A Giro ma már a Tour szintjén van?
Publikálva 23/05/2021 - 12:06 GMT+2
Szűk két hét után feltehetjük a kérdést, mit kéne hiányolnunk?
Daniel Martinez és Egan Bernal a Zoncolanon
Fotó: AFP
A kerékpáros rajongók egyik legősibb vitája a háromhetes versenyek erősorrendje. Sokan állítják, hogy a Tour de France mindenek felett áll, de ma már rengetegen vélik, hogy a Giro d’Italia semmivel sem marad el tőle. Miután közel két hetet láttunk az idei Olasz körből, joggal tehetjük fel a kérdést, mégis mi kéne még, hogy mindenki egyenlőként ismerje el a két versenyt?
Gyakori érv, hogy az indulók névsora minden évben a Touron a legerősebb, az idei Giro mezőnyére viszont aligha mondhatjuk, hogy adós marad az igazi sztárokkal: Egan Bernal és Remco Evenepoel személyében a következő évtized meghatározó versenyzői választották az olaszországi indulást, és akkor Yates-t, Nibalit, Buchmannt vagy a már kiesett Landát még nem is említettük…
Útvonal tekintetében általában amúgy is kiegyenlítettebb a párbeszéd a két verseny kapcsán, idén pedig olyan szakaszokkal, mint a toszkán murvás utakat tartalmazó szerdai vagy a jövő keddi királyetap, aligha merül fel bárkiben is, hogy az Olasz kör kevesebb lenne.
Nincs hiány a jó versenyhez elengedhetetlen nagy narratívákból sem. Bernal vagy Evenepoel visszatérése mellett az eddigi 14 szakasz olyan sztorikat kerekített, mint 19 dobogós hely után végre háromhetes szakaszt nyerő Nizzolo megváltása, vagy a semmiből berobbanó szökevények, Fortunato, Schmid vagy Van der Hoorn csodája.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/05/22/3137777.jpg)
Lorenzo Fortunato
Fotó: AFP
Bárhogy nézzük, a Giro eljutása erre a szintre évtizedes fejlődés eredménye.
Mióta csak vannak háromhetesek, a Tour élvezett egyfajta presztízs előnyt, már csak azért is, mert az volt a legrégebbi és leghosszabb verseny. Ez a különbség viszont különösen a 1980-as években kezdett megnőni, amikor a versenyek megszűntek kvázi nemzeti körként funkcionálni, az Európába érkező feltörekvő országok sztárjai (legyenek amerikaiak, ausztrálok vagy épp kolumbiaiak) pedig a legendás sárga trikóra vetettek szemet.
Ez oda vezetett, hogy a 2000-es évek elején a Giro még mindig főleg az olaszok versenye volt, ahol olyan hazai sprinterek, mint Petacchi vagy Cipollini nyerték a szakaszok felét, az összetett pedig a Simonihoz hasonló hegyimenők játszótere volt. Szűk húsz évvel ezelőtt aztán minden megváltozott. Hogy miért? A tegnapi befutónak is helyszínt adó Zoncolan miatt.
Persze túlzás lenne azt állítani, hogy egyetlen emelkedő felelős mindenért, a villámgyorsan legendássá vált hegy azonban bizonyos szempontból tökéletesen jelképez egy folyamatot. A korábban régiesnek gondolt Giro mert bátrabb lenni: brutális meredekségű emelkedők és olyan újító ötletek, mint a murvás utak kezdték jellemezni a versenyt. A nézők egyértelműen rákaptak ennek az ízére, a hatás pedig továbbgyűrűzött az összes többi háromhetesre is.
Ezzel párhuzamosan az olaszok marketingben is szintet léptek. Új körítéssel, óriási külföldi rajtokkal, később pedig profi közösségi médiás megjelenéssel tették vonzóvá nemzetközileg is a versenyt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/05/23/3138139.jpg)
A Giro d'Italia Perugia és Montalcino közötti szakasza 2021. május 19-én.
Fotó: AFP
Idővel a versenyzők is elkezdtek másképp tekinteni az év első háromhetesére. Egy-egy nagy sztár korábban is feltűnt, ma már azonban a mezőny elitjében alig akad olyan, aki soha ne próbálta volna ki magát legalább egyszer Olaszországban. A verseny értéke a csapatok szemében is megnőtt, a legnagyobb esélyesek gyakran a Tour-kerethez hasonló brutális sorokkal érkeznek a rajthoz.
A Giro eközben mégis megőrizte a maga egyedi, különleges hangulatát. A híres olasz szurkolók, a tifosi, a kiszámíthatatlan májusi időjárás és a vad környezet mind-mind hozzátartoznak az Olasz kör bájához. És akkor a Tour körül dübörgő média és marketinggépezettel szembeni sokkal viselhetőbb légkört még nem is említettük…
A Giro előnyt kovácsol abból is, hogy másodikként helyet kapva a naptárban nem neki jutott a Tour nyárközépi időpontja, ami sok olasz szerint minden mókát kiölne a versenyből.
Mindezt felsorolva látszik, hogy a két háromhetest ma már aligha lehet különböző polcra helyezni. Ha a Tour előnyt is élvez, a különbség legfeljebb olyan, mintha az Everestet és a K2-t, vagy a Masterst és a British Opent hasonlítanánk össze. Minél hamarabb vesszük ezt észre és tesszük félre az előítéleteinket, annál hamarabb élvezhetünk teljes értékben egy csodálatos versenyt.
Forrás: Velonews
Sose maradj le a cikkeinkről, iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy minden reggel megérkezzenek a postaládádba a legfrissebb híreink!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés