Giro d'Italia 2025: Az összes szakasz egy helyen - összefoglalók, eredmények, érdekességek, videók, hogy ne maradj le semmiről
Kövesd a Giro d'Italia 2025-öt élőben az Eurosporton és a Maxon! Primoz Roglic, Juan Ayuso, Wout van Aert, Tom Pidcock, Mads Pedersen és a többiek a szakaszgyőzelmekért és a rózsaszín trikóért küzdenek a 108. alkalommal megrendezett olasz körversenyen. Három hegyi befutó, két egyéni időfutam és összesen több mint 52 000 méter emelkedő szerepel a Giro programjában.
Yates rózsaszínben, Del Toro 21 évesen a dobogón - ilyen volt a Giro díjátadója
Videó forrása: Eurosport
A 2025-ös Giro d'Italia mezőnyére az albániai Durrës és Róma között 3443,3 kilométer vár. A három hét alatt a 23 csapat 184 bringása összesen 52 350 méter szintemelkedést küzd le, a két időfutam mellett várhatóan elsősorban a hat hegyi befutós etap lesz leginkább befolyással az összetett alakulására, utóbbiak zöme a Giro második felében kapott helyet.
A 14. etapon Szlovéniába is ellátogat az idei olasz körverseny, amelynek legmagasabb hegye, azaz a Cima Coppi az utolsó előtti, 20. szakasz útvonalában helyet kapó Colle delle Finestre lesz, a hágó tetején 2178 méteres tengerszint feletti magasságon teker majd át a mezőny.
Nézd meg ebben a cikkben, hogy mikor kell az Eurosportra kapcsolni, ha pedig az érdekel, hogy kik az esélyesek, melyik szakaszokat ajánljuk kiemelten, és úgy általában mit várhatunk az idei Girótól, akkor ide kattints! Na, de jöjjenek a szakaszok, görgess lefelé!
A 2025-ös Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny programja
május 9., péntek: 1. szakasz, Durrës-Tirana, 160 km
Mads Pedersen, a Lidl-Trek dán kerékpárosa nyerte a 108. Giro d'Italia országúti körverseny első szakaszát.
A bringások pénteken Durrësből indulva a tiranai befutóig 160 kilométert teljesítettek. Egy ötfős szökevénycsoport tekert el gyorsan a mezőnytől, de a várakozásnak megfelelően az előnye nem tartott ki a végéig. A táv háromnegyedénél már nagy főmezőny haladt az élen. Tizenhét kilométerrel a cél előtt kezdődött egy nagyjából hét kilométeres emelkedő, amelyben volt nagyon meredek rész is. Itt nyúlt meg a mezőny, sokan leszakadtak. A hegy tetejétől még bő 11 kilométert kellett teljesíteni, előbb lejtős részen, majd síkon. Öt kilométerrel a vége előtt egy lejtős bal kanyarban többen buktak, köztük a spanyol Mikel Landa, a Soudal-Quick-Step kiemelt versenyzője, aki sokáig a földön maradt, láthatóan komoly sérülést szenvedett.
A mezőny elejében ekkor már csak mintegy harmincan tekertek. A hajrá Pedersennek sikerült a legjobban, mögötte a belga Wout van Aert lett a második - aki Valter Attila csapattársa a Visma-Lease a Bike-nál -, a harmadik helyen pedig a venezuelai Orluis Aular ért célba azonos idővel. Összetettben a jóváírások miatt Pedersen előnye velük szemben négy, illetve hat másodperc.
Eredmények:
1. Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 3:36:14 óra
2. Wout van Aert (belga, Visma-Lease a Bike) azonos idővel
3. Orluis Aular (venezuelai, Movistar) a. i.
május 10., szombat: 2. szakasz, Tirana-Tirana, 13,7 km, időfutam
A walesi Joshua Tarling nyerte meg a 108. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny szombati második szakaszát, a Tiranában rendezett időfutamot, melyen a favorit szlovén Primoz Roglic második lett és összetettben az élre állt.
A kerekesek egy nem túl hosszú, 13,7 kilométeres szakaszt teljesítettek az albán fővárosban, ahol a 21 éves Tarling volt a leggyorsabb, egyetlen másodperccel megelőzve a szlovénok klasszisát, a Girón 2023-ban diadalmaskodott Roglicot és hárommal az ausztrál Jay Vine-t. A walesi bringás történelmet írt, mivel ő lett a legfiatalabb időfutamgyőztes az olasz körön.
Az összetettben a négyszeres Vuelta-bajnok szlovén kerekes egyetlen másodperccel került a nyitószakaszon győztes dán Mads Pedersen elé.
Az olasz körverseny a 2022-es magyarországi rajt óta először kezdődött Olaszországon kívül. Az idei első háromhetes megméretésen az első három etapot látja vendégül Albánia.
Eredmények:
1. Joshua Tarling (walesi, Ineos Grenadiers) 16:07 perc
2. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 1 másodperc hátrány
3. Jay Vine (ausztrál, UAE) 3 mp h.
Az összetettben:
1. Roglic 3:52:32 óra
2. Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 1 mp hátrány
3. Mathias Vacek (cseh, Lidl-Trek) 5 mp h.
május 11., vasárnap: 3. szakasz, Vlora-Vlora, 160 km
A dán Mads Pedersen megnyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát, ezzel újra az összetett élére állt.
Az albániai Nagy Rajt záró felvonásán, a Vlora környéki 160 kilométeres etapon két kategorizált emelkedő - köztük a táv utolsó harmadában egy második kategóriás -, illetve összesen 2921 méter szintemelkedés várt a bringásokra, klasszikus, a teljes mezőnyt felvonultató hajrára így nem volt esély.
Jelentős riadalmat okozott egy kecske, mert éppen akkor vágott át az úton, amikor a kerékpárosok arra haladtak, egyiküket kis híján felborította.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/11/image-ee84c205-727f-4a0c-a5f6-8d9884f059db-85-2560-1440.jpeg)
Kamikaze kecske rongyolt a Giro d'Italia mezőnyébe
Videó forrása: Eurosport
A nap hatfős szökésében ott volt a szombati időfutamon győztes brit Joshua Tarling. A szökevénycsoportból elöl legtovább kitartó Lorenzo Fortunatót és Pello Bilbaót az utolsó 18 kilométeren belül fogta be a mezőny maradéka, amelyben kibírta a hegyeket a 2019-ben világbajnok, a nyitónapon is diadalmaskodó Pedersen. A hajrában egy kutya rohant át a sprintre készülő kerékpárosok előtt, ám ebből az esetből sem lett bukás, Pedersen pedig az emelkedőkön leszakadt klasszikus sprinterek távollétében megnyerte a befutót.
Pedersen az idei második, pályafutása harmadik Giro-szakaszsikerével visszavette a rózsaszín trikót az olasz háromhetest 2023-ban megnyerő szlovén Primoz Roglictól. Az összetett esélyesei valamennyien a mezőnnyel értek célba.
Eredmények
1. Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 3:49:47 óra
2. Corbin Strong (új-zélandi, Israel-Premier Tech) azonos idővel
3. Orluis Aular (venezuelai, Movistar) a. i.
Az összetett élcsoportja:
1. Pedersen 7:42:10 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-BORA-hansgrohe) 9 másodperc hátrány
3. Mathias Vacek (cseh, Lidl-Trek) 14 mp h.
május 12., hétfő: pihenőnap
május 13., kedd: 4. szakasz, Alberobello-Lecce, 189 km
Meglepetésre a holland Casper van Uden nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszát, amelyen nem változott az összetett állása.
Az albániai nyitány és a hétfői szünnap után a mezőny kedden már Dél-Olaszországban teljesítette az Alberobello és Lecce közötti 189 kilométert, amelyen ezúttal a spanyol Francisco Munoz volt az egyetlen, aki szökéssel próbálkozott. A rajt után hét kilométerrel meglépő kerekes legnagyobb előnye 4:30 perc volt, de a sprinterek csapatai végig kontroll alatt tartották a szakaszt. A Polti VisitMalta kerekesét 56 kilométerrel a cél előtt érték utol, a mezőnyhajrát pedig a mindössze 23 éves, háromhetes viadalokat tekintve újonc Casper van Uden nyerte honfitársai, Olav Kooij és Maikel Zijlaard előtt. Az összetett esélyesei valamennyien a mezőnnyel értek célba.
Eredmények:
1. Casper van Uden (holland, Team Picnic PostNL) 4:02:21 óra
2. Olav Kooij (holland, Visma-Lease a Bike) azonos idővel
3. Maikel Zijlaard (holland, Tudor Pro Cycling Team) a. i.
Az összetett élcsoportja:
1. Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 11:44:31 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-BORA-hansgrohe) 7 másodperc hátrány
3. Mathias Vacek (cseh, Lidl-Trek) 14 mp h.
május 14., szerda: 5. szakasz, Ceglie Messapica-Matera, 151 km
Az összetettben éllovas dán Mads Pedersen nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny ötödik szakaszát, így növelte előnyét.
A mezőny szerdán a Ceglie Messapica és Matera közötti, 151 kilométer hosszú szakaszt teljesítette, amelyen mindössze egy, negyedik kategóriás emelkedő nehezítette a mezőny dolgát. A nap háromfős szökése egyből a rajt után kialakult, az élen tekerő három olasz versenyző legnagyobb előnye azonban a két és fél percet sem érte el, a mezőnyhajráért dolgozó csapatok ezúttal is végig kontrollálták a különbséget.
Bő harminc kilométerrel a vége előtt kétfősre olvadt a szökevény csoport, amelyet végül 15 kilométerrel a befutó előtt fogott be a főmezőny. A két kilométerrel a vége előtt lévő emelkedőn többen is próbálkoztak leszakítani az összetettben vezető Mads Pedersent, aki ugyan visszaesett, de a mezőnyhajrára ismét előre került és idei harmadik részsikerét aratta az olasz körversenyen, az időjóváírásnak köszönhetően ráadásul növelte is előnyét az összetettben.
Az végső sikerre esélyesek valamennyien a mezőnnyel értek célba.
Eredmények:
1. Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 3:27:31 óra
2. Edoardo Zambanini (olasz, Bahrain-Victorious) azonos idővel
3. Thomas Pidcock (brit, Ineos Grenadiers) a. i.
Az összetett élcsoportja:
1. Pedersen 15:11:52 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-BORA-hansgrohe) 17 másodperc hátrány
3. Mathias Vacek (cseh, Lidl-Trek) 24 mp h
május 15., csütörtök: 6. szakasz, Potenza-Napoli, 227 km
Tömeges bukás árnyékolta be a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny csütörtöki hatodik szakaszát, melyet az ausztrál Kaden Groves nyert meg.
Az idei Giro leghosszabb szakasza, a Potenza és Nápoly közötti 227 kilométeres etap a sprintereknek kedvezett, az táv első kétharmada enyhe emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított volt, az utolsó 60 kilométer viszont teljesen sík. Komoly izgalmakra előzetesen csak a hajrában lehetett számítani, ám az időjárás közbeszólt, menet közben komoly eső nehezítette a kerekesek dolgát, és 72 kilométerrel a vége előtt a csúszós úton többen is buktak. A balesetbe az összetettben vezető Mads Pedersen és a 2022-es bajnok ausztrál Jay Hindley is belekeveredett, utóbbi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy fel kellett adnia a viadalt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/15/image-3be28c52-af4a-449f-9929-71180cba6e88-85-2560-1440.jpeg)
Tömegbukás és neutralizálás a Girón, Hindley feladta a versenyt!
Videó forrása: Eurosport
A versenyt egy időre leállították, majd később a versenyigazgatóság úgy döntött, törli a szakaszon részhajrákat, és nem lesz időjóváírás a célban sem.
Ezek után folytatódott a verseny, mely az utolsó 200 méteren dőlt el, ahol az ausztrál Kaden Groves volt a leggyorsabb.
Az összetettben nem változott az állás, Pedersen 17 másodperccel előzi meg a nagy esélyes szlovén Primoz Roglicot.
Eredmények:
1. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin) 4:59:52 óra
2. Milan Fretin (belga, Cofidis) azonos idővel
3. Paul Magnier (francia, Soudal Quick-Step) azonos idővel
Az összetettben:
1. Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 20:11:44 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-BORA-hansgrohe) 17 másodperc hátrány
3. Mathias Vacek (cseh, Lidl-Trek) 24 mp h
május 16., péntek: 7. szakasz, Castel di Sangro-Tagliacozzo, 168 km, hegyi befutó
A spanyol Juan Ayuso nyerte pénteken a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hetedik szakaszát, összetettben pedig ismét a szlovén Primoz Roglic állt az élre.
A Castel di Sangro és Tagliacozzo közötti 168 kilométer volt az első hegyi etap az olaszországi viadalon, így az összetett élcsoportja jelentősen átalakult. Az esélyeseket magában foglaló mezőny a várakozásoknak megfelelően az utolsó, célba vezető emelkedőn utolérte a szökevényeket, majd megkezdte a csatát a szakaszgyőzelemért. Nagyjából húsz kerekes maradt együtt az utolsó kilométerig, akkor Ayuso váltott ritmust, mivel senki nem tudta követni, így négy másodperces előnnyel ért célba. A negyedik Roglic, aki 2023-ban megnyerte a Girót, szintén örülhetett, mert a második szakaszt követően ismét magára ölthette a rózsaszín trikót.
Eredmények:
7. szakasz, Castel di Sangro-Tagliacozzo, 168 km:
1. Juan Ayuso (spanyol, UAE Emirates - XRG) 4:20:25 óra
2. Isaac del Toro (mexikói, UAE Emirates - XRG) 4 mp hátrány
3. Egan Bernal (kolumbiai, INEOS Grenadiers) azonos idővel
4. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull - BORA - hansgrohe) a. i.
Az összetettben:
1. Roglic 24:32:30 óra
2. Ayuso 4 mp hátrány
3. Del Toro 9 mp h.
május 17., szombat: 8. szakasz, Giulianova-Castelraimondo, 197 km
Az ausztrál Lucas Plapp nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny nyolcadik szakaszát, összetettben pedig az olasz Diego Ulissi vette át a vezetést a szlovén Primoz Roglictól, akit még a szintén olasz Lorenzo Fortunato is megelőzött.
Giulianova és Castelraimondo között 197 kilométert teljesített szombaton a mezőny, melynek közben egy negyedik, két harmadik és egy első kategóriás hegyet kellett megmásznia. A csaknem 3800 méteres szintemelkedés szétszakította a mezőnyt, a szökevénycsoport is kisebb egységekre bomlott, végül a pályán olimpiai bronzérmes Plapp - az első World Tour-győzelmét aratva - egyedül ért célba az élen. A 24 éves ausztrál lejtős szakaszon lépett meg társaitól, síkon pedig remek tempót diktálva távolodott tőlük. Harmincnyolc másodperc hátránnyal követte őt a holland Wilco Keldermann és az olasz Diego Ulissi.
Az a csoport, amelyben a rózsaszín trikós Roglic tekert, a győztes után 4:50 perccel futott be, ami azt jelentette, hogy Ulissi került az élre összetettben. Sőt, a Plapp mögött 1:48 perc lemaradással hetedikként célba érő Fortunato is a szlovén elé került az izgalmas, eseménydús versenynap után.
Eredmények:
1. Lucas Plapp (ausztrál, Jayco AlUla) 4:44:20 óra
2. Wilco Keldermann (holland, Visma Lease a Bike) 38 mp hátrány
3. Diego Ulissi (olasz, XDS Astana) azonos idővel
Az összetettben:
1. Ulissi 29:21:23 óra
2. Fortunato 12 mp hátrány
3. Roglic 24:32:30 óra 17mp h.
május 18., vasárnap: 9. szakasz, Gubbio-Siena, 181 km
A belga Wout van Aert nyerte vasárnap a Giro d'Italia kilencedik, fehér murvás részekkel nehezített szakaszát, amelyen a mögötte második mexikói Isaac del Toro vette át a vezetést összetettben.
A Gubbio és Siena közötti 181 kilométeres etap az egyik leghíresebb egynapos versenyt, a Strade Bianchét idézte, de annál azért kevesebb murvás részt és szintkülönbséget kellett leküzdeniük a versenyzőknek, a befutó a kora tavaszi viadalhoz hasonlóan a toszkán város dombtetőn lévő főterén volt.
Ahogy az várható volt, nemcsak a szakaszgyőzelemért zajlott óriási harc, hanem a végső diadalra esélyes bringások között is, utóbbiból egyértelműen a 2023-as bajnok Primoz Roglic jött ki a legrosszabbul, mert már korán leszakadt a riválisaitól. Az első helyért végül ketten viaskodtak, Del Toro a célba vezető meredek emelkedőn nem tudta lerázni Van Aertot, aki a sprintbefutóban gyorsabbnak bizonyult nála. Valter Attila csapattársa pályafutása ötvenedik profi győzelmét aratta, ráadásul immár minden háromhetes viadalról van diadala. A közép-amerikai bringás a rózsaszín trikóval vigasztalódott, ráadásul tetemes, több mint egyperces előnnyel állt az élre klubtársa, a spanyol Juan Ayuso előtt, mivel a többi esélyest magában foglaló, de az utolsó kilométert nehezítő emelkedőn darabokra hulló bolyt majdnem egy perccel előzték meg Van Aerttal.
A nap veszteseként a Vuelta a Espanán négyszer győztes Roglic majdnem két és fél perc hátránnyal ért célba, így összetettben visszacsúszott a tizedik helyre.
Eredmények:
1. Wout van Aert (belga, Visma-Lease a Bike) 4:15:08 óra
2. Isaac del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) azonos idővel
3. Giulio Ciccone (olasz, Lidl-Trek) 58 mp hátrány
Az összetett élcsoportja:
1. Del Toro 33:36:45 óra
2. Juan Ayuso (spanyol, UAE Emirates-XRG) 1:13 perc hátrány
3. Antonio Tiberi (olasz, Bahrain-Victorious) 1:30 p h.
május 19., hétfő: pihenőnap
május 20., kedd: 10. szakasz, Lucca-Pisa, 28,6 km, időfutam
A holland Daan Hoole nyerte a Giro d'Italia tizedik szakaszát, a keddi időfutamon az eső jelentősen befolyásolta az összetettért harcolók közötti különbségeket.
A hétfői pihenőnapot követően a Lucca és Pisa közötti 28,6 kilométeres egyenkénti várt a kerékpárosokra. A specialisták többsége még száraz időben teljesítette a távot, a Lidl-Trek holland bajnoka, Hoole hét másodperccel előzte meg a szám korábbi Európa-bajnokát, a brit Joshua Tarlingot, ezzel pályafutása második profi győzelmét aratta.
Az összetett esélyesek egyre erősödő esőben teljesítették a távot, közülük a legjobb időt a korábban a pályabejáráson elesett szlovén Primoz Roglic érte el. A szám tokiói olimpiai bajnoka még száraz pályán kezdte meg a távot, ennek köszönhetően jelentősen csökkentette hátrányát az összetettben előtte állókhoz képest és a tizedikről az ötödik pozícióba lépett előre.
A mexikói Isaac del Toro megtartotta a rózsaszín trikót, ám előnye már csupán 25 másodperc spanyol csapattársa, Juan Ayuso előtt. A 2023-ban a rózsaszín trikót elhódító Roglic lemaradása 1 perc 18 másodpercre csökkent Del Toro és 53 másodpercre Ayuso mögött.
Az összetett élcsoportjából legrosszabbul a 2021-es bajnok, a kolumbiai Egan Bernal teljesített, aki bukott at etapon és az összetettben négy helyett visszacsúszva már csak a 11..
Eredmények:
1. Daan Hoole (holland, Lidl-Trek) 32:30 perc
2. Joshua Tarling (brit, Ineos Grenadiers) 7 másodperc hátrány
3. Ethan Hayter (brit, Soudal - Quick-Step) 10 mp h.
Az összetett élcsoportja:
1. Isaac del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 34:11:37 óra
2. Juan Ayuso (spanyol, UAE Emirates-XRG) 25 másodperc hátrány
3. Antonio Tiberi (olasz, Bahrain-Victorious) 1:01 perc hátrány
május 21., szerda: 11. szakasz, Viareggio-Castelnovo ne' Monti, 186 km, hegyi befutó
Az ecuadori Richard Carapaz nyerte a Giro d'Italia 11. szakaszát, ezzel a hatodik helyre lépett előre összetettben.
Szerdán a Viareggio és Castelnovo ne' Monti között 186 kilométert teljesített a mezőny, és egy első, illetve két második kategóriás emelkedő után hegyi befutóval zárult a versenynap. Előbb mintegy harminc kerekes szakadt el a többiektől, majd egy őtfős szökevénycsoport tekert sokáig az élen. Negyvenöt kilométerrel a vége előtt két perc volt az előnye, de a mezőny - melyben ott voltak az összetett élcsoport tagjai - elkezdte ledolgozni a hátrányt. Kilenc kilométerrel cél előtt, felfelé menetben érte utol az elöl haladókat, Carapaz pedig ekkor jó ritmusban támadott és meglépett a többiektől. A Giro 2019-es győztese, a tokiói olimpia mezőnyversenyének aranyérmese 36 másodperces előnyt dolgozott ki az emelkedő végéig, a célig pedig tizet meg tudott őrizni ebből.
Másodikként az éllovas mexikói Isaac del Toro, a harmadik helyen pedig az olasz Giulio Ciccone ért célba.
Az összetettben az első öt sorrendje nem változott, Carapaz viszont a kilencedikről három helyet előrelépett.
Eredmények:
1. Richard Carapaz (ecuadori, EF Education-EasyPost) 4:35:20 óra
2. Isaac del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 10 mp hátrány
3. Giulio Ciccone (olasz, Lidl-Trek) azonos idővel
Az összetett élcsoportja:
1. Del Toro 38:47:01 óra
2. Juan Ayuso (spanyol, UAE Emirates-XRG) 31 mp másodperc hátrány
3. Antonio Tiberi (olasz, Bahrain-Victorious) 1:07 perc hátrány
május 22., csütörtök: 12. szakasz, Modena-Viadana, 172 km
Olav Kooij nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 12. szakaszát, amelyen Isaac del Toro két másodperccel növelte előnyét az összetettben.
Csütörtökön a Modena és Viadana közötti 172 kilométeres táv várt a mezőnyre, az etap első felében két harmadik kategóriás emelkedővel. A sprintben érdekelt csapatok nem is adtak esélyt a nap szökésének, a Visma-Lease a Bike pedig tökéletes felvezetést nyújtott Olav Kooijnak. A 2022-es Tour de Hongrie székesfehérvári etapján győztes holland sprinter honfitársát, Casper van Udent és a brit Ben Turnert megelőzve tudott nyerni. A tavalyi szakaszgyőzelme után második Giro-etapját nyerte Valter Attila 23 esztendős csapattársa, akinek ez volt a 40. profi győzelme.
A rózsaszín trikós mexikói Del Toro egy részhajránál begyűjtött időjóváírásnak köszönhetően két másodperccel növelte előnyét riválisai előtt.
Eredmények:
1. Olav Kooij (holland, Visma-Lease a Bike) 3:55:40 óra
2. Casper van Uden (holland, Picnic PostNL) azonos idővel
3. Ben Turner (brit, Ineos Grenadiers) a. i.
Az összetett élcsoportja:
1. Isaac del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 42:43:28 óra
2. Juan Ayuso (spanyol, UAE Emirates-XRG) 33 másodperc hátrány
3. Antonio Tiberi (olasz, Bahrain-Victorious) 1:09 perc hátrány
május 23., péntek: 13. szakasz, Rovigo-Vicenza, 180 km
A dán Mads Pedersen nyerte meg - negyedik szakaszsikerét begyűjtve - a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 13. szakaszát, amelyen a mexikói Isaac del Toro másodpercekkel növelte előnyét az összetett élén.
Pénteken a Rovigo és Vicenza közötti 180 kilométer megtétele várt a mezőnyre. Menet közben négy negyedik kategóriás hegyet kellett leküzdeni, és az utolsón, a nyolcszáz méter hosszú és 7,6 százalék átlagmeredekségű emelkedőn zárult a versenynap.
Az esélyesek csapatai nagy tempót diktáltak már a céltól ötven kilométerre is, a hajrában pedig a mezőnyből Mathias Vacek és Romain Bardet indított hosszú támadást. Kettősüket a záró hegymenet elején utolérték, az elsőségért az emelkedőket jól bíró sprinterek az összetett menőkkel harcoltak.
A pontverseny éllovasaként ciklámen trikós Pedersen kétszáz méterrel a cél előtt indította meg a hajráját és kitartott, ezzel már negyedik szakaszsikerét ünnepelhette az idei olasz körversenyen. Mögötte másodikként a belga Wout van Aert ért célba, két másodperccel utánuk pedig a rózsaszín trikós Del Toro tekert be. A mexikói három másodpercet adott riválisainak, ráadásul a szakasz közben is gyűjtött időjóváírást - akárcsak spanyol csapattársa, Juan Ayuso -, így mindketten távolodtak az összetettben ellenfeleiktől. A sorrend nem változott az élcsoportban.
Eredmények:
1. Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 3:50:24 óra
2. Wout van Aert (belga, Visma-Lease a Bike) azonos idővel
3. Isaac del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 2 másodperc hátrány
Az összetett élcsoportja:
1. Del Toro 46:32:59 óra
2. Juan Ayuso (spanyol, UAE Emirates-XRG) 38 másodperc hátrány
3. Antonio Tiberi (olasz, Bahrain-Victorious) 1:18 perc hátrány
május 24., szombat: 14. szakasz, Treviso-Nova Gorica, 195 km
Kasper Asgreen nyerte meg a nap szökéséből a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 14. szakaszát, amelyen egy bukás jelentősen átrendezte az összetettet, Isaac del Toro viszont megtartotta a rózsaszín trikót.
Szombaton a Treviso és Nova Gorica közötti 195 kilométer várt a mezőnyre.
A cél előtt 23 kilométerrel egy útszűkületben bukás történt, az összetettben ötödik Primoz Roglic és hetedik Giulio Ciccone, valamint a négy szakaszon győztes, ciklámen trikós Mads Pedersen is földre került. Közülük Ciccone összetettbeli esélyei elszálltak, mert csak percekkel később tudta folytatni a versenyt, nagy térdfájdalmakkal, csapattársai segítségével. (A nap végén pedig jött a hír, hogy bár bért a célba, nem tudja folytatni a versenyt).
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/24/image-6d0b7fe6-2700-4202-ba43-05c20fb14c9b-85-2560-1440.jpeg)
Roglic, Pedersen, Ciccone - ártalmatlan helyzetben buktak a nagy nevek a Girón
Videó forrása: Eurosport
A bukás hatására szétszakadt a sor, az élmenők közül a rózsaszín trikós Isaac del Toro, valamint Simon Yates és Richard Carapaz tudott a nap háromfős szökevénycsoportját üldöző mezőnnyel tartani. A többi között a második helyen álló spanyol Juan Ayuso és Roglic viszont a mögöttük tekerő csoportban ragadt, az összetettben harmadik Antonio Tiberi pedig még egy bollyal hátrébb tekert.
A szökésből a flandriai körversenyen 2021-ben győztes Kasper Asgreen indított bátor támadást, és míg a többieket utolérte a mezőny, a dán bringás kitartott, így a 2023-as Tour de France-on aratott etapsikere után az olasz körversenyen is szakaszgyőzelmet ünnepelhetett.
Az összetett élcsoportját jelentősen átrendezte a bukás, Del Toróék csoportja 16 másodpercet kapott Asgreentől, Ayusóéké 1 perc 4 másodpercet, Tiberi két perc lemaradással tekert be, így ő már csak a nyolcadik pozíciót foglalja el.
Erdemények:
1. Kasper Asgreen (dán, EF Education-EasyPost) 4:04:40 óra
2. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) 16 másodperc hátrány
3. Olav Kooij (holland, Visma-Lease a Bike) azonos idővel
Az összetett élcsoportja:
1. Isaac del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 50:37:55 óra
2. Simon Yates (brit, Visma-Lease a Bike) 1:20 perc hátrány
3. Juan Ayuso (spanyol, UAE Emirates-XRG) 1:26 p h.
4. Richard Carapaz (ecuadori, EF Education-EasyPost) 2:07 p h.
5. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-BORA-hansgrohe) 2:23 p h.
május 25., vasárnap: 15. szakasz, Fiume Veneto-Asiago, 219 km, hegyi befutó
A spanyol Carlos Verona bravúros szökéssel megnyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny vasárnapi 15. szakaszát, amely után továbbra is Isaac del Toro viselheti az összetettben vezetőnek járó rózsaszín trikót.
A Fiume Veneto és Asiago közötti 219 kilométeres etapon két komolyabb hegymenet nehezítette a mezőny dolgát, és a 32 éves Verona a másodikon, az 1106 méter magasan fekvő Doriba vezető emelkedőn indított támadást, 44 kilométerrel a cél előtt. A karrierje során leginkább csak segítőként alkalmazott kerekes ugyan csak mintegy 40 másodpercre tudott elszakadni a legjobbak csoportjától, ám a sok kisebb emelkedővel nehezített utolsó szakaszon végig meg tudta tartani vezető helyét, és közel félperces előnnyel ért célba.
Az összetett elsőségért csatázók gyakorlatilag együtt értek célba, egyedül a szombaton komoly bukásba keveredett, 2023-as bajnok Primoz Roglic maradt el mögöttük, így az előzetesen a verseny első favoritjaként számon tartott szlovén a tizedik helyre csúszott vissza az összetettben.
A rózsaszín trikós mexikói Isaac del Toro közel másfél perces előnnyel kezdheti meg az utolsó hetet a Girón, melyen hétfőn szünnapot tartanak.
Eredmények
1. Carlos Verona (spanyol, Lidl-Trek) 5:15:41 óra
2. Florian Stork (német, Tudor) 22 másodperc hátrány
3. Cristian Scaroni (olasz, Asztana) 23 mp h.
Az összetett élcsoportja:
1. Isaac del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 55:54:05 óra
2. Simon Yates (brit, Visma-Lease a Bike) 1:20 perc hátrány
3. Juan Ayuso (spanyol, UAE Emirates-XRG) 1:26 p h.
4. Richard Carapaz (ecuadori, EF Education-EasyPost) 2:07 p h.
május 26., hétfő: pihenőnap
május 27., kedd: 16. szakasz, Piazzola sul Brenta-San Valentino, 203 km, hegyi befutó
Kedden, idén először hazai versenyző ünnepelhetett szakaszsikert a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körversenyen, melynek 16., rendkívül nehéz hegyi etapja végén az összetettben vezető mexikói Isaac Del Toro előnye minimálisra csökkent.
A Piazzola sul Brenta és San Valentino közötti 203 kilométeres etapon egy második és három első kategóriás hegyre kellett feltekernie a mezőnynek, melyből egy nagyobb csoport korán sikeresen elszakadt a főmezőnytől. Az utolsó emelkedő alján aztán már csak az Astana két olasz kerekese, Christian Scaroni és a hegyi pontversenyben vezető Lorenzo Fortunato, valamint a kolumbiai Jefferson Cepeda maradt elöl. A két csapattárs aztán öt kilométer után leszakította a dél-amerikait és onnan együtt mentek egészen a célig, melyen egymás kezét fogva tekertek át. A szakaszt Scaroni nyerte.
A legjobbak közül alig száz kilométerrel a vége előtt kiszállt az újabb bukásba keveredett szlovén Primoz Roglic, majd a nap harmadik hegyén, a közel 13 kilométer hosszú, átlagosan 8,3 százalékos emelkedőn leszakadt a másik favorit, a spanyol Juan Ayuso is, aki végül közel negyedóra hátrányt szedett össze a célig.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/05/27/image-2d8311c6-1986-4132-9fad-2321ee90a71c-85-2560-1440.jpeg)
40 kilométeren belül két durva bukás a Giro 16. szakaszán
Videó forrása: Eurosport
Az élcsoport többi tagja az utolsó emelkedőig együtt haladt, majd 12 kilométerre a céltól az olasz Giulio Pellizzari indult meg és szakadt el rózsaszín trikós csoportjától. Nem sokkal később aztán a második helyen álló brit Simon Yates váltott ritmust, amit csak Del Toro, a kolumbiai Richard Carapaz és a kanadai Derek Gee tudott átvenni. A San Valentinóba tartó, 18,2 km hosszú emelkedőn hét kilométer után volt egy rövid sík szakasz, melynek végén Carapaz azonnal robbantott és a meredek kaptatatót kihasználva állva hagyta vetélytársait. Innentől a kolumbiai óriási tempóban haladt, legnagyobb riválisaival szemben dinamikusan növelte előnyét, majd nem sokkal a vége előtt befogta Pellizzarit, akivel az utolsó kilométereket együtt tekerte le és ért célba végül a negyedik helyen ért be az olasz mögött. Mögötte Gee is hamar lehagyta Del Toróékat, aztán pedig Yates is sikeresen leszakította az összetett éllovasát, aki végül a 13. helyen ért célba.
Del Torót az összetettben Yates 26, Carapaz pedig 31 másodpercre megközelítette, de Gee is már csak másfél percre van tőle.
Eredmények
1. Christian Scaroni (olasz, Asztana) 5:35:05 óra
2. Lorenzo Fortunato (olasz, Asztana) azonos idővel
3. Giulio Pellizzari (olasz, Red Bull-Bora-hansgrohe) 55 másodperc hátrány
4. Richard Carapaz (kolumbiai, EF Education-Easypost) 1:10 perc h.
5. Derek Gee (kanadai, Israel-Premier Tech) 1:22 p h.
...8. Simon Yates (brit, Visma-Lease a bike) 1:52 p h.
...13. Isaac Del Toro (mexikói, UAE) 2:46 p h.
az összetett:
1. Del Toro 61:31:56 óra
2. Yates 26 mp h.
3. Carapaz 31 mp h.
4. Gee 1:31 p h.
május 28., szerda: 17. szakasz, San Michell all'Adige-Bormio, 155 km
Az összetettben élen álló mexikói Isaac Del Toro nyerte szerdán a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny 17. szakaszát, így növelte az előnyét.
A San Michele all'Adige és Bormio közötti 155 kilométeres etapon többek között a rendkívül hosszú Passo del Tonale, majd a legendásan nehéz Mortirolo megmászása várt a mezőnyre, amely egy nagyobb szökevénycsoportot engedett el az út elején. Az esélyes versenyzőket felvonultató üldözőboly alaposan megrostálódott már az első emelkedőn, a meredekebb Mortirolón pedig tovább fogyatkozott a létszám. Végül a hegytető előtt a harmadik helyen álló Richard Carapaz a ritmusváltásával ellépett a riválisaitól, akik azonban a lejtmenetben és aztán a síkon összedolgozva utolérték az ecuadori bringást a szökevények nagy részével együtt.
A nap utolsó kategorizált kaptatójának végén Del Toro támadta meg az ellenfeleit, akik közül csak Carapaz tudott vele tartani, ketten pedig utolérték az utolsó szökevényt, a francia Romain Bardet-t. A rózsaszín trikós közép-amerikai kerekes az utolsó két kilométeren maga mögött hagyta két társát, így négy másodperces előnnyel diadalmaskodott Bardet és a 2019-es bajnok Carapaz előtt. Utóbbi összetettben feljött a második helyre a 15 másodperces lemaradással negyedikként célba érő Simon Yates-et megelőzve. Noha a 21 éves Del Toro a sikerével növelte az előnyét, de két legfőbb üldözője továbbra is egy percen belüli különbséggel követi őt.
Eredmények
1. Isaac Del Toro (mexikói, UAE) 3:58:48 óra
2. Romain Bardet (francia, Picnic PostNL) 4 mp hátrány
3. Richard Carapaz (kolumbiai, EF Education-Easypost) azonos idővel
4. Simon Yates (brit, Visma-Lease a Bike) 15 mp h.
Az összetett élcsoportja:
1. Del Toro 65:30:34 óra
2. Carapaz 41 mp hátrány
3. Simon Yates 51 mp h.
május 29., csütörtök: 18. szakasz, Morbegno-Cesano Maderno, 144 km
A német Nico Denz nyerte meg szökésből a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát, miközben az összetett élcsoportjában lévők "rápihentek" a nehéznek ígérkező pénteki etapra.
Morbegno és Cesano Maderno között 144 kilométer megtétele várt a mezőnyre csütörtökön. Az útvonal egyharmada erősen dombos volt és menet közben meg kellett mászni egy második és két harmadik kategóriás emelkedőt. A nap szökésében 36 kerékpáros volt benne, de később szétszakadt ez a csoport. Denz 18,5 kilométerrel a cél előtt jó ritmusban lépett el, és egyedül ért célba, szakaszgyőzelmet hozva ezzel a Red Bull-BORA-hansgrohe csapatának. A német bringás harmadszor ért célba elsőként Giro-etapon, a mostanit megelőzően 2023-ban aratott két részsikert.
Egy perccel később érkeztek tízen, majd 3:40 perc hátránnyal a további szökevények. A főmezőny csaknem 14 perccel lemaradva tekert be, de az összetett élcsoportjában lévőknek komoly előnyük volt, így megtehették, hogy ezen a szakaszon kényelmes tempóban mennek végig. Továbbra is Isaac Del Toro, az UAE mexikói versenyzője vezet.
Eredmények:
1. Nico Denz (német, Red Bull-BORA-hansgrohe) 3:12:07 óra
2. Mirco Maestri (olasz, Team Polti VisitMalta) 1:01 perc hátrány
3. Edward Planckaert (belga, Alpecin-Deceuninck) azonos idővel
az összetett:
1. Isaac Del Toro (mexikói, UAE) 68:56:32 óra
2. Richard Carapaz (ecuadori, EF Education-Easypost) 41 másodperc hátrány
3. Simon Yates (brit, Visma-Lease a Bike) 51 mp h.
május 30., péntek: 19. szakasz, Biella-Champoluc, 166 km, hegyi befutó
A francia Nicolas Prodhomme a nap szökéséből megindulva, szólóban nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 19. szakaszát, amelyen a másodikként célba érő mexikói Isaac Del Toro növelte előnyét az összetett élén.
Pénteken Biella és Champoluc között 166 kilométert teljesített a mezőny, amelynek komoly hegyeket kellett megmásznia: 4908 méter szintemelkedés és öt kategorizált emelkedő - közte három első kategóriás hegy - várt a kerékpárosokra, akik összesen közel 70 kilométeren át tekertek felfelé az Aosta völgy környékén.
Az esélyeseket magába foglaló, egyre zsugorodó boly nem engedte messzire a nap szökését, az utolsó előtti mászás végéhez közeledve már csak Prodhomme tartott ki a rózsaszín trikós csoportja előtt. A francia bringás előnye már egy perc alá is csökkent, ám kitartott elöl, miközben hátul a korábban is próbálkozó ecuadori Richard Carapaz nyolc kilométerrel a cél előtt megindult, csoportjukból csupán Del Toro tartott vele.
Nem sikerült azonban utolérniük a 28 esztendős Prodhomme-ot, aki a nap szökéséből jó ütemben megindulva 28 kilométert tekert egyedül, ezzel pályafutása második profi győzelmét, egyben első háromhetes szakaszsikerét aratta a svájci határ közelében fekvő síközpontban. A második helyért Del Toro lehajrázta Carapazt, így a jóváírásnak köszönhetően két másodperccel növelte előnyét ecuadori riválisa előtt, aki a 2019-es Giro-diadala felé épp az Aosta völgyben tett nagy lépést. Kettősük 24 másodperccel előbb ért be, mint az összetett harmadik helyén álló brit Simon Yates és a többi rivális.
Eredmények:
1. Nicolas Prodhomme (francia, Decathlon AG2R La Mondiale) 4:50:35 óra
2. Isaac Del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 58 másodperc hátrány
3. Richard Carapaz (ecuadori, EF Education-Easypost) azonos idővel
...7. Simon Yates (brit, Visma-Lease a Bike) 1:22 perc hátrány
Az összetett élcsoportja:
1. Del Toro 73:47:59 óra
2. Carapaz 43 másodperc hátrány
3. Yates 1:21 perc hátrány
Május 31., szombat: 20. szakasz, Verres-Sestriere, 205 km, hegyi befutó:
A brit Simon Yates nagyszerűen felépített taktikával meglepte ellenfeleit a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny utolsó előtti, 20. szakaszán, melyen a második helyezettel - az eddigi éllovassal, a mexikói Isaac Del Toróval - szemben közel négyperces előnyt dolgozott ki, ezzel gyakorlatilag bebiztosította végső győzelmét.
Szombaton a 108. olasz körverseny utolsó hegyi befutós szakasza, a Verres és Sestriere közötti 205 kilométeres táv és 4400 méter szintemelkedés leküzdése várt a mezőnyre. A rózsaszín trikót a 21 esztendős Del Toro viselte, megelőzve két korábbi Grand Tour-győztest: előnye 43 másodperc volt a 2019-es Giro bajnoka, az ecuadori Richard Carapaz és 1 perc 21 másodperc Yates előtt, aki 2018-ban a Vuelta a Espanán nyert.
A szakasz első felében egy negyedik és egy második kategóriás emelkedőt másztak meg a kerékpárosok, majd jött a kiemelt kategóriás Colle delle Finestre, hogy aztán lejtmenet és egy harmadik kategóriás mászás végén a sestrierei célba tekerjenek a versenyzők. A Finestrén indította Chris Froome a legendás 2018-as, 80 kilométeres támadását, amellyel akkor megfordította az összetettet. Érdekesség, hogy a brit aznap éppen honfitársától, Simon Yatestől vette át a rózsaszín trikót, mögötte másodikként pedig Carapaz tekert be azon a szakaszon. Az idei Girón a Finestre volt a legmagasabb emelkedő, azaz a Cima Coppi: 2178 méteres tengerszint feletti magasságon tekertek át a bringások. A meredek hajtűkanyarok sorát tartalmazó hegy további nehézségeit 18,5 kilométeres hossza mellett az adja, hogy az átlagmeredeksége 9,1 százalék, de akadnak 14 százalékos részei is, ráadásul az utolsó nyolc kilométerén murvás út vezet fel.
Kifejezetten nagy, 31 fős szökevénycsoport alakult ki és tekert el tíz percre, ebben a bolyban és a mezőnyben is a Finestrén indult meg a morzsolódás. Utóbbiban Carapaz már a hegy alján meglódult egy csapattársa segítségével, egyedüliként a rózsaszín trikós tudott vele tartani. Kisvártatva Yates is utánuk ment az esélyesek csoportjából és gyorsan utolérte, majd be is támadta kettősüket, innentől pedig sorra indították az akciókat. Az összetett negyedik helyén álló kanadai Derek Gee érte utol csoportjukat, miközben Yates ismét tempót váltott és el is tudott távolodni. A brit kerekes nagy tempóban tekert felfelé, és csaknem két perc előnyt dolgozott ki Del Toróval és Carapazzal szemben, azaz virtuálisan átvette a rózsaszín trikót. A csúcsig aztán 1:40-re csökkent a különbség, a lejtmenetben azonban Yates utolérte vismás csapattársát, a belga Wout van Aertot, aki aztán a 16 kilométertől kezdődő kilenc kilométeres sík szakaszon sokat segített neki. Közben Carapaz és Del Toro nem tudott dűlőre jutni egymással, hogy melyikük mennyit vezessen, emiatt nem mentek komoly tempót, később pedig gyakorlatilag letettek Yataesszel szembeni hátrányuk ledolgozásáról. A brit fokozatosan távolodott tőlük, a Sestrierére vezető útvonal utolsó hat kilométerén már egyedül tekert a harmadik helyen. A korábbi szökevények közül csak az ausztrál Chris Harpert és az olasz Alessandro Verrét nem tudta utolérni.
Eredmények:
1. Cris Harper (ausztrál, Team Jayco AlUla) 5:27:29 óra
2. Alessandro Verre (olasz, Arkéa- B&B Hotels) 1:49 perc hátrány
3. Simon Yates (brit, Visma-Lease a Bike) 1:57 p h.
...9. Isaac Del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 7:10 p h
...13. Richard Carapaz (ecuadori, EF Education-Easypost) 7:14
Az összetett élcsoportja:
1. Simon Yates (brit, Visma-Lease a Bike) 79:18:42 óra
2. Isaac Del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 3:56 perc hátrány
3. Richard Carapaz (ecuadori, EF Education-Easypost) 4:43 p h
június 1., vasárnap: 21. (utolsó) szakasz, Róma-Róma, 143 km
A brit Simon Yates összetett sikerével zárult a 108. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny, amelynek vasárnapi záróetapján a holland Olav Kooij bizonyult a leggyorsabbnak.
A lassú rajt során áthaladt az útvonal a Vatikánon is az április 21-én elhunyt Ferenc pápa emléke előtt tisztelegve. Itt a sportkedvelő hírében álló XIV. Leó pápa köszöntötte a rövid időre megálló bringásokat, a négy megkülönböztetett trikó viselője le is szállt a kerékpárjáról, a katolikus egyházfő pedig megáldotta a résztvevőket, majd rövid beszédet intézett a mezőnyhöz olaszul és angolul.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/06/01/image-13c8447d-6846-4293-a2c6-0b9d415b210c-85-2560-1440.jpeg)
Nem mindennapi találkozás: XIV. Leó pápa köszöntötte a versenyzőket a Giro zárószakaszán
Videó forrása: Eurosport
A Róma környéki 143 kilométer első felében az ünneplésé, míg a végén a sprintbefutóé volt a főszerep. A hajrát remekül vezették fel Kooijnak - aki a norvég körversenyt vasárnap 14. helyen záró Valter Attila csapattársa -, így viszonylag simán előzte meg a célban a másodikként záró ausztrál Kaden Grovest és az olasz Matteo Moschettit.
Yates a 2018-ban hozzá hasonlóan épp a Finestrén megindulva jelentős hátrányból fordító Chris Froome, illetve a 2020-ban diadalmaskodó Tao Geoghegan Hart után a harmadik brit összetett győztes lett az olasz körversenyen. A Visma-Lease a Bike-ban az év elejétől Valter Attila csapattársaként tekerő 32 esztendős bringás a 2018-as Vuelta a Espana után második Grand Tour-sikerét ünnepelhette. Valamennyi csapattársa speciális, rózsaszínt is tartalmazó felszerelésben tekerte le az utolsó nap távját.
A legjobb fiatalt illető fehér trikót a versenyt 11 napon át vezető és az összetettben végül második helyen záró, 21 esztendős mexikói Isaac Del Toro (UAE Emirates-XRG) vihette haza, a dobogó harmadik fokára a 2019-es Giro bajnoka, az ecuadori Richard Carapaz (EF Education-Easypost) állhatott fel.
A ciklámenszínű megkülönböztető mez a pontversenyt az első szakasztól az utolsóig vezető, korábbi világbajnok dán Mads Pedersené (Lidl-Trek) lett, míg a hegyi pontverseny győztesét illető kék trikót az olasz Lorenzo Fortunato (XDS Astana) érdemelte ki.
Eredmények:
21. (utolsó) szakasz, Róma-Róma, 143 km:
1. Olav Kooij (holland, Team Visma-Lease a Bike) 3:12:19 óra
2. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) azonos idővel
3. Matteo Moschetti (olasz, Q36.5 Pro Cycling Team) a. i.
Az összetett végeredménye:
1. Simon Yates (brit, Visma-Lease a Bike) 82:31:01 óra
2. Isaac Del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 3:56 perc hátrány
3. Richard Carapaz (ecuadori, EF Education-Easypost) 4:43 p h.
4. Derek Gee (kanadai, Israel-Premier Tech) 6:23 p h.
5. Damiano Caruso (olasz, Bahrain-Victorious) 7:32 p h.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés