Valent Márk: „Az Abruzzónál nem is lehetett volna jobb felkészülésünk a Tour de Hongrie előtt”

Összesen kilenc magyar vett részt az Abruzzói körön, de csak Valent Márk fejezte be a versenyt. Az MBH Bank Colpack Ballan kerékpárosa arról mesélt az Eurosportnak, hogy mennyire volt nehéz a nagycsapatok által uralt és irányított négy szakasz, illetve milyen „furcsaságokat” látott a lejtmenetek során.

Valent Márk (Fotó: Valent Márk)

Fotó: Eurosport

Az MBH Bank Colpack Ballan kerékpárosa a 30. helyen zárt összetettben, de ahogy a rajt előtt elmondta, a csapatának ez egy felkészülési verseny volt, és amúgy is ritkán mennek ilyen erős mezőnyben. Ettől még az Abruzzo kiválóan szolgálta a felkészülést a május 8-án rajtoló Tour de Hongrie előtt.
Valent Márk arról mesélt az Eurosportnak, hogy milyen volt belülről a nagycsapatok által uralt és irányított négy szakasz, milyen „furcsaságokat” látott a lejtmenetekben, és miért volt más az Abruzzo, mint a dilettantiban megszokott versenyek.
Harmincadik lettél összetettben, de nem nagyon indultál még ilyen nehéz versenyen. Elégedett vagy?
Csalódásnak azért nem mondanám, de nyilván mindig úgy érzi az ember, hogy lehetett volna több is benne. Igazából a 4 nap során egyszer sem éreztem igazán komfortosan magam a bicón, valami mindig rossznak érződött, de ahogy a sportigazgatóink mondták, mi ide azért jöttünk, hogy felkészüljünk a további versenyekre. Erős mezőny, végig magas tempó, jó nevek, ez a 4 szakasz kiváló felkészülés volt a Tour de Hongrie előtt.
Lutsenko, Sivakov, Bennett, Adam Yates. Tényleg elég komoly nevek ellen kellett versenyeznetek.
Ez még nekem is elég új helyzet volt, helyre kell tenni magamban az élményeket, mert tényleg nem a dilettanti mezőnyben mentünk. Az egy dolog, hogy ott tudok jobbat, de az Abruzzo nagyon más színvonal volt. Komoly sorok, komoly emberek vitték a tempót, én is szívesebben kapok mondjuk Lutsenkotól 5 percet, mintha a dilettanti mezőnyben jövök meg egy második sorral.
Nagyon más volt ez a négy nap, mint amihez hozzá vagytok szokva?
Persze, sokkal jobban kontrollálták a szakaszokat, néha kifejezetten lassan is mentünk, a dilettanti versenyeken folyamatosak a támadások, szinte végig nyélen közlekedünk. Itt viszont előre álltak a nagyok, aztán a többiek próbálták követni őket. A 4. szakasz ilyen szempontból egészen szürreális élmény volt.
Miért?
Már az első emelkedőtől kezdve teljes gázzal mentünk, nem engedték messzire a szökést, az első hegyen azonnal vagy 30-an kiszakadtak. Megnyomták az elejét, és utána sem lassítottak. Egész nap magas volt a tempó, folyamatosan estek szét a csoportok és szakadtak le a versenyzők. A legvégén párán épp, hogy meg tudtak jönni limiten belül.
MBH mezben azért „egyszerűbb” volt a helyezkedés?
Igen, főleg itt, Olaszországban, ahol sok hazai versenyző volt a mezőnyben, akik jól ismernek minket. Az a konti sor, amelyik tudta, hogy mi erősebbek vagyunk, nem kezdett el feleslegesen keménykedni, meg könyökölni. Nyilván az UAE elé mi sem álltunk be, mert minek, úgyis ők csinálják a versenyt, de hátrébb azért volt helyünk. Viszont egyik nagycsapat sem viselkedett bunkó módon, én semmi ilyet nem láttam tőlük.
picture

Valent Márk (Fotó: Valent Márk)

Fotó: Eurosport

Az egy dolog, hogy felfelé volt tempó, de milyen voltak a lejtmenetek?
Nekem nem volt gondom vele, de azért láttam pár elég durva megoldást. Ugye akkor kezdődnek a problémák, ha felfelé leszakadsz, szenvedsz, és aztán a lefelében próbálsz meg kompenzálni. Mi ezt csapatszinten jól megoldottuk, mert páran direkt együtt nyomtuk a lefeléket, és ilyenkor jól tudod, hogy kinek a kerékén mész.
De azért volt néhány, főleg dél-amerikai srác, aki 90-es tempónál próbált érthetetlen módon előzgetni és sokan csináltak tényleg meredek dolgokat. Ekkora sebességénél úgysem tudsz sokkal gyorsabban menni, és ha netán beteszed 1-2 ember elé a lefelében, pont nem történik semmi. Viszont amikor ők egy gyors kanyarban pont nem esnek el, a mögöttük tekerő bőven bajba kerülhet.
A vezetőség elégedett volt veletek?
Felkészülésként tekintettek erre a négy napra, szóval igen, de ettől még az Abruzzo tökéletes volt arra, hogy tapasztalatok szerezzek és nekem tényleg nagy élmény volt.
Kajaminiről valami érdekesség?
Az elég extra vele kapcsolatban, hogy télen az edzőtáborban kifejezetten gyenge volt a lejtmenetekben, és ez a téma többször elő is jött vele kapcsolatban. De aztán ráfeküdt, elkezdett gyakorolni, és már nagyon jól megy neki. A hegyeken elég erős, ő is azok közé tartozott, akik a Coppi előtt Livignóban edzőtáboroztak.
Az idény fő versenye neked a Tour de Hongrie lesz, de mi a terv addig?
Szerencsére tele van a versenynaptárunk, szóval 1-2 egynaposra biztos elvisznek még a Hongrie rajtja előtt. Már most majdnem háromszor annyi versenynapom van, mint tavaly ilyenkor. De a fő célom a magyar körverseny lesz, oda próbáltuk időzíteni a csúcsformát, és mivel bükkszentkereszti vagyok, a 2. szakaszt szerencsére elég jól ismerem.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés