Fetter Erik unalmas elmúlt három hete
Publikálva 14/06/2023 - 09:45 GMT+2
A betegség miatt feladott Giro után Fetter Erik a szerdán rajtoló belga körön tér vissza a mezőnybe. Nem egyedüli magyarként indul, hisz Peák Barna és Kusztor Péter is ott lesz a versenyen. Erik nagyjából két hetet hagyott ki a hazaérkezése után, a formája nem rossz, de majd úgyis minden élesben derül ki pontosan.
Eső, jeges hideg, szökevény győzelem és Fetter-dráma – összefoglaló
Videó forrása: Eurosport
A betegség miatt feladott Giro után Fetter Erik ma visszatér a mezőnybe. Peák Barnához és Kusztor Péterhez hasonlóan ott lesz a belga körön, amit minden nap élőben közvetítünk az Eurosporton.
Az Eolo-Kometa versenyzője május 16-án ment legutóbb élesben, arról (az emlékezetes) szakaszról, így mesélt nekünk két nappal a történtek után.
„Már egy ideje nem voltam jól, és a pihenőnap sem segített. Előző este már az rosszul esett, hogy lázasan összepakoljam a cuccomat a következő szakaszra. A rajt előtt kicsit jobban éreztem magam, bár lehet, hogy csak az adrenalin miatt. Elkezdtem feltűzni a rajszámot, de még ott se tudtam elképzelni, hogy én mindjárt a Girón fogok tekerni. Ha hasonló állapotban vagyok itthon, akkor még az ágyból sem kelek ki” – mondta Erik az Eurosportnak.
„Szintrajz alapján a szakasz nehezebb részén már túl voltam, inkább a hideggel volt bajom. Szétfagytam, remegtem, és egyszerűen nem tudtam tekerni. A mezőny második felében kezdtem el az utolsó lejtmenetet, nem voltam nagyon leszakadva, de aztán jött a remegés. Bassóék azonnal megállítottak, kipattantak a kocsiból, szó szerint átöltöztettek, de az sem ment simán. Kisebb csoda, hogy rám tudtak adni egy kesztyűt. Utána visszaültem, szenvedtem még pár kilométert, de végül mondták, hogy inkább szálljak be a kocsiba.”
Erik a 10. szakaszon adta fel a Girót, majd gyorsan hazautazott, és nagyjából két hét kihagyás után elkezdte az edzéseket. Épp ezért maradt le Valter Attiláról és a Dauphinéról.
Mennyit pihentél a Giro után?
Szakaszosnak mondanám a visszatérésem. A hazaérkezés után négy napig nem ültem fel a kerékpárra, aztán próbáltam edzeni, de nem igazán javultam, így megint kihagytam három-négy napot. Az elmúlt két hétben viszont rendben ment minden, de összességében azért jó ideig nem kaptam rendes terhelést.
Akkor most milyen a formád?
Edzések alapján egész biztató, egy fokkal jobb is, mint amire számítottam. Sokat azért nem várok magamtól. Lehet, hogy friss leszek és ezért fog jól menni, de lehet, hogy nem. Majd menet közben kiderül.
A belga kör után milyen versenyeid lesznek?
Jön az országos bajnokság, ott mindkét számban indulok, de messzebb nem látok. Szerintem júliusban nem versenyzek és edzőtáborban leszek.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/06/14/3726731.jpg)
Fetter Erik - twitter.com/EoloKometaTeam
Fotó: Twitter
Teljesen meggyógyultál, két hete rendesen készülsz, és nem történt veled semmi extra?
Szerencsére nem. Nyugalomban edzettem. De ez pont így volt jó.
Valter urat láttad a Dauphinén?
Nem igazán, mert mindig edzésem volt. Amikor meg elterveztem, hogy megnézem a befutóját, akkor megcsúsztam egy kicsit, és mire hazaértem, már LeBron James nyitotta meg a Le Mans-i 24 órás versenyt. Atiék meg a célban voltak.
Az NBA-döntőt követted valamennyire?
Nem keltem hajnalban miatta, mivel nem a két kedvenc csapatom játszott, de képben voltam és mindig megnéztem a hosszabb összefoglalókat. Három-egy után biztosra mondtam, hogy az 5. meccsen a Denver lezárja a döntőt.
Azt tudtad, hogy két magyar lesz melletted a mezőnyben?
Nem, de ez szuper. Azt hittem egyedül leszek. :)
Erik, most komolyan, ha nem történt veled semmi, ennek a cikknek milyen címet adjunk?
Talán legyen az, hogy: Fetter Erik unalmas elmúlt három hete.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés