Rui Costához hasonlóan, Rigoberto Urán is a több lehetőség reményében váltott csapatot. A kolumbiai versenyző a Sky mezét az Omegáéra cserélte. Érthető a távozása, hisz a Froome-Porte kettős mellett valószínűleg nem kapott volna olyan szerepet, mint amilyet megérdemelt volna. 

rigoberto_uran_wins_giro_d_italia_2013_0.jpg

Fotó: Eurosport

Uran egyetlen idei szakaszgyőzelme: május 14. Altopiano del Montasio (Giro)
Kerékpár
Ausztrál siker a Kékesen
6 ÓRA
Uran bizonyított, ez nem kérdés. A 2013-as szezonban ugyan csak 1 szakaszt nyert, de az olasz körversenyen egy bombaerős Nibali mögött lett második. A Vueltán sem ment rosszul: a Sky (papíron) első számú emberét Henaot, 2 perccel előzte meg összetettben. És ki tudja mi lett volna, ha a nem sokkal a firenzei vb vége előtt, nem bukik óriásit. A 26 éves kolumbiai versenyző – nagyon sportszerű módon – nemrég egy hosszú közleményben mondott köszönetet annak a csapatnak, amelytől 2011-ben megkapta élete lehetőségét. „A Sky olyan volt számomra, mint egy egyetem. Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani, hogy el tudtam jutni arra a szintre, ahol most vagyok. Tényleg nem volt könnyű elmenni innen” – írta.
Uran még nem döntötte el, jövőre melyik háromhetesre készül kiemelten. Akár a Girot, akár a Tourt választja, nem lesz könnyű dolga. A végső győzelemhez szinte biztos, hogy egyik volt csapattársát (Porte vagy Froome) kell megelőznie.
Rigoberto Uran 2013-ban:74 versenynap, 12.200 kilométer1 szakaszgyőzelem (05.14, Altopiano del Montasio, Giro d’Italia)17 Top 10-es helyezésGiro d’Italia: 2. hely, Vuelta: 27. hely összetettben
Giro d'Italia
„A holnapi még keményebb lesz, mint a mai”
6 ÓRA
Kerékpár
Lafay szökésből nyert, Valter Attila megtartotta a rózsaszín trikót
7 ÓRA