Miközben Attila három napig rózsaszín trikóban tekerhetett a Girón, Magyarország megőrült

Minden rózsaszínné változott, olyanok is elkezdték követni az olasz kört, akik eddig nem igazán figyelték az országúti kerékpárt. A nemzetközi sajtó pedig felfedezte magának ezt a 22 éves csömöri srácot, aki mindig, minden helyzetben tudott érdekeseket nyilatkozni. Miközben talán el sem hitte, hogy mi történik vele.
Ati ugyan a mai napot már nem rózsaszínben kezdi, de mégis próbálja a dolgok pozitív oldalát nézni. Az elmúlt időszakban a verseny miatt koncentráltnak kellett maradnia, és nem volt ideje kiélvezni a pillanatot. Most talán egy kicsit több lehetősége lesz arra, hogy átgondolja, mit is ért el valójában. Huszonkét évesen, pályafutása második Giróján.
Giro d'Italia
Valter Ati: „Nem sajtóképes, amit Dina Marci üvöltött nekem”
06/06/2021 08:59
Körülbelül tíz kilométer lehetett hátra a Giro vasárnapi, eddigi legkeményebb szakaszából, amikor főmezőny elején az Ineos érezhetően elkezdte fokozni a tempót.
Valter Attila még ott volt a sorban, bár magában talán már érezte, hogy Bernal nagyon akarja a rózsaszín trikót.
Be kell vallanom, hogy már az utolsó emelkedő előtt is tudtam, hogy nagy az esélye annak, hogy elveszítem a trikót
– mondta Ati az FDJ honlapjának.
"Tudtam, hogy a vége meredek lesz, és a murvás részen nagyon könnyű súlyos másodperceket kapni, a jóváírásokról nem is beszélve. Az alagútig sikerült tartanom magam, aztán megpróbáltam egy kicsit regenerálódni, és tényleg a legjobbamat adtam a befutó előtti murvás részen. Ez sajnos nem volt elég ahhoz, hogy megtartsam a rózsaszín trikót, de nem akartam könnyen adni magam.”
Ati saját elmondása szerint picit szenvedett a vasárnapi szakaszon, némileg fáradtnak érezte magát az elmúlt napok miatt, és volt már ennél sokkal jobb szakasza is a Girón. Ehhez képest csak 49 másodpercet (+ jóváírás) kapott Egan Bernaltól, aki egyébként azért nem ünnepelt a célban, mert nem volt biztos benne, hogy nyert.
„Egy nagyon erős Bernal vette át a vezetést, elnézve az egész szakaszt, azt hiszem nem szégyen elveszíteni a trikót. Kilenc napot követően még mindig az ötödik vagyok összetettben, ha valaki ezt mondta volna nekem a Giro előtt, azonnal aláírtam volna" – mondta Ati, aki jelenleg 43 másodpercre van Bernaltól, és 28-ra a fehér trikós Evenepoeltól.

Valter Attila

Fotó: AFP

"Harcoltunk a rózsaszín trikóért, és nem kell szégyenkeznünk a teljesítményünk miatt" - mondta Attila szoba- és csapattársa, Lars van den Berg. "Nyilvánvalóan kicsit csalódottak voltunk, amikor átértünk a célvonalon, mert mindannyian profi versenyzők vagyunk, de emlékeznünk kell arra az örömteli pillanatra is, amikor Attila átvette a trikót. És arra a három napra, amikor együtt tekerhettünk a mezőny elején.”
Valter Attila számára tehát szombaton véget ért a rózsaszín kaland, de egyáltalán nincs benne keserűség.
Az biztos, hogy boldog vagyok, mert három gyönyörű napot töltöttem el rózsaszínben
– mondta Ati, aki a vasárnapi szakasz után 5. helyen áll összetettben.

"Annak is örülök, hogy innentől kezdve egy kicsit több időm lesz átgondolni ezt az időszakot, mert erre mostanában nem sok lehetőségem volt. Egyáltalán nem könnyű kiélvezni a pillanatot és közben kellő módon koncentráltnak maradni. Kerékpárosként az előző három nap pályafutásom eddigi legszebb időszaka volt. Nem voltam szomorú, amikor célba értem, inkább annak örültem, hogy mindez megtörtént velem.”
Kerékpár
A Valter-hatás, Dina Marci maximalizmusa és minden extra, ami a Girón történt
04/06/2021 12:31
Giro d'Italia
Valter Attila: “Úgy érzem, soha nem voltam még ilyen közel a világ legjobbjaihoz”
01/06/2021 13:35