"Ez a srác más bolygóról jött" – Tudós edzője szerint Pogacar egy két keréken suhanó genetikai csoda

Nagyjából harminc kilométer lehetett hátra a világbajnoki mezőnyversenyből az imolai körpályán, amikor kilőtt az esélyesek csoportjából egy halványzöld-kék mezben tekerő figura. A szlovén Tadej Pogacar volt az, aki épp hatodik napja mondhatta magát a Tour de France uralkodó bajnokának.

“Ha így folytatja, minden versenyen dominálhat a következő tíz évben” – fogalmazott egy döbbent néző a közösségi médiában, aki már a sportág leendő szupersztárját látta benne.

(Túl)lelkesedése persze érthető volt, hiszen Pogacar alig egy héttel azelőtt véghezvitte a szinte lehetetlent, amikor is közel egyperces hátrányából közel egyperces előnyt kovácsolt Primoz Rogliccsal szemben a 36 kilométeres egyéni időfutamon.

Pogacar ekkor csupán 21 éves volt, a párizsi befutó másnapján töltötte be a 22-t. Ezzel 1904 óta ő lett a legfiatalabb győztes, az első újonc bajnok Laurent Fignon (1983) óta, és a kétmilliós Szlovénia első sárga trikósa.

Tette mindezt anélkül, hogy szüksége lett volna a csapatára, és úgy, hogy csúcsteljesítményét a verseny utolsó előtti napjára tartogatta – hasonlóan a 2019-es Vueltához –, ami elképesztő regenerálódási képességre utal.

Senki sem tudhatja biztosan, hol vannak a határai, és épp ezért vizionáltuk kissé elragadtatva azt, amikor ellépett az esélyesektől a világbajnokság hajrájában, hogy Greg LeMond (1989) óta ő lehet az első, aki megcsinálhatja a Tour-vb duplát.

A legizgalmasabb kérdés Pogacar támadásával kapcsolatban, hogy ezalatt mi zajlott le a fejében. Vajon Roglicnak szerette volna előkészíteni a terepet, mintegy kompenzálva honfitársát azért, amiért az utolsó pillanatban elcsente előle a Tour-győzelmet? Nem lehet kizárni, de annyi bizonyos, hogy történelmi fordítása után Pogacar nem volt híján az önbizalomnak. Végül is, amíg nem tudja, mire nem képes, addig bármire képes.

Ám azon a délutánon visszaütött a kőkemény valóság. Amikor Tom Dumoulin, Wout van Aert és Julian Alaphilippe összefogott, és váltott vezetéssel az élre állt, Pogacar előnye elolvadt, üldözői elrobogtak mellette, végül pedig majd’ négy perc hátránnyal ért célba. Merész próbálkozás volt, de kiderült, hogy ő is csak emberből van, elvitte a hév.

A kérdés ettől még marad; mire lehet képes Tadej Pogacar? Ha arra egyelőre nem, hogy faképnél hagyja a mezőnyt és harminc kilométeres szólóval megnyerje a vb-t, akkor hát mire?

Nem csoda, hogy már komplett mitológia épült a 22 éves szlovén srác köré. Amikor kilenc esztendősen csatlakozni szeretett volna bátyja, Tilen csapatához, a Rog Ljubljanához, Miha Koncilja klubedző tesztelte.

“Koncilja nem a legjobb számokat kereste, hanem a legjobb erőfeszítést” – mondja Toni Gruden szakíró. Pogacar persze átment a teszten, így már 10 éves korában bekerült a rendszerbe, ahol kezdettől fogva idősebb fiúk ellen versenyzett.

Jól ismerjük már azt a sztorit, amikor a szlovén válogatott edző és korábbi vb-bronzérmes profi, Andrej Hauptman kiment megnézni egy 14 éveseknek kiírt utánpótlás-versenyt, ahol a 11 éves Pogacar is rajthoz állt. Aggódott amiatt az apró fiúcska miatt, aki fél körrel volt lemaradva a mezőny mögött, ezért megkérdezte a szervezőket, miért nem szabadítják szegényt ki ebből a reménytelen helyzetből és intik ki a versenyből.

“De hiszen nincs fél kör hátrányban, annyi az előnye!” – közölték Hauptmannal. Néhány perccel később Pogacar le is körözte a mezőnyt…

2018-ban megnyerte a Tour de l’Avenirt, a jövő reménységeinek legfontosabb versenyét, ahol akkor nem más, mint Egan Bernal volt a címvédő. De nem ez volt az első és egyetlen kimagasló teljesítménye. Sőt, Pogacar potenciálját leginkább azok az eredmények mutatták meg, melyeket nálánál idősebb, rutinos versenyzők ellen ért el.

Így például amikor 2017-ben, mindössze 18 évesen ötödikként zárt a szlovén körversenyen Rafal Majka, Giovanni Visconti, Jack Haig és Gregor Mühlberger mögött. Egy évre rá már negyedik lett; csupán Roglic, Urán és Mohoric előzte meg.

Néhány hónappal később, a novemberi edzőtáborban csatlakozott új csapatához, az UAE Team Emirates-hez, ahol az elismert fiziológus-professzor, a versenyzők teljesítményéért felelős Iñigo San Millán mérte fel.

“Hamar rájöttem, hogy ez a srác teljesen más szinten van, ami a regenerációt és tejsav-felszívódást illeti” – mondja San Millán, aki a Coloradói Egyetem Orvostudományi Iskolájában oktat. Amellett, hogy a friss Tour-győztest edzi, a sejtszintű anyagcsere-folyamatokat kutatja, különösképp cukorbetegség és rák esetén.

A Colorado és Monaco közötti időeltolódásnál fogva San Millán első dolga mindennap, hogy csekkolja tanítványa számait. Ez annyiból áll, hogy bejelentkezik a TraningPeaksre – arra a platformra, ahová a versenyzők feltöltik az edzések során produkált adataikat – és átbeszélik a teendőket.

A baszk származású tréner évtizedek óta dolgozik kerékpárosokkal (jelenleg Brandon McNulty-t, Diego Ulissit és Rui Costát edzi Pogacaron kívül), és úgy véli, a ma rendelkezésre álló technológia, az adatgyűjtési és adatelemzési módszerek forradalmasították a sportágat. Ezek segítségével az edző például képes lehet megakadályozni, hogy versenyzője túledzze magát, ami az alulteljesítés első számú oka a WorldTour-mezőnyben.

Pogacar első profi évében, 2019-ben máris letette a névjegyét: februárban megnyerte az algarvei kört, áprilisban hatodikként végzett a baszk körversenyen, majd májusban győzött a kaliforniai körön, ezzel kiérdelemve a jogot, hogy rajthoz álljon első háromhetesén, a Vueltán, ahol három erődemonstrációval felérő szakaszgyőzelem mellett felállhatott a madridi dobogóra is.

A legszembetűnőbb mégis az volt, hogy nem halványult el az utolsó hétre, hanem éppen ellenkezőleg: a legjobbját az utolsó hegyi szakaszra tartogatta, amikor a Plataforma de Gredos lábánál megindult, és a hegytetőn csaknem másfél percet vert az esélyesekre, felküzdve magát a dobogó legalsó fokára. Az idei Tour de France-on lemásolta ezt a teljesítményt: Pogacar az utolsó téttel bíró napon villantotta fel csúcsformáját, azon a ma már történelmiként emlegetett hegyi időfutamon, amely a Planche des Belles Filles tetején ért véget.

“Ahogyan azt tavaly megfigyeltük, Tadej kivételes regenerációs képességekkel rendelkezik” – állítja San Millán. “Ha a többnapos versenyeit nézzük, vagy megnyeri őket, vagy a legrosszabb esetben is dobogón zár. Alig vannak rossz napjai.”

“A kaliforniai körversenyen már feltűnt, hogy nála másképp jelentkezik a fáradtság. Fejlesztünk egy platformot, ahol metabolikus [anyagcsere] mutatókat vizsgálunk; olyan sejtreakciókat, amik a zsírsavak, a glükóz és az aminosavak hasznosulásához köthetőek, ezekből vezetjük le a regenerációs képességet. És amit Kaliforniában láttunk… Azt a mindenit, ez a srác más bolygóról jött! Oké, számítottunk erre, de a számok megerősítették a várakozásainkat.”

De vajon mindez csak genetika? “Szerintem ez három dologból tevődik össze” – feleli San Millán. “A legfontosabb a genetika – tény, hogy kivételes regenerációs képességei vannak. A második a mentalitás. Egy háromhetes verseny mindenkinek megterhelő pszichológialag, de Tadej rendkívül nyugodt. Nem fog rajta a nyomás, nem stresszel.”

A 2020-as év mind az edzőket, mind a versenyzőket váratlan kihívások elé állította. Amikor a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakadt a szezon, senki sem tudhatta, mikor térhetnek vissza, vagy visszatérhetnek-e még idén egyáltalán. Amikor mégis újraindult a szezon, csak néhány hét felkészülési idő maradt az év csúcseseménye, a Tour de France előtt, mindenkinek hiányoztak tehát a jól megszokott mérföldkövek és a versenykilométerek.

A zaklatott idény afféle tesztként is szolgált, hogyan tudnak improvizálni az edzők, és felkészülni a profik bármiféle viszonyítási pont nélkül, megannyi bizonytalansági tényező mellett.

“Az igazság az, hogy a karantén alatt fogalmunk sem volt, mit csinálunk” – fejti ki San Millán. “Ezelőtt senki sem volt még hasonló helyzetben. Március-áprilisban nem akartam kiadni a versenyzőknek struktúrált edzésprogramot, mert mentálisan nagyon nehéz ehhez tartaniuk magukat, ha négy-öt hónapig nincsenek versenyek. És nem tudtuk, hogy egyáltalán lesznek-e.”

“Már májusban is nagyon fókuszált volt és hihetetlen számokat produkált. Olyan számokat, mint később a Touron. Rá is kellett szólnom, hogy 'Tudom, hogy szeretsz keményen edzeni, és tudom, hogy szükséged van egy felépített programra, de ha így folytatjuk, nem hiszem, hogy top formában leszel a Touron.’ Azt javasoltam neki, hogy ‘Hé, állj le egy hétre! Menjetek el a barátnőddel, Urškával[szinten profi versenyző – a szerk.] a hegyekbe és kiránduljatok. Csak érezzétek jól magatokat egy hétig!’”

Ez a húzás pedig egyértelműen bejött. Pogacar ugyan már a Tour előtt is jól ment, a legjobbjával akkor rukkolt elő, amikor igazán számított.

A Tour után sem állt le. Idén ugyan elmaradtak a vonzó, jól fizető kritériumversenyek, és odahaza sem köszönthette ujjongó tömeg, de Pogacar, aki győzelmi beszédében úgy jellemezte magát, mint ‘egy egyszerű srác Szlovéniából’, tovább versenyzett. Előbb a világbajnokságon, majd bevállalt két klasszikust is: a Flèche Wallonne-on a kilencedik, míg a Liège-Bastogne-Liège-en az előkelő harmadik helyet szerezte meg, hogy aztán fáradtságra hivatkozva pontot tegyen a szezonja végére.

Pogacar élete fenekestül felfordult – ebben személyi edzője is egyetért. San Millán felhívja a figyelmet a ‘kudarctól való félelemre és a győzelemtől való félelemre’. A nagy győzelemnek ugyanis negatív következményei is lehetnek, és az, hogy jövő évi Touron címvédőként áll majd rajthoz, újfajta kihívásokat jelent számára – erről a tavalyi sárga trikós Egan Bernal is tudna mesélni. 

“Rengeteg élsportolóval dolgoztam együtt az évek során, és sokak küzdöttek szorongással” – folytatja San Millán. “Állandóan idegeskedtek, stresszeltek. Amikor veszítettek, sosem az ő hibájuk volt. Különféle indokokkal álltak elő, hogy megmagyarázzák, miért nem ők nyertek aznap. Volt egyszer egy versenyzőm, aki azt tudta mondani, hogy az izotóniás itala miatt nem lett dobogós a Touron. Ugye most csak viccelsz velem?”

Úgy tűnik, Pogacarnak megvannak mind a fizikai, mind pedig a pszichológiai adottságai ahhoz, hogy sikeres legyen. Szeret agresszívan versenyezni, ahogyan azt láthattuk az idei Touron és vb-n is. Igaz, a 2021-es Tour de France-t lényegesebben nehezebb lesz megnyernie, főleg, ha csapata nem javul fel hozzá. De Pogacar más versenyeken is remekelhet.

Meglehet, lehetőségeinek csak a saját akarata szab határt. Másként megfogalmazva, ahogy azt edzője is sugallja, azt nyer meg, amit csak akar.