Gyenge tavasz, erős Vuelta - mi történt a Wanty-val?

A Girón aztán Taco van der Hoorn meglepő szökésének köszönhetően megszakadt a rossz sorozat, most pedig ötnél áll a számláló. Az előző hetük ráadásul teljes egészében az ünneplésről szólt, hisz Rein Taaramäe-nak köszönhetően szakaszt nyertek a Vueltán, két napig náluk volt a piros trikó (amit Eiking egy jó szökéssel tegnap „visszaszerzett”), ráadásul négy szakaszon keresztül vezették a hegyi összetettet.

De, hogy élte meg mindezt a csapat főnöke, a 73 éves Hilaire Van der Schueren? Aki a Tour de France alatt emlékezetes módon „beleállt” a saját sorába.

Van egy nagy farmunk, ahol keresek egy félreeső padot és leülök gondolkodni. Aztán körülnézek a birtokon, járkálok, agyalok és hagyom, hogy a nyugalom eluralkodjon rajtam. Mind Taco van der Hoorn, mind pedig Rein Taaramäe győzelme sokat jelentett nekem érzelmileg. Egyik alkalommal sem voltam ott a helyszínen, de mindketten a szívem csücskei. Kicsit olyan, mintha a nagyapjuk lennék.

Jan Raas-tól kaptam kiképzést, szóval gondolhatod. Amikor ő valamiért dühös lett, a versenyzői néha sírva szálltak le a buszról…Ez nálam még nem fordult elő, de tudok kemény lenni. A fiúk már ismernek, látják az arcomon egy meeting előtt, hogy mi lesz a véleményem.

A válság szó azért szerintem erős túlzás. Végig hittünk magunkban, és az elvégzett munkában. Biztosak voltunk benne, hogy egyszer kiadja, és így is történt.

Talán valahol igen. Jean-François Bourlart csapatvezető és én is megmondtuk előre, hogy 2021 egy átmeneti év lesz. Igazából a hegyimenő sort erősítettük, így számítottam rá, hogy a tavaszi egynaposokon nem fogunk villogni.

Kicsit félrement az egész, mert annyira nem voltam dühös, hisz a nyolc versenyzőből öten megsérültek vagy megbetegedtek, így nem is nagyon vártam többet magunktól. De bejött a dolog, mert a srácok motiváltabbak lettek. Van Poppel elkezdett sprintelni, Rota elkezdett támadni, Zimmerman és Bakelants pedig mindenáron kereste a szökéseket.

Jan félreértette a szavaimat. Valóban elmondtam, hogy a masszőr a legerősebb és legjobb emberünk a Touron, de ez nem a versenyzők ellen szólt. Hanem a segítő személyzetet szerettem volna dicsérni, mivel pont az orvosi stábunknak köszönhetően nem szállt ki az összes versenyzőnk.

Másnap reggel bekopogtattam a szobájába, és hosszan elbeszélgettünk. A végén Jan azt mondta: "Te, meghívlak egy üveg borra, mert igazad van”. Ennyi a történet.

Nagyon sokat. A World Tourban mindig van olyanok, akik évi 500 és 800 000 euró között keresnek, de vannak olyanok is, akik csak 100 000 eurót kapnak.

Nem hiszem. Veszélyesnek tartom, ha egy csapat kizárólag egyetlen „mecénástól” függ, aki bármelyik pillanatban kihúzhatja a dugót és akkor vége mindennek. A kereslet-kínálat nálunk is jelen van. Ha jó eredményeket hozol, könnyebben szerzel szponzorokat. Bár őszintén szólva még soha nem láttam olyat, hogy egy befektető magától jelentkezett volna.

Az irigység csúnya szó, de nagyon tisztelem azt, amit például a Roodhooft-tesók csinálnak az Alpecinnel. Christophe és Philip is nálam kezdte a szakmát, egyikük még a versenyzőm is volt. Leginkább az tetszik bennük, hogy a csapatuk jóval több, mint az egyszemélyes van der Poel-show. Kifejezetten sokszínűek.

Természetesen. Ez nem lett volna irreális, hisz Mathieu-ről beszélünk. De igazából tudod, mit hiányolok manapság? A személyes tapasztalatot. Hogy sok fiatalt meg sem néznek élesben, hanem tesztek meg számok alapján szerződtetik őket. Szerintem mindig jó élőben látni, hogy az adott kerékpáros mit csinál egy versenyen és miképp reagál az egyes szituációkra. Abból rögtön le lehet venni, hogy beleillik-e a képbe.

2022-ben sem lesz extrán nagy költségvetésünk, de némileg azért tudunk emelni. Ettől még tény, mi nem tudjuk megvenni azt a srácot, akit akarunk. Ettől függetlenül tartom, hogy például Tiesj Benoot tökéletesen beleillene a csapatunkba, csak hát ő most nem szabad. Ilan Van Wilder is jöhetne, vele már beszéltem telefonon. Sőt, az egyik szponzorunk, az Intermarché miatt még néhány francia versenyzőre is szükségünk lenne. De ez nem könnyű, hisz szűk a piac, a legjobbaknak szerződésük van és amúgy a francia srácok sokat kérnek. Plusz igazság szerint nem szívesen jönnek el egy belga csapathoz.

Ez könnyű: ameddig leköt és szórakoztat az egész. Én a mai napig nem teszek különbséget egy Tour szakasz vagy valamelyik kis belga egynapos között, minden versenyhez hasonló lelkesedéssel állok hozzá. Jövőre jön a 25. idényem, amit azért még szeretnék kiélvezni. Mondjuk nekem már évente kell kiváltanom a vezetői licenszet, és minden egyes szezon előtt fél órát vezethetek Brüsszelen keresztül, hogy megkapjam a jogsit. Vicces, de ez van. Nehogy már ennyi idősen én borítsák fel valakit a mezőnyben…

(HLN.be)