Győzelem és sikerélmény nélkül érkezett a Giróra, aztán két nap alatt két sprintet nyert. Arnaud Demare már 9 szakaszgyőzelemnél jár a nagy körversenyeken, pillanatnyilag nála a ciklámen trikó, korábbi Sanremo- és Milánó-Torino győztes, nem mellesleg 86 profi győzelem tulajdonosa.
Ami azt jelenti, hogy a jelenlegi mezőnyből csak Sagan, Cav és Valverde jobb nála. Szerda óta pedig jól tudjuk, hogy a „köszönöm” szó is megy neki, ha épp Valter Attila munkáját kell dicsérni.
Demare még tavaly télen írt egy jegyzetet a Ouest-France oldalán arról, hogyan kezdte a pályafutását, milyen volt egy tényleg kerékpárőrült családban felnőni, és mennyit köszönhet az édesapjának, aki mindenben támogatta.
Giro d'Italia
Valter Attila: „Az elmúlt hetek fényében, szerintem kihoztam ebből a szakaszból a maximumot”
26/05/2022 08:11

„Véleményem szerint a szülők mindennél fontosabbak, nélkülük ugyanis nincs siker. Apu nekem tényleg az apukám. Jó, ezzel nem mondtam nagyot, de mindjárt kifejtem mire gondolok. Nagyon büszke rám, az elért eredményeimre, ezért is szokott néha a Touron szerzett zöld trikómban, vagy a Girón megnyert ciklámen mezemben tekerni.
A SZÜLŐK MINDENNÉL FONTOSABBAK, NÉLKÜLÜK NINCS SIKER
Soha nem erőltetett semmit, nem várta el tőlem, hogy profi legyek. Emlékszem juniorban csomó apuka habzó szájjal üvöltött verseny közben a gyerekének, ő azonban nem szólt bele semmibe. Ott volt velem, és figyelt.
Igen, úgy gondolom, hogy ebben a sportágban a szülők jelenléte elengedhetetlen a továbblépéshez és a fejlődéshez. Ez nem úgy működik, mint a foci, hogy elviszed a gyereket a szomszéd településre, és onnantól kezdve együtt van a társaival meg az edzőjével. A kerékpározás még egy nagyobb klubban is magányosságot és komoly földrajzi távolságokat jelent. Én 12 éves koromban is maximum heti egyszer találkoztam a többiekkel.

Arnaud Demare

Fotó: Getty Images

NÁLUNK MINDENKI KERÉKPÁRŐRÜLT A CSALÁDBAN
De szerencsém volt, mert a családban majdnem mindenki tekert, szóval volt egy saját, közeli rokonokból álló csapatom. Apuval, anyuval, a nővéremmel Hélène-el, a nagybátyámmal, a nagyapámmal és az egyik unokatestvéremmel jártam rendszeresen edzeni. Az első igazolásomat apu volt sorától, CC Formerie-től kaptam, ez a mai napig megvan. Ő is jó kerékpárosnak számított regionális szinten, igaz kicsit alacsonyabb volt, mint én, de kellően robbanékony. Anyu testvére Jacky, mai napig ennek a klubnak az elnöke.
Gyerekként utáltam az edzéseket, hiába mentünk sokat együtt. Nagyapa általában kocsival követett minket, így amikor a kicsik elfáradtak, be tudtak ülni hátra, míg a nagyok nyomták tovább. De tényleg nem szerettem edzeni, állandóan nyávogtam, folyamatosan fáztam, erről a többiek tudnának mesélni. Nagyapa amúgy a mai napig ott van a fiatalok edzésein, és autóval biztosítja neki az utat. Hamarosan betölti a 81-et...
Ami aput illeti, ő manapság is olyan, mint a kilencvenes években amikor montizni kezdett. Nem tud leállni, 58 évesen is állandóan a bicón ül.
Amikor monti versenyeken indult, a család a közelben piknikezett, ha nyaralni mentünk, mindig vittük magunkkal a kerékpárokat. Ő az a típusú apuka volt, aki akkor sem szidott le, amikor az unokatesómmal cölöpöket vertünk a fűbe, és cyclo-cross pályát építettünk a hátsó kertünkben. Igen, tízből kilenc szülő azt mondaná: 'Fiam, mit csinálsz azzal a szép gyeppel?!' Ő viszont még segített is nekünk, mondván, a fű majd úgyis visszanő.
EGY KEZEMEN MEG TUDOM SZÁMOLNI, HÁNY VASÁRNAPOT TÖLTÖTTEM OTTHON"
Volt olyan, hogy téglával rajzolt vonalat a garázs elé, és azon kellett végigtekernem, vagy nagy hordókat tett ki a kertbe, és azokat kerülgettem. Jobb, mint egész nap a PS előtt ülni, nem? 😊
Manapság korkedvezményes nyugdíjas, a Beauvais-i Nestlé Grand Froid gyár alkalmazottja volt korábban, amely közel 350 ember elbocsátása után zárt be.
A szüleim mindig ott voltak nekünk. És többes számot írok, mert a nővérem is tekert. Egyszer tőlünk jó távol, Brignoles-ben rendezték a francia bajnokságot. Hiába a távolság, apu az utolsó pillanatban kocsiba ültetett minket, és egész éjjel vezetett azért, hogy láthassa a lányát. Emlékszem, Hélène ötödik lett, de mindannyian büszkék voltunk rá.


Abban az időszakban, amikor apu rendszeres résztvevője volt a monti kupának, a hétvégink fix program szerint teltek: engem péntek délután felkaptak a sulinál egy lakóautóval, és legközelebb vasárnap este értünk haza.
Volt olyan, hogy a nővérem út közben, az autóban készült fel az érettségire. Egy kezemen meg tudom számolni, hány vasárnapot töltöttem otthon. Nekem minden hétvége egy nyaralással ért fel.
Mivel a kerékpársport elég költséges és a szüleim mellett mindkét tesóm tekert, nálunk a családban méret szerint forogtak a kerékpárok. Ahogy megnőttél, megkaptad az eggyel nagyobb bicót. Apunak volt egy pár jó minőségű kereke, amiket kölcsön adott nekünk. Néha ezek a kerekek egy hétvége alatt három versenyt is teljesítettek.
APU SOHA NEM SZÓLT BELE AZ EDZÉSEIMBE"
Amikor juniorként a Wasquehal csapatához kerültem, apu négy órát vezetett miattam, hogy el tudjon vinni a közös edzésekre. Eleinte úgy terveztük, hogy havi egyszer leszek ott, de ő inkább minden szombaton eldobott. Négy óra a kocsiban, aztán három óra tekerés. Ezért mondom azt, ha ő nem lett volna, biztosan nem ragadok meg annál a sornál.
És abba sem avatkozott bele, hogy milyen terv szerint készülök. Az első edzőm, Hervé Boussard elküldte nekem a feladatokat, ő pedig meg sem próbált beleszólni abba, mit miért csinálok.
Amikor idővel messzebbre kellett mennem versenyezni, a család jött utánam, egyszer például Kanadába is elkísértek. Jó, nálam tovább maradtak kint, de sokszor a versenyekhez kötötték a nyaralásokat. Pár éve Katarba is kijöttek velem. Mivel az én szüleim kerékpárőrültek. De szó szerint. Amikor télen nem volt verseny a környékünkön, képesek voltak elutazni Namurba, hogy egy kis cyclo-cross-t nézhessenek élőben.

Arnaud Démare

Fotó: Getty Images

Anyu abban a középiskolában dolgozott titkárnőként, ahova én jártam. Sokszor küzdött értem, hogy ne legyenek gondjaim a hiányzások miatt. Mivel heti 12 órákat edzettem, sokat voltam távol a sulitól. Épp ezért nem is nagyon voltak haverjaim az osztálytársak között. Én mindig azt mondtam, hogy nekem apu a legjobb barátom. Vele a mai napig együtt tekerek, montival és országúton. Tavaly, amikor egy sérülésből tértem vissza, együtt elmentünk Elzászba rokonoklátogatóba. 1200 kilit tekertünk le egy hét alatt.
HIÁBA TELNEK AZ ÉVEK, APU NEM LASSÍT
Sőt, 2019-ben eljött meglátogatni a szlovák körre, de természetesen bicóval. Tíz nappal korábban indult, sátorban lakott, és aznap amikor megérkezett, pont megnyertem a szakaszt. Hiába telnek az évek, ő nem lassít.
Régen mikor középsuliba jártam, megcsinálta azt, hogy a lakóautónkat a parkolóban hagyta, így amikor volt 1-2 óra szünetem, át tudtam öltözni, és elmehettem egy gyors tekerésre.
Hát ilyenek az én szüleim. Soha nem viselkedtek sportigazgatóként, soha nem követeltek semmit, nem is szántak profinak. De mindig segítettek. Ha veszítek egy sprintben, ők pontosan tudják, hogy senki nem kritikusabb és szomorúbb nálam.
Ők nem csak támogatják a fiúkat, hanem imádják az országúti kerékpárt. De tényleg. Azt hiszem nem tudnának meglenni a kerékpársport nélkül. És épp ezért talán az átlagosnál is büszkébbek rám."
(Arnaud Demare)
forrás: ouest-france.fr
Giro d'Italia
Valter Attila: „A befutó után Demare magyarul köszönte meg nekem, hogy dolgoztam érte”
12/05/2022 08:41
Giro d'Italia
Valter Attila: "Jó formában vagyok, mindent megtettem"
04/05/2022 04:35