Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Valter Attila: „Megvan a harmadik Grand Tourom, de most rám fér a pihenés”

Bodnár Gergő

Publikálva 30/05/2022 - 19:07 GMT+2

Valter Attila 2020 és 2021 után vasárnap a harmadik Giróját is teljesítette. Az FDJ magyar versenyzője egy olyan csapat tagjaként jutott el Veronába, amely Arnaud Démare-nak köszönhetően három szakaszt nyert, és megszerezte a ponttrikót is.

Valter Attila

Fotó: Eurosport

Peák Barna és Fetter Erik az első, Valter Attila viszont már a harmadik nagy körversenyét fejezte be vasárnap. A Groupama-FDJ versenyzője egy olyan csapat tagjaként jutott el Veronába, amely Arnaud Démare révén három szakaszt nyert, és megszerezte a ciklámen trikót is.
Ati, saját elmondása szerint, elég mélyről jött vissza, de ahogy azt Erik a harmadik hét elején beharangozta, volt egy komoly villanása, amikor majdnem összejött a szakaszgyőzelem.
„Felfelé ível a formám, egyértelműen jobbak a lábak, jönnek a wattok, de tényleg elképesztő, hogy milyen sebességgel megyünk minden nap” – mesélte még az első sikeres szökése, vagyis a 17. szakasz után Valter Attila.
„Tavaly nyilván más szerepben versenyeztem, de nem emlékszem rá, hogy minden szakaszon ’meg kelljen halni’, és ekkora meccs legyen a szökésbe kerülésért. Mindig nagyon komoly wattok kellenek ahhoz, hogy hazaérhess. Elég kemény ez a Giro, szerintem viszonylag gyorsan változott elég nagyot mezőny. Kicsit olyan a helyzet, mint a 2020-ban, amikor a korona miatt attól féltünk, hogy bármikor lefújhatják, így minden nap menni kellett. Az Etna óta eléggé bekeményítettünk, és nem lassulunk egyik nap sem. Furcsa nekem ez a Giro, annak ellenére, hogy nem most vagyok életem formájában. De alakulnak a dolgok így, a végére, és ennek nagyon örülök.”
Akkor még nem tudtuk, hogy Valter a castelmontei emelkedőn ennél is előrébb végez. Arra a balos kanyarra, és a feszültségben telt utolsó kilométerekre mindenki jól emlékszik.
„Bírtam volna erősebb tempót menni, ahogyan a kék trikós is, így egy nagy taktikai harc volt a szakasz vége. Utólag természetesen jó ötletnek tűnt volna gyorsabban menni, de a győzelem volt a cél, nem pedig a jó helyezés” - írta Ati a saját Facebook-oldalán még aznap este.
„Nem volt elég infóm az utolsó kanyarról, nem számítottam rá, hogy ekkora lesz, de tudom, hogy abból a pozícióból nem nyertem volna sehogy sem. Ezt elrontottam. Nem indultam időben, bíztam a sprintemben, mert a lábaim megvoltak, de nem tudtam kihasználni az erőmet. Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó esélyem a győzelemre, sőt! Csak olyan jó lett volna most nyerni. Köszönöm, hogy ennyien írtatok és szurkoltatok otthonról.”
picture

Valter Attila (Fotó: Groupama-FDJ)

Fotó: From Official Website

Az a 4. hely egyébként minden idők legelőkelőbb magyar helyezése Grand Touron, legalábbis normál mezőnyszakaszon. Legutóbb Bodrogi Lacinak volt top3-as eredménye nagy körversenyen, még a 2007-es Vuelta zaragozai időfutamán, amikor második volt Bret Grabsch mögött.
Ati aztán a 20. szakaszon is próbálkozott, de nem tudott újabb szökésbe kerülni, az egyenkéntit pedig a 31. helyen zárta, de az utolsó héten tényleg jött a várt villanás. Simán eljutott Veronáig, és egész jó érzésekkel fejezte be a harmadik nagy körversenyét.
„Elértünk Veronába, megvan a harmadik Grand Tourom, most viszont rámfér egy nagy pihenés” – mesélte az Eurosportnak Valter Attila.
„Összességében egy szuper jó háromhetes volt, bár ugye mindegyik nagy kör elég emlékezetes a maga nemében. Mindazok ellenére mondom ezt, hogy voltam elég mélyen, és picit többre is vágytam összességében. De így, az utolsó hétre összekaptam magam, jól és okosan tudtam menni, megvolt az erő, úgyhogy magabiztos vagyok a jövőt illetően. Biztos, hogy sok jó háromhetes áll még előttem.
Szombaton, az utolsó hegyi szakaszon is probálkoztam szökéssel, de ugye mindig nem lehet benne lenni, onnantól kezdve meg próbáltam élvezni az egész napot. Rengeteg magyar szurkoló volt kint az út mellett, végig bíztattak minket, a magyar kanyar egyszerűen elképesztő volt, nagyon emlékezetes marad nekem az egész verseny. Főleg így, hogy nálunk volt a Nagy Rajt.”
Összességében tényleg egy magával ragadó élmény volt az egész Giro.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés