Filippo Ganna némi meglepetésre nem nyerte meg sorozatban a kilencedik időfutamát, Küng mellett ugyanis Van Aert is megelőzte. Pogacar kifejezetten jó időt ment zárásként, simán övé az összetett. És biztos, ami biztos, még két trikó.


Wout Van Aert kezdésként lenyomta Ewant egy sprintben, a Tirreno utolsó szakaszán pedig időfutamot nyert, összetettben pedig csak a Tour tavalyi győztese tudta megelőzni. A belga versenyző 11.06-os időt ment a teljesen sík, 10 kilométer hosszú pályán, így hat másodpercet adott a sokáig első helyen álló Stefan Küngnek. Az FDJ versenyzője korábban Gannát is megelőzte, de ez sem volt elég számára a szakaszgyőzelemhez, az összetettben másodikként záró Van Aert ugyanis nem spórolt az utolsó napon (sem).
A Jumbo versenyzője - akárcsak Van der Poel - két győzelemmel zárta a Tirrenót, és elég komoly mezőnyben lett második. Pogacar a kék mellett a fehér és a zöld trikót is hazavitte, ő tehát a második idei többnaposát is behúzta. Most pihen kicsit, aztán elmegy a baszk körre.
Kerékpár
"Az emberek azt hitték, egy ecuadori sosem nyerhet semmi komolyat"
4 ÓRÁJA
Wout Van Aertra viszont szombaton is fontos verseny vár, a Sanremónak ugyanis címvédőként vághat neki.
Olympic Games
Két hónapja eltörte a kulcscsontját, most olimpiát nyert a legyőzhetetlen Tom Pidcock
6 ÓRÁJA
Olympic Games
Újabb ezüst, de ez valami egészen más – Van Aert mintha csak a Tourt folytatta volna
21 ÓRÁJA