Totális káosz: az új csodapedálokat a rajt előtt tiltotta be az UCI
Publikálva 08/02/2024 - 15:52 GMT+1
Friss prototípussal állt elő az Ekoi. A francia márka olyan pedált dobott a piacra, amiről egyelőre kevés részletet tudni, de az Etoile de Bessèges-en egy csapat versenykörülmények között tesztelte. Pontosabban tesztelte volna.
Azok a bizonyos pedálok (Fotó forrása: GCN – Instagram / Nice Métropole Côte d'Azur)
Fotó: Other Agency
A Nice Métropole ugyanis hiába jelent meg olyan kerékpárokkal a verseny rajtjánál, amiken a PW8 névre hallgató új pedál volt, az UCI illetékesei egy órával a rajt előtt közölték: nem használhatják őket. A versenyzők így kapkodni kezdtek, hiszen új pedálokra és új cipőkre is szükségük volt, a pedálokat és a stoplikat ugyanis olyan speciális cipőhöz tervezték, amely nem kompatibilis a szabványos háromcsavaros rendszerrel.
A csapat szállodája nagyjából egyórányi útra volt a rajt helyszínétől, így néhányan a többi csapattól kértek segítséget, néhányan pedig egy közeli standnál próbáltak használt cipőket venni (!). Bár volt, akinek ki kellett tömnie a cipőjét egy plusz réteggel, végül mindenki megoldotta valahogy a helyzetet, Jean-Louis Le Ny pedig a hegyi összetett második helyén zárta a négyszakaszos versenyt, amit Mads Pedersen nyert meg Kévin Vauquelin és Alberto Bettiol előtt.
A „lapos pedálnak” is nevezett prototípusról megoszlottak a vélemények a mezőnyben az utóbbi hetekben és hónapokban. A szóban forgó PW8-ról annyit lehet tudni, hogy az Ekoi tavaly augusztusban jegyeztette be, a név pedig arra a 8 wattnyi potenciális nyereségre és 8 milliméteres tengelymagasságra utal, amiket a fejlesztők a pedál legfontosabb különlegességének neveznek.
A PW8-pedálok jelentősen hosszabbak a jelenleg a piacon megtalálható modelleknél, ráadásul a stoplik kevésbé állnak ki a talpból, ezért is van szükség a speciális cipőkre. A 8 wattos nyereséget a fejlesztők onnan számolták ki, hogy a 8 milliméteres tengelymagasságnak köszönhetően a versenyzők általában 6-7 milliméterrel alacsonyabban ülnek, mintha például a Look pedáljait használják, ez pedig szerintük felületi javulást és aeroelőnyt eredményez.
Az Ekoi benyújtotta a kérelmet prototípus engedélyeztetésére, ezért gondolhatta a Nice Métropole, hogy elindulhat az új pedálokkal az Etoile de Bessèges-en, ám mint kiderült, az UCI nem hagyta jóvá, az adminisztratív hibát pedig túl későn vették észre.
A cég vezérigazgatója, Jean-Christophe Rattel nemrég elárulta, hogy 2 millió eurót költöttek a termék fejlesztésére az elmúlt két évben, és a legjobb csapatok közül az UAE-nek és az Ineosnak is bemutatták.
A GCN szerdán megkereste a Nice Métropole csapatfőnökét, Jérôme Pulidorit, aki elárulta: az UCI-tól azt a választ kapták, hogy a pedál vizsgálata csak most kezdődik, és várhatóan egészen szeptemberig eltart a folyamat. Ők arra számítanak, hogy engedélyeztetés esetén az Ekoi már a Vuelta rajtja előtt piacra dobhatja a terméket, hiszen a Nice Métropole mellett a Burgos-BH csapata vesz részt a tesztelésben, és a spanyolok a hazai háromhetesen már az új pedálokkal szeretnének indulni.
Kérdés, mit szólnak ehhez a piacvezető pedálgyártók, és mekkora lehet a befolyásuk a döntéshozóknál. Gyanítjuk, hogy nem kicsi.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés