Giro d'Italia - Bouwman a hegyeket és a szakaszt is vitte, Valter 15.

Pénteken a Diamante és Potenza közötti 196 kilométeres, a szervezők által négycsillagos nehézségűnek ítélt etap várt a mezőnyre, benne négy kategorizált emelkedővel, köztük másodikként az első kategóriás Monte Sirinóval.
A szakasz első harmadában több sikertelen szökési kísérlet volt, a mezőny csak későn, 70 kilométer elteltével nyugodott meg, amit kihasználva előbb négyfős szökevényboly alakult ki, amelyhez később még hárman csatlakoztak.
Giro d'Italia
A legutolsó hegy legvégén borult minden, Hindley várja rózsaszínben az utolsó szakaszt
42 PERCE
Az élcsoportból egész nap Bouwman tűnt a legerősebbnek, három hegyi hajrát, közte a Sirinót is megnyerte, amivel átvette a vezetést a hegyi pontversenyben, így szombaton rajta lesz az ottani éllovasnak járó kék trikó.
Az utolsó 40 kilométeren a mezőny csak arra figyelt, hogy az összetettben élen álló López megtartsa a rózsaszínű trikót, a szökevények utolérésére nem fordítottak energiát. Ennek következtében a hétfős bolyból négyen - Bouwman mellett csapattársa, a 2017-es Giro-győztes Tom Dumoulin, valamint Davide Formolo (UAE Team Emirates) és Bauke Mollema (Trek-Segafredo) - maradtak elöl.
Dumoulint hét kilométerrel a vége előtt sikerült leszakítani a másik három versenyzőnek, a holland bringás azonban az utolsó két kilométerre utolérte riválisait, és remek tempót diktálva felvezette a hajrát Bouwmannak, akinek az utolsó, 350 méter hosszú emelkedőn indított támadására a többieknek már nem volt válasza. A holland bringás a 2017-es Dauphiné után második profi győzelmét ünnepelhette.

Valter az esélyesekkel jött meg, Bouwman szökésből nyert - Ilyen volt a Giro 7. szakasza

Az első négy között három holland zárt, ilyenre még nem volt példa a Giro történetében.
A magyarok közül Valter Attila volt a legjobb, aki az összetett esélyesek csoportjával együtt, 2:59 perces hátránnyal a 15. helyen ért célba. Fetter Erik és Peák Barnabás a gruppettóval jött meg, egyaránt 42:35-ös hátránnyal. Összetettben Valter 16 helyet előrelépve a 48.
Eredmények, Giro d'Italia:
7. szakasz, Diamante-Potenza, 196 km:
  • 1. Koen Bouwman (holland, Jumbo-Visma) 5:12:30 óra
  • 2. Bauke Mollema (holland, Trek-Segafredo) 2 másodperc hátrány
  • 3. Davide Formolo (olasz, UAE Team Emirates) azonos idővel
  • ...15. Valter Attila (Groupama-FDJ) 2:59 perc h.
  • ...125. Fetter Erik (Eolo-Kometa) 42:35 perc h.
  • ...129. Peák Barnabás (Intermarché - Wanty - Gobert Matériaux) 42:35 perc h.

Mintaszerű csapatmunka a Jumbo-Vismától, Bouwman nyert Potenzában

Az összetett élcsoportja:

  • 1. Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo) 28:39:05 óra
  • 2. Lennard Kämna (német, BORA-hansgrohe) 38 mp h.
  • 3. Rein Taaramäe (észt, Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 58 mp h.
  • ...48. Valter 15:37 p h.
Szombaton Nápoly környékén 153 kilométeres etap vár a mezőnyre.
(MTI)
Giro d'Italia
Megzuhant a rózsaszín trikós, hatalmas szóló után újabb olasz szakaszgyőzelem a Giro d'Italián
EGY ÓRÁJA
Giro d'Italia
Alberto Contador mutatta meg, milyen kőkemény hegy vár a 2022-es Giro d'Italia mezőnyére
3 ÓRÁJA