Valter Attila: „Bízom benne, hogy innentől kezdve nekem egy új Giro kezdődik”

Talán ez a két legfontosabb válasz azokra a – folyamatosan felmerülő - kérdésekre, melyek Valter Attilával, és az ő további Girójával kapcsolatosak.

Az FDJ versenyzőjével még hétfőn beszélgettünk hosszabban az eddigi szakaszokról, a vasárnapi hegyi befutós napról, a további célokról, és persze arról, mennyit sikerült pihenni a pihenőnapon.

Szerencsére lehetett, például tovább aludtunk a szokásosnál, de azért elég zsúfolt napunk volt. Reggel egyből doppingvizsgálattal kezdtünk, aztán mentünk enni, jött egy könnyű, majdnem 1.5 órás tekerés, aztán ebéd, telefonok, intézkedés, majd kora délután végre le tudtam dőlni egy picit aludni.

Elég nehéz összehasonlítani a mostani első hetünket a tavalyival, hisz nekem akkor jól ment, felvettem a rózsaszín trikót, ami ugye napokig szárnyakat adott. Most meg minden teljesen más, nem is azzal a céllal jöttem, hogy ott leszek elől összetettben. Tavaly ráadásul nem volt két olyan hegyi befutónk, mint most. Igazából sokkal jobban „érzem” magamon az eddigi szakaszokat, vasárnap is eléggé szenvedtem.

Már a Lancianón sem voltam túl jól, nem is tudom, hogy verekedtem át rajta magam olyan elől. Aztán egyre jobban megúszogattam, majd a Blockhaus-t már egyedül, saját tempóban másztam. Nem volt jó napom, eléggé szenvedtem.

Kicsit fáj a hasam, és eléggé érzem a lábamat. A szalagok fájnak a térdem alatt, de ez most más, mint a tavaszi sérülés, nem is azt a lábamat érzem. Szóval ez eléggé zavar, hétfőn is voltam miatta két kezelésen. Pluszban alig van étvágyam, ami egy Grand Touron furcsa, de tényleg alig tudok valamit enni. Pedig nyilván kell. Megjött a nagy meleg, majdnem 30 fok van, ez sem segít. Persze, sok nap után azért előfordul, hogy nincs kedved egy újabb tál tésztához, de enni persze muszáj. Nehéz napjaim vannak, kellett ez a pihenő, kicsit meg is vagyok rogyva. De bízom benne, hogy innentől nekem egy új verseny kezdődik.

Persze, elégedettek, de jó lett volna, ha eddig is van valamilyen extrább eredményem, mert az kicsit leveszi rólad a stresszt. Eddig még nem sok mindent értem el a tavalyi Giróhoz képest, igazából én nem vagyok elégedett a saját teljesítményemmel. Össze kell kapnom magam, főleg fejben, mert attól, hogy most nem vagyok túl jó, és rosszul esett a vasárnapi hegy, a folytatásban még simán lehet egy jó Giróm. Ezt a részét a dolgonak fejben kell tudni kezelni, valaminek át kell kattannia benned, és onnantól minden más lesz. Ezen vagyok rajta, ezen dolgozom, ezt kell összerakni magamban.

Igen. Nézzük meg a Blockhaus-t, az egy elég komoly hegy, Ciccone vagy Yates is sokat kapott rajta, én meg korábban ilyen hosszú emelkedőkön soha nem mentem extrán jól. Azt én is érzékelem, hogy a szurkolók, kezdik érteni a céljaimat, meg tudják, miért kapok egy szakaszon annyit, amennyit. Ezen a Girón már mezőnyhajrás napon is szedtem be 1-2 percet, ami korábban nem volt rám jellemző. De ezekben az esetekben úgy ítéltem meg, hogy jobb, ha elengedem egy kicsit a végét, és spórolok.

Szerintem nagyon fontos megérteni azt tényt, hogy Grand Touron olyan nem létezik, hogy előre kinézett szakasz. Ilyen egyszerűen nincs. Persze, egy Demare szintű sprinternek van, amikor sík a vége, de nekem nincs. Nem lehet azt mondani jó előre, hogy megnéztem a keddet és ott kell nyerni. Egy nagy kör nem így működik, hogy valamit előre kinézel magadnak, aztán megszöksz. Nekem innentől kezdve minden nap esélyt jelent, próbálkoznom kell, amikor csak tudok.

Nagyjából igen, minden nem sík napra, úgymond szabadkártyám van. Egyébként eddig is próbálkoztam, például a vasárnapi szakasz elején, meg amikor Dumoulinék hazaértek. Utólag amúgy azt mondom, hogy a 9. szakasz rajtja után, egész gyorsan elment a szökés, de aztán olyan terep jött, ahol nem volt esély a mezőny ellen. Persze, rosszul nézhet ki, ha én egy hegyes szakaszon nem vagyok ott az elmenésben, de utólag azt mondom, kifejezetten jó, hogy ott nem tettem bele. Mert csak „kinyírom magam”, és teljesen felesleges lett volna az egész.

Erről beszéltünk korábban, amikor azt mondtuk, hogy beindul a Giro. Akkor az első 2 órára brutális számok jöttek ki, olyanok, mint anno egy monti versenyre. Heten elléptek, talán az életem árán fel tudtam volna érni, de a mezőny egy idő után jelezte, hogy itt a vége a próbálkozásoknak.

Egész sokat, Porte-tal például elég gyakran, de már a többiekkel is. Egyre többet látnak, egyre jobban megismernek, így szívesebben is beszélgetnek velem. Sok nagy versenyen indulok, többet látnak, vagy hallanak rólam valamit, így pedig minden könnyebb. Amúgy sok nagy név nem beszél angolul, szóval velük elég nehéz bármit is beszélni.

Hát, sok egyébként nincs. Telefonálok, felhívom a barátnőmet, a szállásra buszozás közben kicsit nyomkodom a telefonomat, vagy benyomom a Netflix-et. De azt se mindig, van, hogy napokig nincs rá időm. Jelenleg az Office-t nézem, már a végénél járok, igazi agyzsibbasztó sorozat, jókat lehet röhögni rajta. Nekem valahogy bejön ez a humor.