Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Evenepoel: "Semmiért nem hibáztatom Colbrellit"

Bodnár Gergő

Frissítve 13/09/2021 - 10:02 GMT+2

A belga versenyző láthatóan nagyon kiakadt az Európa-bajnoki mezőnyverseny végén, de a befutó után már „normálisan” nyilatkozott.

Remco Evenepoel

Fotó: AFP

Sorozatban a negyedik arany, az olaszoknak nagyon megy az Eb-n. Tavaly Nizzolo, előtte Viviani és Trentin, tegnap pedig az a Sonny Colbrelli nyerte meg az Európa-bajnoki mezőnyversenyt, aki talán élete formájában teker.

"Nagyon erős volt, nem véletlenül jutottunk el mi ketten a célig. Aki látta Colbrellit tekerni az elmúlt hetekben, nem lepődik meg a győzelmén. Teljesen megérdemelten nyert” – mondta Evenepoel, aki azért csak két éremmel zárta az Eb-t.
"Sokan adták fel, ebből is látszik, hogy mennyire nehéz versenyünk volt. Az olaszok nagyon pörögtek hazai pályán, ezt tényleg érezni lehetett rajtuk. Vitte őket előre a sok szurkoló, meg az adrenalin. Az utolsó két körben úgy éreztem, hogy Colbrelli a határon mozog, ezért is húztuk meg a sort, de nem lehetett leszakítani. Nyilván gyorsabb nálam, így a végén sokat nem tudtam tenni ellene. Ez ilyen, nekem nincs jó sprintem, és ez a jövőben sem fog változni.”
Az viszont jó hír a belgáknak, hogy Evenepoel láthatóan erős, és ez nem egy utolsó szempont a közelgő világbajnokság előtt.
picture

Remco Evenepoel

Fotó: AFP

"Ez a második hely most egy kicsit fáj, de nem lehet mindig, mindet megnyerni. Szerencsére mindjárt itt a következő nagy feladat válogatott szinten. Azt hiszem, Wout megnyugodhat, mert most láthatta, hogy jó formában vagyok” – mondta Evenepoel, aki az Eb időfutamán bronzérmet, a mezőnyversenyen pedig ezüstérmet szerzett.
„Talán ma is bebizonyítottam, hogy jogosan kerültem be a világbajnoki keretbe. Wout bízhat bennem, tényleg mindent meg fogok tenni azért, hogy hazai pályán legyen világbajnok. Szét fogom hajtani magam miatta, ebben biztos lehet.”
(Forrás: Het Nieuwsblad)
picture

Remco Evenepoel

Fotó: Twitter

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés