Kelderman: "Abban sem vagyok biztos, hogy a Sunwebnél örültek a Giro-dobogómnak"

Az idézet Wilco Keldermantól származik, aki szokatlan őszinteséggel mesélt a Giro utolsó két hegyi szakaszáról és arról, hogy élte meg azt a pillanatot, amikor életében először felvehette a rózsaszín trikót. A holland versenyzőnek volt miről mesélnie, hisz sok minden történt vele az olasz körön. Pályafutása során először zárt dobogón egy háromhetest, mégsem biztos benne, hogy a (volt) csapatánál örültek ennek az eredménynek. Erről és az első borás edzőtábor élményeiről is mesélt az ad.nl-nek adott interjúban.

Hát, lazább, mint amilyenek a sunwebes összejövetelek voltak. De nem, nem Sagan miatt. Ő végig teljesen nyugodtan viselkedett. Nyugodtabban is, mint amire számítottam. Van a Boránál egy ivós játék az újak számára, amiben főszerepet kap a sör. Jól elvoltunk, de néha kissé szédültem lefekvés előtt. Nem bírom túl jól az alkoholt. :)

Igen, már a szezon elején megírta egy újság, és gyakorlatilag én is onnan tudtam meg, hogy nem számolnak velem. Imádtam a csapatot, a srácokat, a közeget, de akkor feltettem magamban a kérdést: biztosan szeretnék még ebben a sorban tekerni? Azt éreztem, hogy tőlem függetlenül ez már egy eldöntött kérdés, én csak egy robot vagyok, akinek nem lehet beleszólása semmibe. Szóba jöttek más sorok, a Borával és a Sunwebbel is tárgyaltam. Szóval részemről semmi nem volt előzetesen kimondva. Aztán olvastam az újságban, hogy nem fogok hosszabbítani...

Nem tudom, mi járhatott a fejükben. Őszinte leszek, többször elég kritikus voltam az elmúlt szezon terveivel kapcsolatban. Elég kemény és közvetlen tudok lenni, néha talán túlságosan is. Megpróbáltam visszajelzést adni, hogy csapatként jobbak legyünk. És az a helyzet, hogy összességében nem volt rossz évem, ezt már tavasszal, a leállás alatt is éreztem. Végre hónapokon át problémák nélkül tudtam készülni.

Eszembe sem jutott a rózsaszín trikó. Ennyi szar után ami velem történt... úgy voltam vele, ha minden stimmel, dobogó lehet belőle. De a 3. helynél nem láttam bele többet.

Az első hegyi szakaszon nagyon jól éreztem magam. Pár kilivel az Etna vége előtt körbenéztem és láttam, hogy nincs egy domináns csapat, amely olyan tempóval húzná a hegyet, amit ne tudnék gond nélkül tartani. Ott nagyon jól voltam, de igazából az összetettre az utolsó hét elején kezdtem el komolyabban gondolni. Hiába vezetett sokáig Almeida, én készültem arra, hogy a fiatal kora és a tapasztalatlansága miatt egy idő után besokall, és kapni fog. A Piancavallón ennek már voltak halvány jelei, aznap viszont világosan kiderült, hogy Jai és Tao nagyon erős.

Az volt a lényeg, hogy leszakítsuk Almeidát, és meglegyen a rózsaszín trikó. Az első elég szépen összejött, amikor leszakadt mondtam is magamban, hogy ez így nagyon okés. Oomen jó tempót ment, minden rendben volt velem, gyorsan leráztunk egy riválist. Aha, csak aztán jött az Ineos. Dennis az élre állt és mentek egy embertelen tempót. Ahogy ritmust váltottak éreztem, hogy nekem annyi. Kicsit még kitartottam, de hamar leszakítottak.

Én személy szerint tényleg nem számoltam azzal, hogy Dennis ilyen tempóra képes. Az meg számomra az előző esti csapatértekezlet után sem vált világossá, hogy maradhatok-e egyedül. Vagy mi lesz akkor, ha engem leszakítanak.

Kezdjük onnan, hogy leszakítottak és egyedül maradtam. Az nagyon szar érzés volt, mert éreztem, hogy végem és nem tudok velük menni. Saját tempóban másztam a hegyet, volt időm erre rájönni. Beszóltam az autóba, hogy Jai várhatna, de azt a választ kaptam, hogy nem fog, és marad elöl Taoval. Persze, új helyzet volt ez a csapatnak is, hisz hirtelen ott tartottunk, hogy két emberrel is megnyerhettük volna a Girót. Realista vagyok, ott és akkor nem én voltam a legerősebb, ez tiszta sor. Nem tudjuk, a következő napra Jai mennyit spórol, ha végül velem marad. Ő azt csinálta, amit a fülére mondtak, egyáltalán nem hibáztatom érte. Sőt, örülök neki, hogy szakaszt tudott nyerni. Nekem kellett volna egyedül gyorsabban haladnom.

Mi alá vagyunk rendelve a sportigazgatóknak, azt kell csinálnunk, amit ők mondanak. Nibali más kategória, ő kis túlzással bármit megtehet, neki ezt így nem mondják meg.

Furcsa, de valahogy azt hittem, hogy szebb meg érzelmesebb pillanat lesz. Már sötét volt, sehol egy ember, alig látta valaki az egészet, valahogy másként képzeltem el az első rózsaszín trikós pillanataimat. Egyúttal rég álmodtam erről a mezről és évekig küzdöttem érte, szóval belül nagyon boldog voltam.

Közelebb kerültem volna hozzá, az biztos. Úgy érzem az egész taktikából hiányzott a bizalom. Egy nappal voltunk a milánói időfutam előtt, jött az utolsó hegyi szakasz, én voltam rózsaszínben, de a csapatomnál előzetesen úgy tervezték meg a taktikát, hogy el fogom veszíteni a Girót. Amikor meghallottam a tervet, nekem egyből ez jutott eszembe. A 20. szakasz reggelén én vezettem az összetettet, de nem éreztem a bizalom legkisebb jelét sem. Minden arról szólt, hogy Jai mit csinál majd, ha megy az Ineos, és mekkora előnnyel kellene nyernie. Persze, amikor Dennis elindult, én megint gyorsan leszakadtam, és onnantól kezdve elkezdtem védeni a dobogómat. Furcsa, de Milánó után még két hétig a Giróval álmodtam. Mindig az a kérdés jött elő: mi lett volna velem, ha más az alaptaktika?

Igazából nem, ezt csak a Giro vége felé éreztem. Azt sem tudom, hogy örülnek-e a harmadik helyemnek.

Mondom, nem éreztem részükről örömöt vagy elégedettséget azért, hogy dobogós lettem. Elég furcsa volt. Két emberünk is ott áll a dobogón, de alig volt ünneplés. Egyszer majd felhívom Iwant (Spekenbrink, a Sunweb sportigazgatója) és alaposan kikérdezem erről az évről.

Nyilván örültem, de nem tudtam teljesen boldog lenni. Nekem a 3. hely nagy dolog, sokat melóztam érte, büszke vagyok a teljesítményemre. Mindig jó érzésekkel fogok ránézni a rózsaszín trikóra, amit bekeretezve ki is tettem a kerékpárboltom falára.

Ez kellő önbizalmat ad, és ők nagyon lelkesek voltak miattam a Giro után. Szerintük még ennél is többre vagyok képes.

A szerepem olyan lesz, mint eddig volt a Sunwebnél. Valahol kapitány leszek, máskor meg segítő. A versenynaptár pedig mondjuk úgy, alakulóban van. De például mondtam a Bora vezetőinek, hogy hollandként még nem jártam az Amstelen, erre közölték, hogy akkor legközelebb indulhatok. De például a Liége és a Romandia is majdnem biztos. 

Haha. :)

Így készülök, ez a terv.

Egyre nehezebb lesz, mert a fiatal generáció már most marha erős. De ez a Giro önbizalmat adott, és azt hiszem, hogy ennél még mindig van bennem egy kicsivel több. Szóval, soha ne mondd, hogy soha...