Megbocsáthatatlan, hogy alkoholos befolyásoltság alatt volán mögé ültem. Hatalmas hiba volt, amit mélységesen bánok.Hazafelé tartottam az autómmal, amikor a másik két autóval balesetet szenvedtem. Figyelmetlen voltam és túl gyorsan hajtottam - szerettem volna minél előbb hazaérni. A következményeket viselnem kell és viselni is fogom; hogy ezek mik lesznek, azt egyelőre még nem lehet tudni. A jogosítványomat mindenesetre nem kaptam vissza. A legfontosabb számomra, hogy legjobb tudomásom szerint a sérülteket már hazaengedték a kórházból. Egy szerencsés családapa vagyok, akivel ilyesminek nem szabad megtörténnie. Teljesen sokkolt, és nagyon szomorúnak tartom a helyzetet, melybe a családomat és a baleset résztvevőit hoztam. Minden érintettől természetesen személyesen fogok bocsánatot kérni."

Jan Ullrich a hegyekben

Fotó: Eurosport

Olympic Games
Evenepoel a mai nap után nem indítaná magát az időfutam vb-n
TEGNAP 16:57
Olympic Games
Roglic nyerte az olimpiai időfutamot
TEGNAP 10:15