Van der Poel és Van Aert megvívnak majd egymással a Flandria legendás kockaköves emelkedőin, ahogy tette azt annak idején Eddy Merckx és Roger De Vlaeminck, Peter Van Petegem és Johan Museeuw, valamint Tom Boonen és Fabian Cancellara is.
De vajon itt most tényleg két vérbeli kockaköves menő fog majd összecsapni? Eszünk ágában sincs kétségbe vonni az erejüket és az állóképességüket, de valami mintha hiányozna belőlük. Persze nemcsak belőlük, az egész mostani generációból.

Ten Dam Flandria

Fotó: Eurosport

Amstel Gold Race
Mint a világbajnokság, csak kicsit rövidebb – egy év szünet után újra itt az Amstel
10 ÓRA
A Flandrián anno Van Petegem az első 150 kilométert a mezőny végén töltötte, és csak dumált és poénkodott a barátaival. De aztán, amikor előrement, na, akkor kezdődött a verseny igazán – meséli Ten Dam, aki a verseny egyik új szponzorának a BUFF-nak a nagykövete.
Aztán este a barátaival bementek Gentbe bulizgatni egy kicsit, és legurítani pár üveg jó erős belga sört. A Roubaix-ig mindig kőkeményen nyomta, majd eltűnt, és csak a szeptemberi világbajnokságon került elő újra.
Élj lassan, tekerj gyorsan. Ez volt a filozófiája. Ők nem olyanok voltak, mint a mai versenyzők. Nem hiszem, hogy Peter Van Petegem üres óráiban jógázott, sem azt, hogy az éber, tudatos jelenlétet gyakorolta volna.
Ten Dam teste nem igazán volt alkalmas a Flandriára, de ha a szívén és az akaraterején múlt volna, ő is a verseny nagymenői közé tartozott volna. Holland kis srácként a klasszikus menők inspirálták őt. A példaképei elsősorban a magányos kívülállók, a nagy kockázatvállalók voltak. Olyanok, mint Van Petegem, aki 1999-ben és 2003-ban meg is nyerte a Flandriát.
Ten Dam azonban 2019 végén visszavonult, az ő hősei pedig már réges-régen nincsenek ott az országutakon.
Nehéz elképzelni, hogy Wout és Mathieu, a versenyek után nyakukba veszik a környéket és nekiállnak piálni meg bulizni. Ezt nem lehet megcsinálni abban a mókuskerékben, amiben ők élnek. Pedig nem rossz dolog ez. Bár valószínűleg ez a fajta ereszd el a hajam el is tűnt az előző generációk által képviselt szellemiséggel együtt.

Ten Dam Flandria2

Fotó: Eurosport

Az a szabad, bevállalós mentalitás, amit Van Petegem, Frank Vandenbrouck és Thomas Dekker képviselt, már nincs többé. A kerékpár annyira tudományos lett, és borzasztó nagy nyomás van a versenyzőkön. Úgy gondolom, a sportágban bekövetkezett változások pontosan tükrözik a társadalmi folyamatokat is.
Ten Dam csak egyetlen egyszer indult a Flandrián, még 2007-ben. Viszont a verseny hangulata és kihívásai örökre bevésődtek az emlékezetébe.
Az első 150 kilométeren nem tudtam pisilni, mert mindenhol emberek voltak. Le kellett buknom az autók közé, hogy találjak egy kis helyet, ahol senki sem figyel. Aztán meg jött az utolsó 100 km, ahol meg azért nem tudtam pisilni, mert olyan gyors volt a verseny. Néha hiányzik az az adrenalin, amit csak egy ilyen nagy versenyen tapasztalhat meg az ember.
Ten Dam megtartotta ezt a szabadszellemű mentalitását, annak ellenére, hogy az adottságai inkább a háromhetesek felé terelték. Ő volt az első versenyző, aki szakállt növesztett. Arról volt híres a társai körében, hogy minimál ruhatárral megoldotta az öltözködést. Vitte a kis Tupperware edényét, ugyanis véletlenül sem akart szemetelni a hegyekben. És kaja mellé sört ivott.
Versenyzőként volt egy szabály, amihez tartottam magam. Akármikor Belgiumban versenyeztem, vacsora után mindig elmentem egy ivóba és rendeltem egy jó sört. Ahogy Van Petegem is tette a maga idejében.
Ten Dam manapság jó kis murvás tekerésekkel igyekszik formában maradni, de van egy saját ruhamárkája is, a Live Slow Ride Fast (LSRF). Ez a mentalitás még abból az időből jön, amikor Santa Cruzban élt. Itt igyekezett kombinálni a hagyományos, országúti kerós edzéseket csapatánál, a Sunwebnél, azokkal a laza trikós, felszabadult tekerésekkel, melyek aztán este hamburgerezésbe és sörözésbe torkollottak.
Olyan öltözéket akartam gyártani, amit fel lehet venni reggel ezekre a tekerésekre, de nem nézel ki hülyén bennük este a tábortűznél sem. Ebben áll az LSRF szellemisége.
Idén nyárra Ten Dam megszervezi a Flandriának az örömtekeréses változatát, ami egy háromnapos mulatság lesz. Az esemény egy lazább, nyugodtabb kerékpározási stílust, egy élhetőbb, kiegyensúlyozottabb életet akar népszerűsíteni.

Ten Dam Flandria 4

Fotó: Eurosport

Szerinte a kerékpársport elfelejtette, hogyan kell lassan élni, de ez persze igaz az egész társadalomra is. A gyorsaság megvan, az eredménykényszer nagyobb, mint valaha. A csapatok és a versenyzők mindent a legoptimálisabb teljesítmény elérésének rendelnek alá. Grammra kimérik a kaját, pörgetik a regenerációt, ott tartunk, hogy a nyújtás és a jóga lett a legnagyobb buli.
Minden arról szól, hogy ’tekerj a lehető leggyorsabban’. Emlékszem, amikor David Zabriskie először jelent meg tapadós szerkóban. Mi meg csak néztünk, hogy mégis mi a jó fene van rajta. Ugyanez volt az aero sisakokkal is. Meg az aero zoknival. Rajtam a büdös életben nem volt aero zokni. Manapság ezek alap dolgok.
A régi szép idők hangulatát számára mostanság ezek a jó kis murvás tekerések hozzák vissza.
Két egymás utáni túra során is elfogyott a sör. Az országútisokhoz szokott szervezők 250 láda Kwaremontot rendeltek 600 kerékpárosnak. Még az első este elfogyott minden.
Az éjszaka közepén el kellett menni utánpótlásért. Ráadásul nem tanultak a dologból, mert egy év múlva ugyanez történt. Most már aranyszabály, hogy minimum hat Kwaremont a fejadag egy este.
Forrás: Rouleur
Tour of Turkey
Philipsen is duplázni tudott Törökországban
15 ÓRA
Kerékpár
Pinot: „Csak akkor megyek a Giróra, ha 100%-os leszek”
TEGNAP 18:51