A szökések lélektana és dinamikája eléggé bonyolult. Jan Tratnik azonban megpróbálja elmagyarázni nekünk, legalább általánosságban, milyen a jó szökés, és hogy lehet abba bekerülni.

Gyorsítások, támadások, szökések. Valószínűleg észrevetted már, hogyan alakul ki a versenyeken egy kisebb csoport. Ők aztán nyomják, ahogy csak tudják, hogy még a mezőny előtt eljussanak a célig. Ezeket hívjuk szökésnek. Szerintem két fő forgatókönyv létezik, amiért ezek kialakulhatnak.
Az egyik típusba azok a versenyzők kerülhetnek bele, akik maguknak vagy a szponzoraiknak akarnak bizonyítani. Ők ott akarnak lenni a figyelem középpontjában, mert az egyszersmind azt is jelenti, hogy tévés megjelenéshez, szerepléshez juthatnak.
Országúti Világbajnokság
Van Aert: „Kicsit kezd sok lenni az ezüstérmekből”
20/09/2021 16:07
Azonban ezeknek a szökéseknek nincs túl sok esélyük. Leginkább azért, mert ilyenkor a szintrajz is főleg a sprintereknek kedvez. Nem nehéz bekerülni az ilyen szökésekbe, de a hazaérés esélye eléggé csekély. A kiscsapatok versenyzői ilyenkor nagyon igyekeznek, mert a médiaszereplés sokkal többet jelent a számukra.
Ilyenkor nincs különösebb feszültség a rajtnál, mert mindenki tudja, hogy a sprinterek csapatai fogják kontrollálni a versenyt. A mezőnyben lévőknek ez olyan, mint egy pihenőnap, miközben az elöl lévők brutál sokat szenvednek, és sokkal több energiát használnak el, mint azok, akik hátul vannak.
Bármekkora erővel nyomják is elöl a szökevények, rendszerint esélyük sincs a szakaszgyőzelemre. Ez azonban nem mindig van így. Előfordult már, hogy a mezőny elkalkulálta magát, rosszul mérték fel a sebességet, a távolságot, az energiaszintek közötti különbséget, és a szökevények végül mégis hazaértek. Egy százalék esély mindig van a sikerre, és az ember ezért csinálja.
Számomra ez az egy százalék lett majdnem a 2020-as Párizs-Nizza 5. szakasza. Több, mint 200 kilométert voltam szökésben, és a végére egyedül maradtam. A mezőny erősebb volt, és 50 méterrel a cél előtt utolértek. Ez a szakasz azóta is kísért, de tanultam belőle. Néhány hónappal később megszereztem az első győzelmemet háromhetesen, természetesen szökésből. A szökés mindig meglepetés, sosem tudhatod, mit kapsz a végén.

Jan Tratnik

Fotó: AFP

Az elmenések második típusa olyan szakaszokon alakul ki, amelyekről azt mondják, szökésre lettek kitalálva. Az ilyen napokon jó esély van arra, hogy hazaérés legyen a vége. Előfordulhat persze, hogy egy csapat lemarad a szökésről, ilyenkor ők, hogy maradjon esélyük a győzelemre, egész nap pokoli tempót diktálnak a mezőny elején.
Az ilyen napokon mindenki tudja, hogy kőkemény meccs lesz a szökésbe kerülésért. Minden versenyző, minden csapat szakaszt akar nyerni. A kulcskérdés mindig az: hogyan lehet bekerülni a nap elmenésébe. A válasz annyi: nagyon nehezen. Szinte lehetetlen megjósolni, a verseny mely pontján gurul el a sikeres szökés, és milyen versenyzőkből áll majd.
Az idén észrevettem, hogy gyakran 60, 80, vagy akár 100 km is kellett, hogy kialakuljon a nap elmenése. Ez azt jelenti, hogy 100 km-en keresztül gyakorlatilag folyamatosak a gyorsítások. Támadás jön támadás után, de a mezőny mindegyiket megfogja. Aztán egyszer csak megtörténik, hogy mondjuk 15 versenyző elől van, a mezőny szinte megáll, és elengedi őket.
Előfordul, hogy a csapatod azt mondja, aznap nem mehet el nélküled a szökés. Ezt a küldetést általában nem könnyű teljesíteni. Szerencse is kell hozzá. Ha túl sokat támadsz, túl sok energiát vesztesz, és túl korán érsz a vörös zónába is. Ez általában a legrosszabb pillanatban szokott megtörténni. Ha már fáradt vagy, és a szökés nem ment még el, utána a mezőnyben sem lesz könnyű 50-es tempónál.
Persze ez függ a szakasz szintrajzától is. Ha tudod, hogy az első 5 km sík, utána pedig jön egy hegy, jobb várni. Ha minden energiádat elfecsérled az első 5 km-en, és a szökés meg nem alakul ki, akkor nagyon könnyen megtörténhet, hogy már az első hegyen leszakadsz. Ilyenkor búcsút is inthetsz a győzelemnek.

Jan Tratnik a 2021-es Girón

Fotó: AFP

Az elmúlt években látom, milyen iszonyatos harc megy azért, hogy valaki be tudjon kerülni az elmenésbe. Vannak napok, amikor egymást érik a támadások. Minden csapat akar versenyzőt adni a szökésbe. Mire idáig eljutunk, gyakran egy óra is eltelik. Ha egy órán keresztül mennek a támadások egy- vagy kétpercenként, az összesen akár harmincnál is több megindulási kísérlet is lehet. Ha mindegyikkel megpróbálsz elmenni, annyi energiát elpazarolsz, hogy a versenyednek kb annyi.
Én imádom a szökéseket, imádom, amikor akció van. Amikor a csapattól azt az utasítást kapom, hogy legyek benne a szökéseben, általában elég ideges vagyok, mert sosem tudhatom, hogy sikerül-e. Hogy lesz-e elég szerencsém, hogy a jó időben a jó helyen legyek.
Összességében azért elég sok szökésbe sikerül belekerülnöm. Vagy mert szakaszt akarok nyerni, vagy azért, hogy segítsem a csapatot. Mindig jobb, ha van elöl egy versenyző, mert olyankor a többieknek kevesebbet kell dolgozniuk a mezőnyben.
Mindaz, amiről írtam, eléggé alap és általános. Nehéz volna röviden összefoglalni a szökések dinamikáját, mert annyi tényező befolyásolja, hogy képtelenség megjósolni az összes lehetséges forgatókönyvet. Ez tényleg művészet. Egyáltalán nem könnyű belekerülni egy szökésbe. Sosem tudhatod, mit tervez a többi csapat, és nagyon könnyen úgy járhatsz, hogy túl sok energiát elhasználsz az elején.
via jan-tratnik.com
Kerékpár
„Ideje volt egy új sztorit hoznom” – Mäder kiváló Vueltával lépett túl Roglic önzőségén
08/01/2022 14:34
Kerékpár
Pog, Rog és a majdnem mindent megnyerő van Aert – ők voltak az előző szezon legjobbjai
01/01/2022 17:00