"Nem a pénz miatt mentem az UAE-hez” – Elisa Longo Borghinit hat év után új kihívások várják
Elisa Longo Borghini neve eggyé vált mind a Trek-Segafredoval, mind a Lidl-Trekkel. Az olasz versenyző felnőtt az amerikai csapat tagjaként, ahová 2019-ben csatlakozott és a legnagyobb eredményeit ebben a mezben érte el. Paris-Roubaix, majd Giro d’Italia győzelem, illetve másodjára nyerte meg a Flandriát és a Trofeo Alfredo Bindát abban a szerelésben, ami az elmúlt öt évben az otthonát jelentette.
Gyászszünet, eső, győztes Kopecky és 10. helyezett Vas Blanka – összefoglaló
Videó forrása: Eurosport
Ám ez a fejezet Longo Borghini számára – sokak megdöbbenésére – véget ér.
2025-től a 33 éves versenyző az UAE Team ADQ csapatában fog szerepelni, mely jelen formájában csak két éve alakult meg. Az ő versenyzői profilját és az UAE viszonylag alacsony státuszát tekintve a legtöbben nem számítottak erre az átigazolásra. Főleg, ha figyelembe vesszük, milyen erős csapatok vannak a női WT-mezőnyben. De ahogy Longo Borghini elmondta: teljesen észszerű okai voltak a váltásra.
Kerékpár
Skjelmose aggódik a főgonosz miatt, pedig Ayuso bárkinek szívesen segítene
09/10/2025 - 19:35
Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb ember azt mondja: ’csak a pénz miatt ment oda’, de ez nem igaz.
De hagyom, hogy ezt mondják, mert az mindig jó, ha az emberek beszélnek rólad, és te nevethetsz azon, ha nem mondanak igazat. Őszintén szólva, ha választanom kellett volna Lidl-Trek és az UAE között a pénz alapján, akkor maradok. De számomra ez egy fiatal, felemelkedő csapat, nagyon céltudatosak és passzolnak a személyiségemhez. Itt más mentalitás uralkodik a nyugati országokhoz képest – ugyanakkor ez egy olyan ország, amely szeretne növekedni és a női közösség számára gazdagabb, egészségesebb életmódot biztosítani. Nagyon tetszik az ötlet, hogy segítünk a nőknek jobban befogadni, felkarolni a sportágat és általánosságban véve még inkább bevonni őket a sportba."
Az már igaz, hogy Elisa egy olyan kerékpáros, aki sosem futamodott meg a kihívásoktól. A legnagyobb eredményeit a leginkább embert próbáló körülmények között érte el – a Flandriát úgy nyerte meg a szezon elején, hogy iszonyú korán kicsúszott egy vizes kanyarban, de visszaküzdötte magát a mezőnybe esőben, sárban. A Giro d’Italia rózsaszín trikójáért óriásit csatázott az SD Worx-Protime egyik nagyágyújával, Lotte Kopeckyvel: az utolsó szakasz előtt csak egy másodperc volt köztük a különbség.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/21/image-fbe7523e-3b8f-46ad-9d70-f7438c460725-85-2560-1440.jpeg)
Lotte Kopecky és Elisa Longo Borghini célba érkezése a 2024-es Giro d'Italia 7. szakaszán
Fotó: AFP
"Szeretem a kihívásokat, és ez egy olyan erőpróba, amit mindenképp szeretnék vállalni a pályafutásom során. Azt gondolom, hogy ez talán az utolsó négy év lesz a karrieremben – mert emberek vagyunk, nem versenyezhetünk örökké" – magyarázza a döntését az új szerződést illetően. "Szerettem volna egy plusz élet- és személyes élményt, és ez volt a lényeg. Szomorú vagyok, hogy elhagyom azt a helyet, ahol az a versenyző lettem, aki most vagyok, és ahol mindig otthon éreztem magam. De volt néhány ok, ami miatt el kellett mennem, és ezek közül az egyik legfontosabb az volt, hogy új tapasztalatokat akartam szerezni egy teljesen új környezetben."
Afelől semmi kétség, hogy számtalan ajánlatot kapott volna, amikor arra kerül sor, hogy csapatot vált a szezon végén. Elképesztő formában volt idén – a Flandria és a Giro-győzelem mellett dobogóra állhatott két ardenneki klasszikuson, a Strade Bianchén és az Omloop Het Nieuwsblad-on, illetve két bronzérmet is szerzett a világbajnokságon.
"Meg kell, hogy mondjam, egy borzasztó kaotikus 2023-as éven vagyok túl, elkaptam a covidot, aztán egy fertőzéshullám ledöntött a lábamról. Az egyetlen dolog, amire akkor képes voltam, hogy eldobjak mindent és pihenjek. Ez volt a kulcsa a sikeres 2024-es évemnek: megálljt parancsoltam a testemnek; hagytam, hogy meggyógyuljon és szép lassan felépüljön. Az egész szezon alatt remekül éreztem magam, ismét önmagam voltam, nem üldöztem egy formát. Persze voltak olyan időszakok, amikor fáradtabb voltam, főleg a Vuelta után, de összességében az igazi Elisát éreztem, aki 2023-ban nem volt jelen, úgyhogy nagyon boldog voltam."
Visszaemlékszik arra a magaslati edzőtáborra a Lidl-Trekkel, ahová a Nieuwsblad-on elért harmadik helyezése után csak pár nappal csatlakozott. A számok, amiket akkor produkált, egyértelműen jelezték, hogy 2024 egy sikeres év lesz – kezdve a Flandriával: a versennyel, amit majd’ egy évtizeddel ezelőtt, 2015-ben is megnyert.
"Megnyerni a Flandriát tényleg az év egyik csúcspontja volt. Egész héten, amikor a szállodában voltunk és vártuk, hogy elkezdődjön a verseny, már a légkör is egészen különleges volt: senki sem mondta ki igazából, hogy 100%-ban elköteleztük magunkat, de tudtuk, hogy nagyon meg akarjuk nyerni" – emlékszik vissza Longo Borghini. "Egyszerűen csak jó érzés volt, hogy ott leszünk. Emlékszem, hogy Lizzie [Deignan] azt mondta nem sokkal a rajt előtt, hogy jó megérzései vannak velem és Shirin van Anrooij-jal kapcsolatban. Elég furcsán hangzik, de mélyen mindenkiben ott volt, hogy ez a mi versenyünk lehet."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/20/image-89f1648a-929c-487c-8855-1470e4a60898-85-2560-1440.jpeg)
Katarzyna Niewiadoma, Elisa Longo Borghini és Shirin Van Anrooij ünnepel a 2024-es Flandria dobogóján
Fotó: AFP
Azt mondta, hogy ugyanez a belső megérzés jött elő, amikor elkezdődött a Giro pár hónappal a klasszikusok után. Óriási volt rajta a nyomás, hogy megnyerje a hazai versenyt – ez az a győzelem, amire egész pályafutása során vágyott –, de ő ezt alig érezte. Ehelyett nyugodt volt és hitt abban, hogy képes lesz megvalósítani az álmát. Ritkán mutatja meg az érzelmes oldalát, de amikor először húzta magára a rózsaszín trikót, az mindent elárult.
"Ennyi hosszú év után még sosem nyertem Grand Tourt, úgyhogy ez egy igazán érzelmekkel és izgalmakkal teli hét volt. Lotte és köztem csak egy másodperc volt, mielőtt nekimentünk volna az utolsó szakasznak, szóval arra fókuszáltam, hogy megtartsam a trikót. Mindenki azt mondta, hogy el fogom veszíteni, mert Kopecky a legjobb – én pedig mindenkinek azt mondtam magamban, hogy ’jól van, majd meglátjuk, én biztos vagyok benne, hogy nyerek’. Felvettem a pókerarcot, de közben ott volt az, hogy a csapattársaim sokáig és rengeteget dolgoztak ezért a sikerért. Az egész csapat, a munka, amit beletettek október óta – tudtam, hogy győznöm kell."
Az egész idény ugyanakkor nem volt zökkenőmentes. Egy buta bukás edzés közben, és az esélyek el is szálltak, hogy ott legyen a Tour de France-on – így arra kényszerült, hogy otthonról figyelje az eseményeket, ami persze keserű szájízt hagyott maga után.
"Annyira szerencsétlennek és szomorúnak éreztem magam. Elmentem edzeni – és amikor edzés közben buksz, az duplán csalódás. Elvesztettem a lehetőséget, hogy részt vegyek azon a versenyen, amire a legjobban vágytam. Kívülről nézni a Tourt rendkívül fájdalmas volt, mert ott akartam lenni, és igen, egy ilyen hülyeség miatt ki kellett hagynom a világ legnagyobb versenyét".
Visszatérni a versenyzéshez a bukás után egy újabb teszt volt, ami próbára tette Longo Borghini ellenálló képességét – mégpedig egy olyan teszt, amin könnyedén átment. Megengedte magának, hogy meggyógyuljon és teljesen felépítse magát, mielőtt visszatért a legjobb formájához a zürichi világbajnokságon, hogy a szivárványos trikóért sprintelhessen. És nem is kellett hozzá sok: végül egy bronzéremmel tért haza.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/12/20/image-cfb84371-5ed8-4fc0-a532-6be094cdece5-85-2560-1440.jpeg)
Chloe Dygert, Lotte Kopecky és Elisa Longo Borghini: a 2024-es zürichi országúti kerékpáros világbajnokság női mezőnyversenyének érmesei
Fotó: AFP
"Azt csináltam, amit minden sportoló: keményen dolgoztam és tudtam, hogy vissza fogok jutni a legjobb formámhoz a világbajnokságon. Jól éreztem magam, önmagam voltam."
Így, hogy az off-szezonja a végéhez közelít – amit otthon töltött Olaszországban a családjával és a férjével –, úgy tűnik, hogy Longo Borghini már a következő évre koncentrál és tárt karokkal fogadja a változást. Két Lidl-Trek-es csapattársa, Brodie Chapman és Elynor Bäckstedt is az UAE-hez érkezik. Az olasz versenyző biztos abban, hogy elég erősek lesznek ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a többi csapattal – a legtöbben pedig arra számítanak, hogy a 2025-ös év lesz a valaha volt legküzdelmesebb szezon a női mezőnyben.
Azt gondolom, hogy az egész mezőny színvonala elképesztően megnőtt. Ennyi változással hihetetlenül érdekes lesz a szezonkezdet, amint az új dinamika már láthatóvá válik. Kíváncsi vagyok, és már nagyon várom.
Elisa Longo Borghini éhes a változásra és a győzelemre is. Szereti a kihívásokat, és ez lehet az egyik legnagyobb, ami rá vár.
"Hat év ugyanazon a helyen – ezután szeretnéd azt is látni, mi van a szomszédban, és ez most olyan, mintha a nulladik év lenne, mert minden újdonságnak számít" – mondja mosolyogva. "A kerékpár új, a felszerelés is, új dolgokat próbálsz ki. Olyan, mintha újra az első nap lenne az iskolában."
Forrás: rouleur.cc
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés