Harminchat éves lesz Allassandro Ballan, mikor újra versenyezhet. Ha egyáltalán akar és tud még. Az utolsó olasz világbajnok két éves eltiltást kapott az Olasz Olimpiai Bizottságtól, így gyakorlatilag vég ért a pályafutása. De mi történt Ballannal 2009 tavaszán?

Italy Doping Ballan.JPEG-01992.jpg

Fotó: Eurosport

Amikor még minden szép és jó volt. Ballan 2008-ban hazai pályán nyert világbajnokságot
Kerékpár
Tom Pidcock – Ilyen lenne a tökéletes sokoldalúság?
2 ÓRA
Ózon terápia és cytomegalovirus-fertőzés. Két kerékpáridegen fogalommal kell megismerkednünk, hogy pontosan értsük Alessandro Ballan eltiltásának történetét. Előbbi egy olyan – természetesen a WADA által tiltott - vértranszfúziós eljárás melyek célja, hogy növelje a vér oxigénfelvevő képességét.  Ballan 2009 tavaszán még Lampre versenyzőként, pont CMV-fertőzésben szenvedett, és egy bizonyos Bonazzi doktor segítségével montechariban alávette magát az ózon terápiának. Nagy probléma, hogy az olasz versenyző erről nem tájékoztatta a szövetséget. Amikor pedig elindult a mantovai ügyészség Lampre elleni nyomozása (amiben sokak mellett pl. Cunego is érintett) kiderült az állítólagos vértranszfúzió. Ballant a hivatalos indoklás szerint pont ezért, vagyis „nem engedélyezett teljesítménynövelő eljárás alkalmazása” miatt tiltották el 2016. január 16-ig.

Alessandro+Ballan+Damiano+Cunego+UCI+Road+nnMBhwrQN_Wl_1.jpg

Fotó: Eurosport

Ballan és Cunego. A 2008-as vb arany és ezüstérmese...
Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) nem fogadta el a versenyző védekezését, hogy súlyos betegsége miatt kényszerült a beavatkozásra. Gyakorlatilag véget ért a 2008-as világbajnok pályafutása. „Le vagyok sújtva. Azt hittem, jobban figyelembe fogják venni, hogy mennyit segítettem a nyomozás során. Régen húzódik az ügy, szóval nem is kettő, hanem már 6 évről beszélünk. Szomorú vagyok, mert vannak olyan versenyzők, akik lebuknak, és a következő idényben már újra ott vannak a mezőnyben”.
Tudtál arról, hogy ez a terápia nem engedélyezett?
Igen. Azok számára, akik egészségesek. Nem annak, aki beteg. Nagyon rosszul voltam, éreztem magamon a tűnteket. Abban az időszakban alig volt erőm bármit is csinálni. Elég magas árat fizettem érte.
A BMC felbontotta a szerződésedet…
Ez ilyenkor a hivatalos eljárás. Jim Ochowicz azonnal felhívott, és biztosított a támogatásáról. Nagyon sajnálom a történetet, ők sem ezt érdemelték. A BMC egy kiváló közösség, mindig kiálltak mellett.
Készen álltál a szezonra?
Abszolút, az egész telet végigdolgoztam. A Tour de San Luison kezdtem volna.
Most mi lesz?
Nem tudom, megvárom az ítélet hivatalos indoklását. Aztán kigondoljuk van-e értelme fellebbezni. Két év nagyon sok idő. Nem nagyon hiszek a visszatérésben.
 És ha nem versenyezhetsz többet?
Majd kitalálok valamit. 34 évesen ebben a sportágban idősnek számítasz, de az civil életben abszolút nem…
  •  VIDEO: Ballan 2008-as világbajnoki győzelme
Brabantse Pijl
Pidcock lenyomta Van Aertot
20 ÓRA
Tour of Turkey
Cavendish a harmadik szakaszgyőzelmét is behúzta
EGY NAP