az alap.jpg

Fotó: Eurosport

Sajnos itthon nem lehetett látni a hétvégi Gent-Wevelgem országúti versenyt. Rengeteg bukás történt rajta, többek között Andre Greipel és Ian Stannard is megsérült, és kevés kellett ahhoz, hogy még nagyobb legyen a baj, ugyanis egy igencsak bevállalós ember konkrétan befeküdt a mezőny elé, hogy a létező legjobb szögből kattintson… Több sem kellett a mémgyárosoknak, a "tovább" után jönnek, hogy miket sikerült kihozni ebből a történetből.
Nehéz napja volt "hősünknek", hiszen a GW-mel párhuzamosan a Critérium Internationalon is fotóznia kellett Péreaud-ékat:
Kerékpár
TdH: Bahrain-siker, magyar bukás
6 ÓRA

Critériumon.png

Fotó: Eurosport

Máshol is akadt dolga, a testi épségével itt sem törődött:

korábbi szakaszon.jpg

Fotó: Eurosport

Szerencsére a történelem fontos pillanatát is sikerült megörökítenie:

A holdon .jpg

Fotó: Eurosport

És végre az is kiderült, ki készítette a híres Oscar-díjas szelfit...

selfie.jpg

Fotó: Eurosport

További képek- oldalakon keresztül itt.
Kerékpár
Valter Ati rózsaszínben - ez történt a Giro 7. szakaszán
6 ÓRA
Kerékpár
Ewan nyerte a 7. szakaszt, Valter Ati gond nélkül megtartotta a rózsaszín trikót.
7 ÓRA