A magyar srácok a Giróról - "Egyszer nem éreztem azt, hogy ne lenne esélyem befejezni"

Miután mind a hárman gond nélkül lenyomták a Girót, pár nappal később már együtt válaszoltak a magyar sajtó kérdéseire. A beszélgetésen természetesen az Eurosport is jelen volt, és bár a három hét alatt rendszeresen tartottuk a kapcsolatot a magyar srácokkal, nyilván most is hallottunk jó sztorikat.

Elsőként azonban inkább a „komolyabb” témákról lesz szó.

Fetter Erik: Nekem ezek a napok azért lazábbak, de ez sem teljesen pihenős. Nem arról van szó, hogy egy hétig rá sem nézek a kerékpáromra. Ezen a héten van például 3-4 „bicózgatásom”, ami nagyjából 1-2 óra hosszú. Hétfőtől viszont már rendes edzéseim lesznek.

Peák Barna: A pihenő nekem csütörtökig tartott, a Giro után pár napig nem is ültem fel. Ezen a héten lesz két lazább tekerésem, aztán én is visszaállok a rendes edzésprogramomra.

Valter Attila: Nekem is lazább a hetem, én már kedden felültem, de tényleg csak nagyon lazán. Ezekben a napokban érzésből megyek, aztán hétvégén megyek vissza Veronába, egy Gran Fondóra, ami félig-meddig nyaralás is lesz. Én amúgy nem nagyon tudok több napra leállni, talán télen van néha három olyan napom, amikor fel sem ülök a bicóra.

Peák Barna: Nekem nem volt előzetesen semmiféle elvárásom, mert tudtam, hogy úgysem az lesz, amire készülök. A durva hegyi szakaszok sem voltak annyira stresszesek, mert úgy voltam vele, hogy ha Demare fel tud menni az emelkedőkre, akkor én is. Talán egy nagyobb, félig-meddig megzuhanásom volt, a 20. szakasz első hegyén, amikor az idei év legerősebb 1 órájával kezdtünk. Az rosszul esett, de Erik szerencsére „kimentett”, mert pont ott ment előttem, és úgy voltam fele, ha rá felérek, onnan együtt már nem lesz baj. Igazából nem volt olyan emberfeletti teljesítmény végigmenni, legalábbis úgy éreztem.

Fetter Erik: Én kicsit azért tartottam tőle, főleg a harmadik héttől, azok alapján, amiket előzetesen a csapattársaktól hallottam. Végül pozitívan csalódtam, mivel egész jól bírtam, és nem volt komoly megzuhanásom. Minden szakaszt vártam, és minden napot próbáltam élvezni. Szerintem ez segített leginkább abban, hogy pozitív élményekkel fejezzem be a Girót. Mert most egyáltalán nincs bennem olyan érzés, hogy én aztán soha többet nem akarok háromhetesre menni, mert ez annyira durva volt.

Fetter Erik: Leginkább az lepett meg, hogy milyen jól bírtam a három hetet, és egyáltalán nem rogytam bele. Az viszont nagy tanulság, hogy még többet kell melózni ezen a szinten, mert ahol most vagyok, úgy nincs esélyem a nagy eredményre. De legalább láttam testközelből, hogy mit tudnak a legjobbak, és ők milyen szinten vannak. Mert az például ment, hogy beletegyem a jó szökésbe. Csak még annyi hiányzik, hogy velük el is menjek a célig, és a győzelemért harcoljak. Szóval, még keményebben kell melózni, de itt nem feltétlenül a kerékpáron töltött órákra gondolok, hanem a mentális részére. Meg arra, hogy mikor és mennyit pihen az ember.

Peák Barna: Erik jól mondta, én is valami hasonlót éreztem. Mondjuk én nyilván hátul a grupettóban lassabban mentem náluk. De nem volt olyan érzésem, hogy ez teljesíthetetlen. Mentálisan egyszer sem jutottam mélypontra, egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy ezt miként fogom teljesíteni.

Valter Attila: Ha nem nálunk kezdődik, más mentalitással állok oda, és nyilván nincs ekkora felhajtás körülöttünk. Tavaly elvárások nélkül érkeztem a rajtra, a lehető legjobb állapotban, idén viszont jó állapotban, de komoly nyomással a vállamon. Mert nagy volt az elvárás velem szemben, vagy legalábbis én így éreztem. Ha ennyiszer kiabálják a neved, akkor az egyértelmű jele annak, hogy megszavazták neked a bizalmat, hisz tavaly jól mentél. Csak mindeközben ez elég nagy stresszt is jelent. Volt is egy olyan szakaszunk, ha jól emlékszem a kilencedik, amikor Erikkel együtt mentünk melegíteni, és szinte remegtem az izgalomtól. Velem ilyen legutóbb 10 évesen, egy monti verseny előtt fordult elő. Mert éreztem a rajt előtt, hogy fontos nap jön, és végre bele lehetne kerülni a szökésbe. De nem sikerült beletenni, mivel nagyon rápörögtem az egészre.

Kellett pár nap, hogy megemésszem az egész Nagy Rajtot, és már látom, nálunk nem feltétlenül létezik a hazai pálya előnye. Ez a csapatsportokban sokkal inkább érezhető jelenség. Kellett egy kis idő, míg magamban helyre tettem a dolgokat, és megértsem azt, hogy 23 éves vagyok, így nincs katasztrófa, ha nem most megyek életem során a legjobban. Ennek ellenére át akartam élni azt az érzést, hogy milyen úgy teljesíteni, mikor már nagyok az elvárások. És így tényleg minden egészen más. Talán, ha jövőre elmegyek a Tourra, ott negyed annyi nyomás lesz rajtam, mint most volt. Viszont a harmadik hétre megérkeztem, kijöttem a „válságból”, és ennek nagyon örülök.