G felvezetése és Gee szökései – öt dolog, amire emlékezni fogunk az idei Giróból

Vasárnap lezárult az év első háromhetese, a Giro d’Italia. Az olasz kör, mint mindig, ezúttal is emlékezetes versenyt hozott: ismét volt magyar induló Fetter Erik személyében, az esélyeket alaposan megkavarta az időjárás és a mezőnyben újra terjedni kezdő járvány, a sokáig kicsit passzív összetett harcért pedig bőven kárpótolt a körömrágós befejezés.

Három hét kerékpárőrületet követően – pláne azonnal – mindig nehéz visszaemlékezni és kiemelni a legmaradandóbb élményeket, de mi azért teszünk egy próbát, és összeszedjük, mi az, amire szerintünk a többség évek múlva is emlékezni fog erről a Giróról.

Essünk túl a kevésbé pozitív részen! A 176 versenyzőből, aki elkezdte az idei Girót, csak 125 futott be Rómában vasárnap, vagyis 51-en nem fejezték be a versenyt. Ez a szám kiemelkedőnek számít, egészen 2003-ig kell visszamennünk, hogy ennél is több feladót (73) találjunk. A fő ok ezúttal nem az időlimit volt – erről a szervezők még az utolsó előtti szakaszon is külön gondoskodtak – hanem a már említett járvány, de rendesen szedték áldozataikat a bukások is.

Ráadásul a kiesők nem csak a mezőnyt tették ki, hanem jó páran az összetett esélyesei voltak. Ha Remco Evenepoel nem kapja el a koronavírust, teljesen más versenyt látunk, de Tao Geoghegan Hart ártatlan bukása is alapjaiban változtatta meg az erőviszonyokat. És akkor olyan neveket, mint Alexander Vlasov, Hugh Carthy, Mads Pedersen vagy Filippo Ganna, nem is mondtunk…

Nem a legerősebb sprintermezőnnyel indult el az idei Giro, a verseny után mégis olyan érzésünk van, hogy valaki egyértelműen a legjobbak közé emelkedett a három hét során. Jonathan Milan ugyan csak egy győzelemmel zárta a Girót, de négy második helye mellé begyűjtötte a ponttrikót, ezzel 1979 óta a legfiatalabb viselője lett a ciklámennek.

A nyers erő, amit Milan a hajrák során mutatott, egyedi a jelenlegi mezőnyben, annyira, hogy egészen a fénykorában lévő Marcel Kittelt juttatja az ember eszébe. Nagy szavak ezek, de nem mi mondjuk őket, hanem Thomas De Gendt, neki pedig nyugodt szívvel hihetünk.

Milan egyébként a következő hónapokban is bőven fog témát szolgáltatni, eredményeitől függetlenül. Biztosnak tűnik, hogy az olasz versenyző elhagyj a jelenlegi csapatát, a Bahraint, aláírásáért pedig állítólag a Trek és az UAE versenyez.

Milan sokak számára lehetett meglepetésember, de meg sem közelíti azt az ismeretlenséget, amiből a Giro másik idei sztárja, Derek Gee érkezett. A kanadai bringást legfeljebb pályáról ismerték a nagyon jó emlékezetűek, országúton eddig szinte eredmény nélkül tekert. Ehhez képest most három hét alatt tett róla, hogy soha ne legyen esélyünk megfeledkezni róla.

Gee ezt nem egy emlékezetes győzelemmel, hanem azzal érte el, hogy konkrétan folyamatosan ott volt a szökésben. Túlzunk, de tényleg csak egy picit: a kanadai hét szakaszon összesen 1045 kilométer volt elmenésben, a nyolcadik naptól kezdve többször szökött, mint nem. És nem csak a létszámot tette ki, hanem parádésan versenyzett. Hihetetlen, hogy nem került győzelem a neve mellé, cserébe négy második hely a szakaszokon igen, ami egyben a pontversenyben egy a hegyi trikóért folytatott harcban is második pozíciót jelentett a végén.

Tegyük hozzá, hogy ha nem lenne Gee, sokkal többet beszélnénk az évek óta nagyon megbízható Nico Denz két szakaszgyőzelméről, de Marco Frigo vagy a most már mindhárom háromhetesen szakaszt nyerő Magnus Cort is nagyobb elismerést kapna. Ez a Giro sok szempontból a szökevények versenye volt, akik közül többekre fogunk sokáig emlékezni.

Lehetne amellett érvelni, hogy ez a Giro az összetett harc szempontjából nem hozta azt, amit elvártunk előzetesen. Evenepoel kiesésével és egy fontos hegyi szakasz lerövidítésével a második hét lényegében eseménytelenségbe fulladt, de a harmadik hét brutális hegyi etapjai sem hoztak nagy támadásokat.

Ez viszont oda vezetett, hogy az utolsó, hegyi időfutamnak egy peren belül különbséggel vágott neki a három dobogós, akik közül az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy Geraint Thomas vagy Primož Roglič lesz a győztes.

A rózsaszín trikót végül Roglič szerezte meg, és ahogy megszerezte, azt tényleg sosem felejtjük el. Ki ne emlékezne arra, hogy a szlovén három éve egy hegyi időfutamon bukta el a Tour de France-t? Önmagában nagy sztori, hogy most ugyanígy nyert háromhetest, de az, hogy mindezt egy láncleesés után, a saját szinte állandó balszerencséjén is túllépve tette meg, az nem csak széppé, de felemelővé teszi a sikerét.

Hogy miért sír az egyik szemünk mégis a végeredményt látva, azt a másnapi utolsó szakasz mutatta meg. Thomas, aki mindössze 14 másodperccel maradt le élete második háromhetes győzelméről, fogta magát és a római körözés során beállt felvezetni az egész versenyt vonat nélkül végigszenvedő barátjának, Mark Cavendishnek. A brit sprinter pedig meg is nyerte a szakaszt, győzelemmel búcsúzva a Girótól.

- mondta Thomas a befutó után.

G-nél jobb és sajnálhatóbb vesztest most nem nagyon találunk a mezőnyben, de az a tudat vigasztalhat mindenkit, hogy a brit versenyző állítólag hosszabbít az Ineosszal, így újabb két évig láthatjuk még versenyezni.