A legtöbben soha az életben nem hittük volna, hogy Gary Neville-ből egyszer majd médiaszemélyiség lesz. A SkySports viszont igen, hiszen a visszavonulása után nem sokkal már fel is kérte szakértőnek. Új szerepkörében talán még jobb, mint a pályán volt. Nincs olyan angol szakember – akár tévés, akár edző – aki ne dicsérné az elemzéseit, azokat az 5-10 perceket, amiket egy szabadrúgás, felállás, összeállítás körülírásával képes eltölteni. Tehetségére az angol újságok is felfigyeltek, a Telegraph-nál a múlt héten Louis van Gaallal beszélgetett, most pedig Sir Dave Brailsforddal, a Sky csapatának menedzserével.
Inkább vagyok egy zenekar karmestere- meséli önmaga szerepéről a brit kerékpársportot teljesen új szintre helyező szakember. Nem vagyok, edző, nincs a kezemben síp és stopper, ugyanakkor nem vagyok menedzser sem. Viszont próbálok összehozni egy fantasztikusan kreatív emberekből álló csoportot, és a tagjait irányítani, hogy valami igazán nagyot tudjunk létrehozni.”
Brailsford annak idején egy igen ambiciózus tervvel állt elő: azt ígérte az angol Lottónak, hogy ha elegendő támogatást nyújt, öt éven belül megnyeri a világ legnagyobb bringás viadalát, a Tour de France-t.
Giro d'Italia
A Bora megcsinálta a versenyt, Sagan nyerte a Giro 10. szakaszát
EGY ÓRA
Nem a fő cél kijelölése a nehéz. Azt mondani, hogy meg akarom nyerni a futball vb-t, vagy a Tourt, egy egyszerű feladat. Sokkal fontosabb megtervezni, hogyan fogod elérni. Ez bizony időigényes rész. Ki kell találnod, mi juttat el a győzelemig: mi az, amit fel kell áldoznod az érdekében. Szintén nagyon fontos, hogy fejben képes legyél rá. A harmadik pillér pedig az úgynevezett apró nyereségek (marginal gains). Ha ezer mérföldet akarsz gyalogolni, lehetséges. De lépésről lépésre kell haladnod.” Neville nem hagyta annyiban, részleteket szeretett volna megtudni, ami a kerékpárt rendszeresen figyelők számára azért nem akkora meglepetés: „Az elemzések nagyon fontosak. Mekkora erő kell hozzá, milyen watt/kg-os teljesítményt kell leadni? El kell sajátítani az aerodinamikailag legjobb pozíciót, kell, hogy rendelkezz egy jó időfutammenő képességgel- mennyit nyersz, mennyit veszítesz a kronóban? Hogyan viseled a hőséget? Az ehhez hasonló dolgok együtt adnak egy tiszta képet. A pontos céljaidnak megfelelően kifested ezt a képet, és aszerint haladsz napról napra.”
Neville ezután a vezetői szerepéről kérdezte, hiszen nem könnyű kézben tartani egy ekkora vállalkozást. „Nem igazán hiszek a diktatúrában és az irányításban. Véleményem szerint úgy tudod kihozni a legtöbbet az emberekből, ha eléred, hogy mögéd álljanak, ha támogatod, ha meghallgatod őket, és egy kicsit rájuk bízod, hogyan is cselekedjenek az adott helyzetben. Szeretem, ha az emberek rendelkeznek véleménnyel. Azzal nem szívességet teszel nekik, ha meghallgatod őket. Amikor csak lehetőség van rá, a kollektív munkában hiszek. De ha az nem vezet eredményre, valakinek meg kell hoznia a döntést.”

Fotó: Eurosport

A kérdések közül nem maradhattak ki az idei Tour de France-szal kapcsolatosak sem. Ilyen volt, hogy miért kellett a vagy-vagy döntés Froome és Wiggins esetében. „Végső soron szerepelhettek volna mindketten a Tour de France-on. De mi azzal a céllal vágtunk neki a versenynek, hogy ismét elsők legyünk. Úgy éreztük, ennek érdekében az a legjobb, ha a jól teljesítő címvédőre teszünk fel mindent. A három hét során apróságok döntenek. Fej-fej mellett haladnak a legjobbak. Éppen ezért nem fér bele, ha a csapaton belül ellentétek vannak.” Picit meglepő módon a szerencsét Brailsford egyszer sem hozta fel az idei rém gyenge szereplés mentségére, pedig a kézenfekvő megoldás lett volna: Froome bukott. Ha ez nem történik meg, megvédi a címét és kész. Helyette arról beszélt, mennyire más a győzelemért hajtani, mint újra nyerni. „Anno Bradnek (Wiggins), és tavaly Chrisnek is rengeteg felkérése volt a tél során. Márpedig a mi sportágunkban a felkészülés novemberben kezdődik. Azok szerepelnek jól, akiknek nagyszerű, zavartalan telük volt. A másik, ha nyersz valamit, az egy nagyszerű kaland, egy igazi utazás. Aztán újra sikerül, méghozzá valaki mással. Az már a hihetetlen kategória. Ám éppen emiatt az elvárás is nő veled szemben, ami hatással van az emberre. Mindenki a következményeken kezd el agyalni. Mi lesz, ha veszítünk? A vereséggel kapcsolatos félelem pedig nagyobb hatással van rád, mint a győzelemé. Ráadásul az egész kezdett egy kicsit monotonná válni. Ugyanaz a program, ugyanazok a feladatok a felkészülési időszakban, év közben. Biztos, hogy frissíteni fogunk, természetesen a hasznos dolgokat megtartva. Bevallom, a Tour harmadik hetén már azon gondolkodtam, hogyan fogjuk megnyerni jövőre.”
Voltak ezzel még így egy páran...
Giro d'Italia
A Bora megcsinálta a versenyt, Sagan nyerte a Giro 10. szakaszát
EGY ÓRA
Giro d'Italia
Valter Attila: “Boldog vagyok, hogy mindez megtörtént velem”
8 ÓRA