Szép idő, hullámzó, és eléggé koncentrálós körpálya Nápolyban, illetve egy kifejezetten elöl záró Fetter Erik, aki némi meglepetésre a szakasz végén elgurult a főmezőnytől. Az Eolo-Kometa versenyzője ugyanúgy 15.helyen fejezte be a szombati szakaszt, mint egy nappal korábban Valter Attila a potenzai befutót.
Erik nyert már a profik között (tavaly augusztusban, a Tour du Limousin-en), de World Tour versenyen, még nem zárt ennyire előkelő helyen.
Mondjuk, ő egy picit jobb eredményben bízott, a szombati szakasz végéhez közeledve ugyanis azt hitte, valamivel kevesebben vannak előtte.
Giro d'Italia
Blockhaus, a magyar srácok és a Giro első 9 kilenc szakasza - ESB podcast
16 ÓRÁJA
„Nem volt egyszerű napunk, leginkább mentálisan, hisz ez egy olyan körözés volt, ahol végig koncentrálni kellett, ráadásul viszonylag gyorsan is mentünk” – mesélte Fetter Erik még szombat este az Eurosportnak.
„A tervünk egyébként teljes egészében megvalósult, hisz Rivi meg Maestri tudott szökni, és reggel pont ezt beszéltük meg a buszban. Nekünk onnantól kezdve a mezőny első felében, meg Albanese környékén kellett mozognunk, ez pedig gond nélkül sikerült.”
Aztán Erik elcsípett egy beszélgetést, és 2 kilométerre a céltól elindult.
„Mellettem elkezdtek beszélgetni, és valami olyasmit hallottam, hogy Van der Poel még elöl van Binivel, illetve pár másik versenyzővel. Akkor arra gondoltam magamban, hogy ha nincsenek sokan a szökésben, miért ne próbáljak meg rámenni egy Top 10-re vagy akár egy Top 5-re. Szóval két kilire a céltól elindultam, de aztán a befutó után kiderült, hogy páran még voltak előttem. :) Nem baj, két percig nyomtam egy kicsit jobban, lett egy egészen jó, tizenötödik helyem, de begurulhattam volna a mezőnyben is, mondjuk a hetvenedik pozícióban.”

Fetter Erik - facebook.com/eolokometa

Fotó: facebook


Szóval Erik a cél előtt nem sokkal, még egy előkelőbb eredményben bízott, de ez a nápolyi 15.hely így is pályafutása legjobb eredménye World Tour-szinten.
Valter Attila gond nélkül megjött a főmezőnyben, Peák Barna pedig azzal a sorral ért be a célba, amely 13 percet kapott.
Vasárnap jön az első igazán durva hegyi szakasz a Girón, a mai nap során 5000 méternyi szintkülönbséget teljesít a mezőny, a cél pedig a 13.6 kilométer hosszú, átlagosan 8.4%-os Blockhaus tetején lesz. A közvetítésünk 11.20-kor indul az Eurosporton, az utolsó hegyet pedig várhatóan 16 óra környékén kezdik.
Giro d'Italia
Üldözőverseny lett a nápolyi tekergésből, Mathieu van der Poel - Thomas de Gendt 0:1
14/05/2022 17:26
Giro d'Italia
Valter Attila: „A befutó után Demare magyarul köszönte meg nekem, hogy dolgoztam érte”
12/05/2022 08:41