Három egynapos, sütizés Matthews-zal és az eldobott kulacsok - ESB podcast Peák Barnával

Peák Barna három egynaposon is indult amióta legutóbb hallottuk, így volt miről mesélnie. A saját versenyei mellett, a flandriás kulacseldobás, az Amstel furcsa célfotója, és a néző nélküli versenyek is szóba jöttek.

Peák Barnabás

Fotó: Twitter

Gran Premio Miguel Indurain, Brabantse Pijl és Flèche Wallonne. Ezen a három egynaposon indult Peák Barna azok után, hogy legutóbb az ESBringa podcast „vendége” volt. A Team BikeExchange versenyzője ezúttal a saját teljesítménye mellett az új kulacseldobós szabályról, Schär büntetéséről, az emlékezetes Pidcock-van Aert sprintről, az edzés közben esedékes sütizésekről, és a következő versenyeiről is mesélt.
Azért annyit nyugodtan elárulhatunk, hogy Barnát legközelebb a május 12-éb rajtoló Tour de Hongrie-n láthatjuk, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor a következő hónap végén ott lesz a Critérium du Dauphinén is, ami a magyar kör után sorozatban a második többnaposa lehet. Ez csak azért fontos és kiemelendő, mert Barnának eddig kizárólag egynapos versenyei voltak ebben a szezonban.
Most vasárnap (04.25.) Liège-Bastogne-Liège 13.25-től élőben az Eurosport 1-en, jövő héten pedig kezdődik a Romandia, a Giro előtti utolsó felkészülési verseny.
Podcastjeink meghallgathatóak az Apple Podcast alkalmazásában, illetve mostantól elérhettek minket a Spotify-on is!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés