Száz százalékos biztonsággal ki tudom jelenti, hogy a 2022-es lesz pályafutásom utolsó szezonja. Negyvenkét éves vagyok, 21 éve tekerek, hova nyomjam tovább? Eljött az idő a visszavonulásra.
Ebben az idézetben nincs semmi új, ezt egy ideje már tudjuk. Alejandro Valverdét jövőre láthatjuk utoljára a mezőnyben, 2022 végén tényleg visszavonul. Arra már tavaly is tett utalásokat, hogy többé nem indul a Tour de France-on, és ezen az elhatározásán nem is fog változtatni. Nyilván a pontos, 2022-es versenyprogramja még nincs meg, de Valverde azért egy-két fontos információt elárult az utolsó évéről.

Kerékpár
A Jan Ullrich-rajongó Sagan elárulta, ki jelenleg a mezőny legjobbja
18/11/2021 16:01
„Két nagy körön szeretnék részt venni, és az egyik nyilván a Vuelta lesz. A Tourral én már végeztem, ezt korábban is elmondtam, oda biztosan nem fogok visszatérni.”
Ezek alapján tényleg minden esély megvan rá, hogy a 42. születésnapját áprilisban ünneplő Valverdét láthatjuk majd jövőre a budapesti Giro-rajton.
Ezen kívül a jól megszokott versenyein szeretne indulni, vagyis az Amstel és a Fléche-Wallonne mellett a Liége indulása szinte biztos, az utolsó versenye nyilván a Vuelta lesz, arról viszont még nem született döntés, hogy például a Flandrián (ahol első, és eddigi egyetlen részvétele alkalmával a 8. helyen zárt) ott lesz-e a rajtnál.

Alejandro Valverde a Criterium du Dauphinén, 2021-ben

Fotó: AFP

„Bár hivatalosan kétéves szerződésem van, versenyzőként tényleg a következő év lesz az utolsó. Utána majd kitaláljuk, milyen formában maradok a Movistarnál, mert nem szeretnék eltávolodni sem a csapattól, sem a sportágtól. Jó lenne például valamilyen formában az utánpótlással foglalkozni.”
Valverde a 2002-ben indult profi pályafutása során eddig csak egyetlen alkalommal, 2017-ben vett részt a Girón. Akkor egy hegyi befutós szakaszgyőzelem mellett, Nibali és Chaves mögött a harmadik helyen zárt összetettben. Vagyis alakuljon számára bárhogy a jövő évi olasz kör, biztosan úgy vonulhat vissza, hogy mindhárom nagy körversenyen állt legalább egyszer a dobogón.
Forrás: rtve.es, ciclismoafondo.es
Kerékpár
Valverde: „Hárman nagyon kilógtak idén a mezőnyből”
10/11/2021 10:01
Kerékpár
Itt van hát a nagy bejelentés: Alejandro Valverde elárulta, hogy mikor vonul vissza
27/10/2021 16:24