„Miről álmodozom? Arról, hogy hajnali ötkor a nagypapám felkelt, és elmegyünk együtt horgászni. Csak állunk az egyik kis ceseanticói folyó partján, és a háló tele van hallal. Aztán ráülök arra a rózsaszín kerékpárra, amit tőle kaptam, és elkezdek megmászni egy olyan hegyet, ami soha nem ér véget. Óriási fájdalmak között feltekerek a tetejére, de a másik oldalon nincs semmi. Aztán mégis továbbhajtok, mert repülni akarok...”
Az idézet természetesen Marco Pantanitól származik. Ma is rá emlékezünk.
Az olaszok utolsó Tour de France győztese még a 2002-es Fléche Wallonne előtt mesélte el ezt a történetet a köré gyűlő újságíróknak. Akkor amikor már jócskán túl volt élete legnagyobb sikerén, a legendás 1998-as duplázáson. Amikor arról kérdezték, hogyan képes felmenni még a legkeményebb hegyekre is, egyszerűen így válaszolt: „Ilyen tempó mellett, kevesebb ideig érzem a fájdalmat".
Giro d'Italia
Giro 2015: nem fogunk unatkozni
07/10/2014 16:00
Ahogy az olaszok mondják: „Marco a tengertől jött, és a hegyek nyelvén beszélt”. Tegyük gyorsan hozzá: tökéletesen. Olyan tehetség volt, aki jó, ha 50 évente születik. A kerékpározásra teremtették. A mindössze 55 kg-os testsúlyával gyakorlatilag hegymászónak született. 2004. február 14-én azonban itt hagyott minket. Harmincnégy évesen. A hivatalos változat szerint a Riminiben található Le Rose szállodában hunyt el, kábítószer túladagolás miatt. Halálának körülményeit azonban mind a mai napig homály fedi. Ennek az írásnak az emlékezés lenne a célja, de nem mehetünk el néhány érdekes kérdés mellett:
1. Marco szobájában szinte az összes berendezési tárgyat szétdobálva találták meg a rendőrök. Állítólag a tv egyik zsinórját szándékosan kitépték, mintha valaki öngyilkosságra készülne. Hogy lehetséges, hogy a lakók és a szálloda személyzete mindebből nem hallott semmit? Mintha valaki szándékosan megrendezte volna a felfordulást.
2. Szakértői vélemények szerint Pantani 11.30 és 12.30 között hunyt el. Miért csak este fél kilenc környékén döntöttek úgy az illetékesek, hogy betörik az ajtót, és behatolnak a szobájába, amikor Marco korábban kétszer is segítséget kért a szálloda személyzetétől? Az egyik biztonsági őr a második hívás után fel is ment Pantanihoz, de nem hallott semmi különöset.
3. Bár a nyomozók depressziós, a szobáját 4 napig el sem hagyó embernek állították be Pantanit, utólag kiderült, ez nem teljesen igaz. Az ő lakosztályából ugyanis nem csak a főbejárat, hanem a garázs felé is el lehetett hagyni a hotelt. Nyilván voltak olyanok, akik látták Pantanit. Őket miért nem kutatták fel?
4. Marco 2004 februárjában mindenféle csomag nélkül érkezett meg abba a Riminiben található hotelbe, amit a haláleset óta egyébként teljesen átalakítottak. Csak 24 órára jelentkezett be, végül négy napig maradt. A szobájában utólag több ruhát, és az általa régen nem használt kocsija kulcsát is megtalálták. A városba taxival érkezett…

Europress/AFP

Fotó: Eurosport

5. Miért maradt tovább, mint ahogy tervezte? Talán problémája volt valakivel? Egy ismeretlennel, aki a kokaint "intézte" neki? Rengeteg érdekes kérdés, ami talán külön cikket érdemelne. Nem véletlenül került ismét napirendre a nyomozás újraindítása. A helyzet nem annyira egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk.
Pantani mind a mai napig része az olasz közéletnek (több együttes dalt is írt róla!), nincs olyan Giro szakasz, ahol valamilyen felirat formában ne találkoznánk a nevével. Egyúttal megosztó személyiség is volt. Sok szurkolója nem akar tudomást venni a doppinggal való kapcsolatáról. Kétségtelen tény, Marco egyszer sem bukott meg, de a lehető „legveszélyesebb” időszakban tekert. Hihetetlen stílussal és könnyedséggel. Híres volt arról, hogy a reménytelen szituációkat is a saját javára fordította. A legendás Eddy Merckx nem is olyan régen, minden idők legjobb hegyimenőjének nevezte. Riccardo Foroconi az egyik korábbi csapattársa abbahagyta a kerékpárt miután Pantani életét vesztette. Mint mondta, nélküle már semmi értelme tekerni. Óriási szíve volt, erről Andrea Noé mesélt: „A Giro egyik pihenőnapján nem esett nehezére a fiammal focizni. Majd a játék után neki adta a legendás fejkendőjét”. Nincs olyan korábbi csapattárs vagy ellenfél, aki rosszat mondana róla.
Filippo Simeoni: „Reggel edzett, napközben a tengerparton volt, este meg jókat evett”.
John Gadret: „Számomra olyan volt, mint egy hős. Imádtam a stílusát. Mindig nézem a videóit a Youtube-on”.
Manuel Belletti: „Nem érdekel doppingolt-e. Nekem ő volt a legnagyobb. A valaha élt legnagyobb versenyző”.
Tíz évvel a halála után, február 14-én, minden Pantaniról szólt. A olasz állami tv egyik csatornája (Rai 2) egész napos emlékműsorral készült. Felidézték az 1998-as Tour és Giro szerepelését, és leadták Marco összes emlékezetes interjúját. Szülővárosában, Cesenaticóban szobrot avattak a tiszteletére és a városháza egyik különtermében levetítették a Marco életéről szóló 2006-ban készített filmet.
Halálának 10. évfordulóján bemutattak egy új 92 perces alkotást, az angol James Erskine rendezésében. A város egyik elegáns szállodájában, „Marco nevében” címmel nagyszabású műsor keretében emlékeztek meg a 34 éves korában elhunyt versenyzőről. Az eseményen Ullrich, Chiapucci, Moser, és Gimondi is részt vett.
Marco édesapja nyílt levében búcsúzott a fiától, anyukája, Tonina pedig (aki tevékeny részt vállalt az egyik legújabb, fiáról szóló könyv megírásában) a korábbi nagy riválissal, Lance Armstronggal szeretne találkozni. Mint mondja, a családja már nem haragszik a korábbi 7-szeres Tour győztesre.
Armstrong a következő - rövid, de találó - mondattal búcsúzott Pantanitól: "Ha én egy gép voltam, őt kétségkívül művésznek kell neveznünk".
Ma ismét Marcora emlékezünk. 1998, Montecampione. És az emlékezetes Tonkov elleni csata…
Giro d'Italia
Giro 2015
06/10/2014 16:13
Giro d'Italia
Madonna di Campiglio visszatér
16/09/2014 10:52