Ullrich unokaöccse élete első háromhetesén rögtön megvillant
Publikálva 23/05/2024 - 10:19 GMT+2
Georg Steinhauser igazi bringás családból származik, apja és legendás nagybátyja, Jan Ullrich is profi versenyző volt. Soha nem erőltették rá a kerékpársportot, épp ezért érezte fontosnak, hogy a tekerés mellett szakmát is szerezzen. Bár ő a mostani mezőny egyik legfiatalabb tagja, élete első háromhetesén rögtön megvillant és szakaszt nyert a Giro d'Italián.
Élete első Giróján, egy kőkemény hegyi szakaszon szerezte meg első profi győzelmét az EF bringása
Videó forrása: Eurosport
Amikor aláírta az első profi szerződését, Georg Steinhauserről már azt lehetett hallani, hogy nagyon jó vásárt csinált vele az EF. A családi örökség és az egészen különleges háttere csak dobott a pályafutásán. Jonathan Vaughters két éve egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: „Talán ő napjaink legtehetségesebb U23-as versenyzője.”
Vaughters persze szeret nagyokat mondani, de a most 22 éves német versenyző utánpótlásban szerzett eredményei tényleg biztatóak voltak: harmadik helyen végzett a korosztályos Lombardián, korábban pedig letaglózó fölénnyel nyerte meg a Valle d'Aosta egyik hegyi szakaszát.
Mégsem a fiatalok között elért eredményei miatt érdekes, merthogy igazi kerékpáros családból jön. Édesapja, Tobias is profi volt, 1996 és 2005 között tekert a Mapei-QuickStep és a T-Mobile színeiben, karrierje során pedig volt világbajnoki ötödik és nyert szakaszt a Svájci körön.
Ennél is érdekesebb kapcsolat viszont, hogy ugyan vérségi kötelék nincs köztük, a fiatal német versenyző mégis nagybátyjának nevezheti Jan Ullrichot, aki bő tíz évig volt házas Georg nagynénjével, Sarával.
„Jó kapcsolatban voltam vele, számomra ő egy sima nagybácsi volt. Nem fogtam fel, milyen rossz dolgokat tett versenyzőként. Ő csak a nagybátyám volt, aki mindig játszott velem. A bringa sose volt köztünk beszédtéma.”
Annak ellenére, hogy a család tényleg ezer szállal kötődik a kerékpározáshoz, Georg szerint sosem erőltették, hogy ezt a sportot válassza.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/05/22/3973534.jpg)
Georg Steinhauser
Fotó: Getty Images
„Apám hagyta eldönteni, mit akarok kezdeni. Sokat síeltem, fociztam, teniszeztem és másztam. Minden sportot kipróbáltam. Köztünk sem volt állandó téma a bringázás. Persze, beszéltünk róla, de nem csak erről. Ő tanácsokat ad nekem, én pedig járom a magam útját.”
Ennek is köszönhető, hogy Steinhauser élete sokáig, még egy profi szerződés birtokában sem csak a bringázásról szólt. Talán az egész mezőny legkülönlegesebb, de egész biztosan az egyik legfárasztóbb mellékállását végezte: fémmegmunkálást tanult.
„Szerettem csinálni. Kemény munka, hangos, forró és piszkos. Szeretem, hogy a nyers fémből, mire befejezem, lesz valami, amit én alkottam. Ez jó érzés.”
A szakma elsajátítása azért is fontos számára, mert tudja, a profi sport nem mindenkinek jelent tartós megélhetést.
„Talán jövő héten bukok és vége a pályafutásomnak, akkor pedig ott lennék B terv nélkül. Na, az nem lenne jó érzés.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/03/14/3929172.png)
Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!
Fotó: Eurosport
A két munka összehangolása viszont sokáig elég nehezen ment.
„Egy átlagos nap legkésőbb 5:45-kor felkelek és 6:30-kor kezdem a munkát. Öt-hat órát dolgozom, hazamegyek, gyorsan eszek valamit és bringára ülök, aztán mire visszaérek, már vége is a napnak. Néha viszont még ezután vannak iskolai feladatok” – mesélte még 2022 telén.
Azt, hogy milyen típusú bringás válik belőle, még ő sem tudja pontosan. Saját bevallása szerint fekszenek neki a kemény versenyek és szeret támadó szellemben menni, egykori edzője pedig jó, de nem tipikus hegyimenőként írta le. A Giro 17. szakaszán bebizonyította, hogy tényleg bátran megy előre, és akkor sem adta fel, amikor az első szökési kísérlete után megfogták.
„Nem volt rajtam kesztyű és a wattokat sem láttam, mert az órám a kocsiban maradt. Néha jobb, ha csak az érzéseimre hallgatok. Először a livignói befutón mentem így, mert a sportigazgatókkal pont arról beszéltünk, hogy így spórolhatok 200 grammot. Ekkor gondoltam először arra, hogy minek figyelek a számokra, amikor mehetek érzésből is.”
Steinhauser hiába GT-újonc, láthatóan jól érzi magát a harmadik héten, ami kicsit azért őt is meglepte.
„A Giro rajtja előtt picit izgultam, mert sok történetet hallottam arról, hogy a fiatal srácok elfogynak a verseny végére, de én pont nem így vagyok ezzel. A regenerációval eddig semmi bajom, a harmadik héten még egész jól érzem magam. Persze, azt is tudom, nagyon más az élet, ha szakaszokra vadászol, mint amikor az összetettre mész. De első Grand Tournak eddig ez nagyon biztató.”
Forrás: Cyclingweekly, GCN
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés